Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-02-23 / 8. (487.) szám
2-ik oldal. mmtii ti mti 1930. február 23-án „A múlt tanulságai és a jövő feladatai érdekében össze kell hozni a falvak népét.“ Felsőnyék és Sonkád. — Sző a „Szatmár és Bereg“ ilyen című cikkére. fáik áz európai államokat és mindenütt egyesült erővel szitják a forradalmi mozgalmakat. Moszkvában most indult meg a nagy egyházellenes harc és Páris utcáin nyíltan ejrabolták a szovjet ügynökei az orosz emigránsok vezérét, Kutjepov tábornokot. A párisi órateremben furcsán nézhetnek egymás szemébe a külpolitikai augurok. Kint az utcákon izgalmak fütik a tömegeket. A francia kormány megbukott. A leszerelési értekezlet fiaskóval fenyeget. Az orosz szovjetügynökök garázdálkodása egyre kihivóbban szegül szembe a polgári társadalommal. A párisi órateremben, úgy látszik minderről nem tudnak, vagy legalább úgy tesznek, mintha nem tudnának és szenvtelen arccal állapítják meg a pénzügyi terheket annak az egyetlen államnak a rovására, melynek a történelem tanulsága szerint épen az a hivatása, hogy a kelet kapujában állva megvédje a nyugati civilizációt a keleti barbárság rohamával szemben. Abban a párisi órateremben, úgy látszik, nem akarják megérteni, hogy minden percben üthet a tizenkettedik óra és félő, hogy akkor már késő lesz minden. Én Göre Gábor birő ur közhírré nyilvánítom, hogy Dur- bints sógorral és a Kátsávai a mátészalkai róm. kath. dalkör táncos östéjén mögjelenek, amint ezt már a möghivóra salyát kezem írásával mög is írtam, hát én a szavamat vissza nem vonom. Ott löszök, ha esik, ha fuj. Nincs az a vöszedelem, ami a mögjelenés- tül visszatartóztasson, ennélfog- vást mindönki ott lögyen. Tartsunk ossz ve magyarok. Kevés embör mondhatja, hogy annyi sok országot, világot keresztül gyalogolt, mint én. Sok tapasztalatom szőröztem, ezekbül sokat elbeszélők, tehát ne hiányozzunk, mert tapasztalatokbul okosodik az magyar. A nyomor. i. Kopott szalon-kabátban sétáló Ur volt, de most majdnem útonálló. Egészséges, de üres a gyomra, Dolgozna, hogyha dolgozni tudna. n. Dominium, gulya, ménes, háza ■Olyan van, messze földön nincs párja. Mindene van, még sincsen semmije, Ágyban fekszik, nincsen egészsége. ni. Csupa selyem, bársony minden rajta. Hamis ékszerrel tele van rakva. Eesték bőven szemen, arcon, hajon — Reád kacsint ott az utca-sarkon. Olcsva. Kölcsey Béla. Az összefogásív. Áttérés a föld megmivelésére. Említettük már, hogy a honfoglalás idején az egyes törzsek, nemzetségek birtokai a megszállás, a foglalás alapján keletkeztek. Természetesen mindenki mentői jobb részt ! igyekezett biztosítani s egyes helyek- ; ért örökös volt a villongás a szom- ; szedők között már akkor is, mikor Csakugyan, hogy összejöttek és találkozott ez a két falu a „Szatmár és Bereg“ lapjain I Dunántúl és Tiszántúl. Baranya és Szatmár. Felsőnyék és Sonkád. Meg kell nyugtatnom a szemfüles „Szatmár és Bereg" kedves olvasó táborát, ebben nem annyira a Sonkádon elhangzott — mondjuk — toborzó nyilvánosságra való kivánkozása, mint inkább a mi kedves szerkesztőnknek a vármegye minden kis és nagy megmozdulását figyelemmel kisérő tekintete a dicséretre méltó. Olyan a „Szatmár és Bereg“ az ő kezében, mint megyei közéletünknek a szeizmográfja. Maga a két község, illetve az ott történtek, igy együtt említve, bármennyire különböznek is, ujjmuta- tás és méltó a gondolkozásra, a hozzászólásra már csak a félreértések elhárítása és a teljes világosság kedvéért is. Úgy hiszem, ez a hozzászólás jönni is fog s épen ezért a cikkben jelzett „illusztris“ jogán nekem kell ezt elsőnek megtennem. Sonkádon december hó 21-én gyüléseztünk a Túr szabályozás elviselhetetlen terhei miatt, * évek óta immár harmad vagy negyed ízben. Suttogó és hangos, szóban és írásban jelentkező panaszok, küldöttségek által elrimánkodott kérelmek ostromitüzében áll ez a ránk nézve vitális kérdés eleitől fogva, vagyis mióta megkezdődött ez a többé-kevésbbé, inkább kevésbbé sikerült ármentesités. Többé sikerült, mert a kát. holdanként fizetendő 4'50—6 pengő teher több, mint előre bárki is elgondolta volmég csak legelőül és lakóhelyül szolgált a föld, nem egyetlen megélhetési forrás volt. Az igazi versengés és évezredre ható széttago- zódás azonban csak akkor következett be, amikor a balul ütő kalandozások helyett állandó termelésre kellett áttérni. Téves az, hogy igazi magyar csak rabszolgáival dolgoztatott volna, hiszen nem is volt rabszolga-intézmény. Hanem az igaz, hogy nem örömest tért át a magyar a kitartó, állandó munkára. Nem is magyar szó bizony a munka, amint a föld- mivelés más szavai is többnyire a szláv és török népekből való. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez fel is ment valakit a munka alól. Akkor sem mentett fel senkit igazában, csak a nyugatra kalandozókat is lekötötte és munkára szorította az uj életrend. Ha most már azt akarjuk megvilágítani, hogy a mérhetetlen tagozódás miként keletkezett és az egyöntetű nemzet hogyan szakadozott a törzsi tagoltságnál nagyobb szakadékokat mutató darabokra, akkor e nem pengetett húron két szóban fut elénk. Az egyik a munkába belétörődő, na és több, mint elviselni kis és nagybirtokosaink képesek lennének a ránk szakadt és a következő évek során mind nehezebbé váló gazdasági viszonyok miatt. És kevésbbé sikerült, mert hiszen éppen ma hallom, hogy e télen a minimális csapadék mellett a Palá- dokon súlyos gondokat és járhatatlan utakat okoztak, kiterjedt jégmezőket hoztak a bentrekedt belvizek. És zavarokról, fennakadásokról beszélnek a Társulat pénz és egyéb ügyeinél is. Ezeket a dolgokat én nem ismerem. Nem is tartom magam illetékesnek ezek után járni. Én csak azt látom és évek óta tapasztalom, hogy itt valami nincs rendben. Itt nagy erők állnak szemben. Nagy hatalmak intéznek és intézkednek s a legnagyobb mértékben érdekelt gazdaközönség sóhajt, panaszkodik, kér, zörget és még... sírni is fog! Könny és ve- ritékcseppekkel fogja megtölteni az ármentesitett parcellák szikkadó barázdáit ! Három évvel ezelőtt ugyancsak Sonkádon én már megpendítettem az eszmét: alkossuk meg a falusi gazdaköröket s építsük ki a Hármas-háton ennek vidéki szervezetét, mert erre szükségünk van minden gazdasági és kulturális célokhoz szükséges erőink kifejtésére. Azóta megtörtént az ármentesités, bár megpróbált mindent a ránehezedő terhektől előre félő gazdaközönség, szórványosan jelentde véle tunyaságba süppedő réteg küzdelme az élettel, az idővel, a földdel, az elért eredményeit minduntalan letaroló ellenséggel. De ugyanez küzd azzal a másikkal is, amelyik könnyebb vérüsége, nyugtalanabb természete és kalandos tettekre vállalkozása, valamint merészsége, törlészkedése, mindezektől sarkalt bátorsága s néha kiválósága révén felébe kerekedett. Ez a felébe - kerekedés eleinte csak elsőbbséget, majd a külföldi intézmények átvétele nyomán lassankint felsőbbséget jelentett. Amikor pedig a nemzetségi öröklést megszorította a király s kifejlődött a szállásbirtok mellett az adománybirtok, egyszeriben megvédte ezeket a király. Ezzel úgy megszilárdította az indigénák, a jövevények helyzetét, hogy azok nemcsak a várnépeket igázták le s fogták jobbágyi szolgálatra, de a szomszédos tehetetlenebb birtokosok és családok is folyton rövidültek ha- talm^skodásaik miatt. Sőt még a folytonos zaklatások miatt a kisebb területtel rendelkezők néha önként is felajánlották szolgálatukat e hatalomra kerülteknek két okból. Az els'í ok, hogy ezzel megszűnik rablás g menő zaklatásuk. A másik peK kező erőkifejtésünk hiábavaló lett. Sőt azóta lefolytak a vármegyei választások is s kivált a Hármas-háton — egész bátran kimondhatjuk — szégyenteljes eredménynyel a vezetésre hívatott intelligens elemre, papok, jegyzők, tanítók, középbirtokosokra nézve, akiknek kell, hogy mindig élen álljanak és szivökkel, szellemükkel s hatalmi körükkel irányítsák a falu népét minden kulturális és gazdasági teendőkben. Az ármentesités szerencsétlen ügye — én úgy látom — a nép megélhetése és gazdasági erejének sok megpróbáltatása után egy nagy és mély „csatornát“ húzott e praedesztinált vezetők és a vezetendő közösség, hármas-hát faluinak népe közé. Hogyne, hiszen nem voltunk elég előre látók, nem voltunk képesek erőt állítani a fenyegető veszedelem ellenében mi a vezetők, akikre pedig a falu népe minden bujában és bajában számit. A bizalom minimumra szállt s a háború utáni idők bacillusaival fertőzött szellem uj életet kapott s a bizalmatlanság, a meg nem hallgatott panasz-szó ásó-kapájával állt oda az elválasztó szakadék szélére a vármegyei választásoknál s minden tiszteletre méltó hivatalos jelölteket kihúzva, szavazott a falu a maga „nem nadrágos“ embereire, íme még egy lépés, jöjjön egy szak- szervezeti demagóg — legyek rossz jós — nyílegyenesen vágódik át népünk a másik oldalra. Nem kell-e hát összetenni minden gondunkat, eszménket e veszedelem elhárítására s a betegség megelőzésére ? Igen, én vallom, hogy — nem speciálisan az ármentesités ügyei miatt, amellyel úgyis elkéstünk és nem a múlt és jelen hibái, sőt bűnei miatt, hanem dik az, hogy ezek a „nagyrament“ urak idegenből telepített népeiknek biztosabb és könnyebb megélhetést biztosítottak, mint a földmivelésből élőknek lehetett, akik egymást is marcangolták, de minden vésznek, minden ellenségnek és hatalmasságnak, átvonuló csapatnak is örökös áldozatai voltak. Sokszor tehát valóban védelmet jelentett uj helyzetük s élet és élelem biztosságot. Akik mégis megmaradtak eke-földjeik mellett, lassankint kényszerültek arra királyi adományt kérni s igy értük kötelezettségeket vállalni. Ezzel a király védelmébe kerültek ugyan, de mentesültek a kiskirályok zaklatásaitól. De a vállalt kötelesség is terhes volt olykor a nem eléggé jövedelmező birtokok miatt s. ezért elszaporodtak a zálogolások. Önkényes hatalmasságok törekvéseit siker koronázta. Kiváltságok és monopóliumok, erőszakos foglalásaik, valamint hűtlenségbe kevertek birtokainak elnyerése sikeresen haladt előre. Lassankint a birtokháboritási perek mellett elszaporodtak a kétséges kimenetelű nemesség-igazoló perek is. A hatalmasságok tanukat szereztek a kisnemesek ellen, hogy jobbágyokká tehessék őket s aki a
