Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-10-05 / 40. (519.) szám
2-ik oldal. sääjmAILJ* Miért választotta vármegyénk közönsége Nagyecsedet a Rákóczi- emlékmii helyéül ? Nagyecscd vára és II. Rákóczi Ferenc. — A fejedelem 1705-ben Ecscd várába telte szállását s újjá akarta építeni azt. Most, midőn október 7-ikén a Kormányzó Ur Őfőméltósága jelenlétében, leleplezési ünnepély lesz a Nagyecseden felállított II. Rákóczi Ferenc emlékére emelt szerény emlékmű átadása alkalmából, nem lesz érdektelen megtudni, hogy a nagy fejedelmet és szabadságból micsoda szálak fűzték Nagyecsedkez? A nagyecsedi óriás uradalmat a bevehetetlen várral együtt a Rákócziak nem maguk szerezték össze s a várat nem ők építették, hanem készen örökölték, házasság utján. Az ősrégi Báthory fejedelmi ág volt az első alapítója a nagy birtoknak és a vár alapvetője. 1335-ben nyert a család engedélyt, hogy a lápon levő, legbensőbb harmadik szigeten kővárat építhessen, melyet a királyhoz (Róbert Károly) tanúsított hűsége bizonyságául „hivség várának“ nevezhessen. Ez a rendelkezés nem tartatott be, mert a vár neve ecsedi vár lett. Előzetesen már a Báthoryak ezt a szigetet, valószínűleg facölöpökkel, föld bástyákkal megerősítették s a láp körülötte biztos védelmet nyújtott, az uj kővár még erősebbé tette, kőfalaival, ágyúival s a láp vizének a vár körüli mélyítésével. Nagyban fokozta a biztonságot az a körülmény, hogy a vár előtti két sziget, hol a község helyezkedett el, szintén sáncfalakkal vétetett körül, igy hármas erősség alkottatott, de mindeniknek legfőbb védelmét a járhatatlan s messze kiterjedésű láp alkotta. Ezt az erősséget ellenség soha be nem vette ostrommal. A száraz földtől a belső vár mintegy két kilométernyire volt, mely távolságra az akkori ágyuk nem hordtak. A vár el volt látva több évre való eleséggel s munícióval, igy kiéheztetni sem lehetett. A várat építő Báthory család 1613-ban kihalván Bethlen Gábor királyi adománnyal nyerte a várat és uradalmat, amelyet fogadott fia Bethlen István, rövid ideig erdélyi fejedelem és ennek fia Bethlen Péter (iktári) nemcsak megtartottak, hanem itt is laktak. 1648-ban szállott I. Rákóczi ^ Györgyre (felesége Lorántffy Zsuzsánna), majd fiára II. Rákóczi Györgyre, ki felesége Báthory Zsófiával egyesítette az összes Báthory (ecsedi és szilágysomlyói), valamint a Rákóczi birtokokat. 1930. október 5-én. >. v~~— ^ WVAY»» ^rissitö SARG .-All ill \ \\\\H — A > Báthory Zsófia, hogy fiát I. Rákóczi Ferencet a Wesselényi összeesküvés következményeitől megmentse, Ecsed várát is átadta a császárnak. A német katonák a II. Rákóczi Ferenc szabadság harca elől Ecsedről kivonultak. Ekkor lett IL Rákóczi Ferenc az ecsedi uradalom és vár urává. A nagy fejedelem kiváló szeretettel foglalkozott ecsedi várával, mit kifejezésre juttatott emlékiratában, mely igy szól: „1705. Magam pedig szállásomat Ecsed várába tettem, amely Házam ősi birtoka vala s melynek erődítményeit a németek a háború előtt lerombolták, de én újra föl szándékoztam építtetni. Fekvését tekintve igen különös és talán egész Európában nincs hozzá hasonló, úgy hogy bevehetetlennek látszik.“ Sajnos, nagymajtényi síkon letörött a zászló, II. Rákóczi Ferenc Rodostóban ábrándozott a bevehetetlen ecsedi várról, melyet nem tudott felépittetni. A szatmári béke (1711.) megadta a várnak az utolsó kegyelem döfést, amit a németek meghagytak belőle, lerombolták, nehogy a kurucok szállása lehessen. Ettől fogva a néphit szerint boszorkányok repülnek a várromokba éjjelenkint az ördögökkel tivornyázni. Nagyecsed lakossága utolsó várurának emlékét méltán véste szivébe. Jó indulattal volt irántuk, boldogulásukat előmozdította a határ bérbeadásával, csekély összegért. De hát „nagymajtényi síkon letörött a zászló“, nemcsak az országé, hanem az ecsedieké is. Szomorú helyzetükben vígasztalban hatott az elbujdosott fejeterített aszta! raövésiete. Irta: Dr. Sirály Béla. (A mátészalkai Népkonyha menükártyájára.) Ezen a cimen nyílt meg a napokban a Británnia szállónak művészeti kiállítása. Csodálatos ügyességgel és kifinomult Ízléssel terített asztalok láthatók a szálló tükörtermében. Megoldott téma minden asztal. Nem a nehéz mai korból, hanem a régi, gazdag, jó időkből! Előkelő dámák és divatbeteg hölgyek fényképezik a „bál utáni jour- asztalt“, a „terítés a kertben‘‘-t és a „születésnapi uzsonná“-t. A tükörterem egyik sarkában „japán szer- virozás“ a középen „diplomata asztal“ s a másik sarokban „angol terítés“ díszeleg. Bemutatja a Szálló az esküvői, a feketéző, a jubileumi, a reggeli és uzsonna asztal terítését. Sőt! Adja a hétköznapi asztal terítés művészi megoldását is. Van azonban a kiállításnak egy nagy fogyatékossága. Hiányos! Nem látható a — „szegények asztala“. Pedig ennek a megtérítése is művészet ! Mondhatnám azt is, hogy — bűvészet. Ezt a hiányt lesz hivatva pótolni a Szociális Misszió asztalteritési akciója a téli hónapokban. Ez a mátészalkai kiállítás, ez adja kezembe a tollat, hogy reklámot csináljak emellett a párhuzamosan* megnyílt másik akció mellett, melynek helye nem Budapest, hanem Mátészalka, fészke nem a Británnia Szálló, hanem a Szegények Kifőzője s intéző szerve nem az ügyes pincérek testületé, hanem a kötényes Erzsébetek jószivü serege. Ha ennek a mátészalkai asztal-teritési kiállításnak is címet kellene adnom, akkor itt van a cime: „A teritetlen asztal megtérítése “. A jelen idők asztalaihoz nem illik a fény. A mostani gazdasági válság nem teszi indokolttá az asztal-terítés művészetét, — mert szegények vagyunk — hanem inkább a „terülj asztalkám“ bűvészeiét. Ez utóbbi a ma problémája. Ez a mátészalkai népkonyha kerékasztalának programmja. Asztalt térit a Szociális Misszió negyven szegénynek, mert joga van minden magyar embernek a mindennapi kenyérhez. Elplanirozza a népkonyha a szegénység tátongó ürességét és a jólét kirívó emelkedéseit. Megadatja a társadalommal, a „császárnak, ami a császáré és a gyomornak, ami a — gyomoré“. Mert igazság s nem paradoxon ez az állítás; az üres gyomor a legnagyobb teher, Góliátok szakadnak meg alatta. A mi megboldogult Vass Józsefünk mondotta azt, hogy „az egész társadalomnak hamut kellene hinteni a fejére és esztendőnként legalább egy félórára szociális bánatot kellene tartania“. Mert nagyok a társadalom szociális bűnei! Égbe kiált az Ábelek elfehéredett vére, mert nincsen a Káinokban testvéri szeretet... Vizsgáljuk meg a szociális szeretet szemüvegén a lelkiismeretünket és valljuk meg, hogy a némán dolgozónak, jó hogyha jut kenyér, mig fényben él akárhány, ki hangosan henyél. Újra szeretném foncsorozni az emberek lelkíismeretét, hogy lássuk lelkiismeretünk tükrében meggazdagodott önmagunkat s azt is, ami még mögöttünk van. Sajnos, hogy össze van törve nagyon sok embernél ez a — tükör. A Vass József által ajánlott szociális bánatnál nem állok meg. Ezt követnie kell egy félórás szociális razziának. Erős a meggyőződésem, hogy lelünk a szükséges összeg mellett egy kis fölös aprópénzt s a mindennapi kenyér mellett egy kis nélkülözhetők Ez a szociális razzia leleplezi sok ember tulpénzes életstandardját s nyomában jön a leépítés — a szegényekért. A leépített menük lehetővé teszik a szegények teritetlen asztalának megtérítését s e terített kerekasztal éltet majd negyven szegényt. A szivet és gyomrot nem szokás egy napon emlegetni. Én most mégis egymás mellé állítom azt a két gépet és azt mondom: a szív sohasem hálás, a gyomor néha — igen. Rójjuk le ezért az irgalom forgalmi adóját s juttassuk el a népkonyhához, hogy teljesítsük a szentirás kívánságát: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamisság mammo- nájából, hogy mikor megfogyatkoztok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba“. Lk. 16., 9, Fordítsuk fölöslegünket a szeretet és jótékonyság cselekedeteire, hogy ezek mintegy barátaink legyenek, kik megszerzik nekünk az — eget. Barcelonában kozmetikai intézetet nyitottak ölebek számára. Ez az intézet reggeltől estig pucolja, keféli, ondolálja, polírozza, masszírozza a pincsi és mopszli kutyákat. Az intézet még arról is gondoskodik, hogy egy bizonyos eljárással kitágítsa a „páciensek“ állati pupilláit s igy méllyé, álmodozóvá tegye tekintetüket. Megfürdetik őket kölnivízben s úgy mennek sétára autóülésen. Ez a mai bolond élet elfajzitotta az emberiség gondolatvilágát. A mi felebarátaink az — emberek. De Barcelonában — és sok helyen másutt — detronizálták a kutyák az embereket s mig madarat tolláról, addig embert kutyájáról ismerni meg. Ez vérlázitó visszaélés a felebaráti szeretettel. Nem szabad megtűrni, hogy továbbra is verespecsenyét játszanak egyesek a humániz- mus szelíd arcán. Nem szabad a kutyát felöltöztetni és az embert le.
