Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)

1930-10-12 / 41. (550.) szám

1930. október 12-én. Iliiif Ml» iS SERMi 5-ík oldal. ióJhíúpÁ mdiótve&réL TTlift^iég, jMálláó, Aewice r—^ geztével elismerését fejezte ki Péchy főispánnak és lovag Ortutay Gyu­lának, majd a lakosság meg-meg- ujuló ovációja mellett az állomásra ment, ahol rövid időre visszavonult különvonatában. Negyed négykor Tiborszállásra autózott Károlyi Gyula gróf ékhoz, ahonnan negyedhétkor távozott a kormányzói pár, hogy különvona- tával a fővárosba utazhasson. Zsit- vay Tibor igazságügyminiszter Nagy- ecsedről Mátészalkára tért vissza az ünnepség után, látogatást tett Dr. Kaprinay Endre kir. közjegyzőnél, majd Nyíregyházára autózott, ahon­nan az éjjeli vonattal utazott el a fővárosba. A mátészalkai lóverseny iránt vármegyénk úri közönsége minden esztendőben élénk érdek­lődést tanúsít. Ez idén is szép si­kerrel rendezte meg szokásos ver­senyét az egyesület, a megyei úri közönség szine-javának részvételé­vel. A verseny maga érdekes volt annak ellenére, hogy a nevezéshez képest kevés ló indult. A verseny bírói tisztét Ujfalussy Lajos, Szegedy Antal és Schütz Ernő töltötte be. A lódijazásra körülbelül 110 lovat hajtottak fel, köztük négy igen szép négyes fo­gatot : I. Legjobb katonaló díjazásnál első lett Streicher Lajos Bajtárs nevű 4 éves lova, második Balogh Pálné lova, II. Kanca díjazásnál I, Bíró Lajos Nagyecsed Nemes nevű lova, II. Szántó. Mihály Nagyecsed Kígyó nevű lova, III, Móricz Ferenc Gyűr­telek Pirka, IV. Murguly Bálint Nagyecsed Bözsi, V. Kovács Sándor Nagyecsed Pirka, III. Csikó díjazásnál I. Biró Lajos Nagyecsed Pista, II. Részler Vendel Vállaj Bözsi, III. Csizmadia Sándor Mátészalka Büszke. IV. Kovács Sán­dor Nagzecsed Kesely nevű lova. IV. Fogat díjazásnál I. Móricz Miklós Györteíek négyese, II. Papp László Porcsalma négyese, III. Mol­nár Sándor Nagyehsed négyese, IV. Kovács Sándor Nagyecsed négyese, V. Veres Miklós Nagy­ecsed kettes fogata. Délben a Lóverseny-Egylet ren­des közgyűlését tartotta meg. A már 21 éve elnöki tisztet betöltő Kováts Miklós lemondott az elnökségről, mit a közgyűlés nagy sajnálattal vett tudomásul. A megüresedett elnöki helyre egyhangúlag Streicher Lajos alezredest választották meg, míg az így megüresedésbe jutott alelnöki helyet egyhangúlag Jékey Ferencel töltötték be. A lemondott Kováts Miklós elnököt az egylet diszelnö- kének választották meg. A délutáni lóverseny eredménye: I. Levente verseny I. II. II. Katonatiszti gátverseny: I. v, Muhr főhadnagy Délibáb lov. Tu­lajdonos, Ií. Perczel D. őrnagy Sacim lov. Tulajdonos. III. Hölgyek dija I. Streicher L. alezredes Readi lov. Tulajdonos, Ií. Jármy E. ur Bodlár lov. Muhr főhadnagy, indult még két ló. IV. Gátverseny I. Turcsin főhad­nagy Maisy lov. Tulajdonos II, br, Podmaníczky Sobri Jóska lov. Die­nes főhgy. III. Murh főhgy Délibáb lov. Tulajdonos, V. Akadály verseny: I, Prónay P. alezrds. Lilik lov. Turcsyn főhgy. II. báró Podmaníczky P. Czimer lov. Tulajdonos. III. Szobotích főhgy Kívánatos lov. Tulajdonos. VI. Sikverseny: I. Turcsyn főhgy Makacs lov. Tuladonos. II, Bányai száz. Extra lov. Orosz száz. III. Jé­key F. ur Alispán, lov. Dienes főhgy, VII. Altiszti verseny : I. Karácson alhadnagy, II. Gavaja tiszthelyettes, III, Nagy szakaszvezető. Csak magyar árut fogyasszunk! — Magyar Hét: okt. 18—26. — A magyar nemzet önvédelmi har­cában, létért való küzdelmében legerősebb fegyverünk a külföldi árucikkek fogyasztásától való tar­tózkodás. Hiszen, ha megfontoljuk, hogy a külföldről egyedül a múlt esztendőben körül­belül 650 millió pengő értékű különféle készít­ményt hoztunk be, anélkül, hogy erre feltétlen szükség lett volna ; be kell ismernünk, hogy nagyot vétkezünk önmagunk ellen! Tessék csak elképzelni, hogy Magyarországon minden emberre fejenként 76 pengő fejkvóta jut a külföldi behozatal értékéből és nyomban felismerhetjük, hogy való­sággal öngyilkosságot követünk el a külföldi portéka ilyen favorizálásá­val. Pontos statisztikai számítások megállapították, hogy a magyarországi behozatal 70 ezer munkásnak és 7000 tisztviselőnek ad kenyeret — de csak külföldön, tehát külföldi munkásnak és tiszt­viselőnek, ugyanakkor, amikor Magyarorszgon olyan ilyesztően növekszik a munkanélküliség. Ezen a bajon csakis a társadalom maga segíthet. Ha minden magyar ember elhatározza, hogy a boltban magyar portékát követel és csakis ilyent vásárol, úgy az ország egész közgazdasága egy esztendőben 650 millióval gazdagodik. Jól jár a ma­gyar gazda, akitől a magyar föld termékét vásárolja meg a magyar közönség, és jól jár az iparos és a gyáros, akinek fogyasztói ezen a réven erőteljesen megszaporodnának. Az állam kényszereszközökkel nem erőltetheti a behozatal korlátozását, mert hiszen a különféle kereskedel­mi szerződések ezt tiltják. Csak magának a közönségnek erős elha­tározása és hazafiassága az, amely kiszoríthatja a nemzetgazdaságilag oly káros külföldi importot, A ma­gyar közönségnek erre a célra való megszervezését, kitanítását, felvilá­gosítását célozza a „Magyar Hét“ elnevezésű hazafias akció, amely abban áll, hogy az ország kereske­dőinek túlnyomó része és pedig a fővárosban úgy, mint a vidéken, kirakataiban október hó 18-tól kezdve október hó 26-ig magyar portékát: a magyar föld, a magyar ipar termését mutatja be a közön­ségnek és ekként bebizonyítja, hogy a magyar árucikk van olyan jó és van olyan olcsó, mint bármely kül­földi ! Mindenki a saját érdekében cselekszik tehát, ha magyar árut vásárol, sőt vétkezik a maga, a családja és a hazája jelen és jövő boldogulása ellen, ha kényszerítő szükség nélkül külföldi árut fogyaszt. A vásárosnaményl Le­vente Egyesület 1930. évi október hó 12-én, vasárnap este 8 órai kezdettel a „Korona“ vendéglő nagytermében sportfelszerelési alapja javára tánccal egybekötött szüreti mulatságot rendez. A szüreti mu­latság sorrendje: Vasárnap délután 5 órakor szüreti felvonulás a Va­súti-vendéglőből a községen keresz­tül, egyenruhás leventék felvirágzott biciklin, magyar ruhás lovas és csőszlegények virágdíszes ökrös-fo­gattal, cigányzene kísérettel, szüreti tréfákkal. A magyar föld termé­keit Fogyaszd! FURCSASÁGOK. Olcsóbb a búza, olcsóbb a liszt s nem olcsóbb a kenyér. A okot fogjuk rá a — kormányra. Mert hiszen minden bajnak a kormány az oka, kezd újra tetsze­tős jelszóvá lenni. És csodák csodája, sokan vannak, akik e jelszóból — megélnek. Vármegyénk közigaz­gatási bizottsága pénteken tartatta havi rendes ülését Péchy László főispán elnökletével. Az ülé­sen gróf Károlyi Gyula, Szuhányi Ferenc, br. Kende György, Péchy Manó és Madarassy Dezső válasz­tott bizottsági tagok jelentek meg. Az ülésen nem történt fontosabb' esemény. — Ugyancsak esemény­telen volt a másnapi kisgyülés is. Fiedler István lett az ul szatmár-nagyváradi PÜSPÖk. Az oláh kormány hozzá­járulásával a római Szentszék az újonnan létesült szatmár-nagyváradi püspökség élére Fiedler István temes­vári kanonokot nevezte ki, aki a temesvári magyarság életében hosszú időn keresztül töltött be vezéri sze­repet. Az uj nagybányai gör. kath. püspök Russu Sándor lett, mig a temesvári püspökség élére az eddigi apostoli kormányzó, Pacha Ágoston került, br. Beníske Imre — a fehérgyarmati Járás­bíróság elnöke. A kor­mányzó az ígazságügyminíszter elő­terjesztésére dr, Beniske Imre deb­receni járásbírót a fehérgyarmati járásbíróság elnökévé kinevezte. — A Lóverseny-Egylet „Hölgyek dijá“-ra érkezett s eddig nyugtázatlan adományok: Isaák Elemérné 20 P, Jékey Ferencné, Kállay Szabolcsné és Kovács Éva 10—10 pengő. Köszönet-nyílv nitäs. Mindazoknak, akik megb ' ■'gult családfőnk temetési végtisztei, in megjelentek és részvétsoraikkal kerestek mélységes gyászunkban fogadják hálás köszönetünket. Özv. Sarkady Antalné és családja. Levélpapírt olcsót, szépet, dús választékban kaphat a „Szatmár és Bereg“ könyvesboltjában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom