Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-01-26 / 4. (483.) szám
POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. — ELŐFIZETÉSI DÍJ: NEGYEDÉVRE 2 P 40 FILLÉR. — EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. i ÉslCIEl FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8 SZ. TELEFON 38 ÉS 74. — KIADÓHIVATAL: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8. ÉS GRÓF TISZA ISTVÁN-UTCA 6 SZÁM. — POSTACSEKK SZÁMLA 54‘003. MÁTÉSZALKA, 1930. FEBRUÁR 9. X. ÉVFOLYAM 6. (485.» SZÁM. Kik akarják „rohamra Indítani as ecsedi láp népét“ — főispánja elleni Megrendezett sajtó-támadás az EcsedS-láp villamos miéire körüli háborúság hullámain. — Péchy László főispán és Károlyi Gyula gróf koronaőr nyilatkozata az „átlátszó politikai és személyes motívumokból** táplálkozó felelősségrevonási akcióról. Az Ecsediláp Társulat múlt heti közgyűléséről írott tudósításunk méltán jelezte, hogy sokat fog még beszéltetni magáról ez a közgyűlés, amelynek hü-hós háborúsága pedig alighanem elviharzott volna a furcsaságig érdekes közgyűlési határozatban, ha a mozgalom vezetői kicsinek nem érzik maguk körül a megyeháza tanácskozó termét s emiatt nem igyekeznek, messzebbható visszhangot verni az ügynek, mint amilyet saját maguk tudtak neki adni. Talán azért is nélkülöztük az „ellenzék" alapos érveinek ellenállhatatlanul meggyőző erejét s a félesztendős adat-gyűjtésben vélhetően jól felkészült, támadó okfejtésnek sodró lendületét, hogy mindezt egymagában készen kapjuk, vasárnapra kelve, egy fővárosi újság hasábjain. A stil-müvészet rutinos elevenségével támadásba lendült irásmü tagadhatatlanul sikerültebb volt, mint a villanyos ellenzék vezéreinek közgyűlési szereplése. Szebben és érdekesebben mondja el a fővárosi újság mindazokat, amiket az úgynevezett ellenzék is elmondhatott volna, a közgyűlési terem karzatára „tévedt“ tudósitó helyett. A terjedelmes laptudósitásnak, többek között legnagyobb hibája azonban, hogy túlságosan jól végezte feladatát. Ez a cikk már látta „rohamra indulni az ecsedi láp népét“ főispánja ellen, aki bezárkózva él a maga „elegáns pózaiban" s ugyanakkor csak az volt a legnagyobb öröme, hogy a roham vezéreiben „élnek még eszmények egy magasabbrendü, bátrabb és nyíltabb közéletről, amelyben a báró Kende Zsigmondok oda mernek még csapni az asztalra a főispán előtt és az önként földet ajándékozó Jékey Lászlók az édesatyjai“ a környék népének, amely a maga elesettségé- ben, talán végül is csak „a hatalmas szál ember szálkái fiskális bátor és tüzesvérü ellenzéki vezérsé- ge" alatt várhatja sorsa jobbra-for- dulását. Aki ismerős a megyei viszonyokkal, az — ef éle megállapítások után — természetesnek találja, hogy a cikk további következtetései is pontosan csak olyan információkból táplálkoznak, mint amilyenek a fent rajzolt képet mutathatták a cikkírónak. Nekünk nem tisztünk és nem feladatunk vitába szállni ezen a helyen különféle egyéni akciókkal s aki látja ennek a lapnak mindig tárgyilagos állásfoglalásra törekvő készségét, az jól tudja, hogy sohasem találkozott hasábjainkon személyeskedő tendenciákkal. Mégis lehetetlen rá nem mutatni olyan jelenségekre, amelyek egy idő óta szándékosan zavarják megyei közéletünket. Ezekben a jelenségekben lehetetlen meg nem látni egy részint egyéni vélt sérelmekből, másrészt hatalmi törekvésekből induló, felelőtlen taktikázást, amely hol a megyegyülés falai körül, hol az Ecsediláp életében, hol itt, hol másutt keres alkalmat egy olyan nyílt vagy be nem vallott cél el érésére, amely szolgálhat minden más érdeket, csak a köznek és a vármegyének legsajátosabb érdekeit nem. Ezek a közéletünket veszedelmesen mérgező jelenségek újabban terv- szerüeknek kezdenek látszani s abban nyernek egyetlen megfogható közös célt, hogy Péchy László főispán személye ellen koncentrálják támadó erejüket. Ennek a mindenáron főíspánt- buktató erőlködésnek dühös harci kedve tombol az Ecsediláp dolgai körül szított mozgalomban, amely olajat vélt parazsára venni a megyei választásokon nemrég fellobbant egyéni hiúságok sértődött tü- zében, legújabban pedig idegesen vágyakozva leste, felgyul-e vájjon a közösen féltett tűz egy parlamenti interpelláció bengáli fényében ? ! Mi célt szolgál ez elszánt harci kedv, amikor nem tud mást mutatni, mint egyéni gyűlölködés elfogultságát ? Hol van a közérdeknek az a parancsoló szüksége, amely kétségtelenül felismerhető, nagy erkölcsi erőkre támaszkodhatnék ezekben az akciókban ? Ki az, aki feltétlenül el nem ismeri, hogy önzetlenebbül és férfiasabban alig szolgálta valaki ezt a szerencsétlen vármegyét, mint amilyen eredményes alkotó munkát jelentett Péchy László tiz évi főis- pánsága ebben az újjáépülő megyében? A vármegye közönségének komoly többsége mélységesen elitéli a politikai mesterkedések játékos úri passzióit éppen úgy, mint ahogy féltő nyugtalansággal látja a gazdasági és pénzügyi kérdésekbe is mindenáron személyi politikát keverő törekvést. Nem most érik először támadások Péchy László főispánt s ahogy ő mindig elégtételt vett, vagy pert indított a maga védelmére, úgy biztosan most is módját találja a maga igazsága megvédésének, de károsan mételyezik a lelkeket ezek a bajtkeverő akciók. A „Magyarság" cikkével szemben egyébként Péchy László főispán és Károlyi Gyula gróf koronaőr részletesen nyilatkozott a lap pénteki számában s ezeket a nyilatkozatokat az alábbiakban ismertetjük olvasóinkkal Péchy László főispán nyilatkozata : „Nem tartom illdomosnak, hogy magam reflektáljak arra az állításra, mintha csak körvadászatokon és választásokon ereszkedném le a nép közé a „nagy-bürokrácia pózaiból és zárkózottságából“, mégis úgy vélem, tárgyilagosabb megállapításokat tehetett volna a cikkíró, ha nemcsak az „ellenzéktör szerez információt. Hogy „főispáni hatalmamnak félelmetes árnyéka“ mennyire nem nehezedett a láptársulat villanyosüzeme körül mesterségesen és személyi vélt sérelmek miatt elfogultan szított mozgalomra, arra maga a cikk ad feleletet, amikor megírja, hogy volt a közgyűlésen községi bíró is olyan, aki hangosan bejelentette, hogy az ellenzéki véleményhez csatlakozik. Ugyancsak megállapítja azt is a közlemény, hogy az úgynevezett ellenzék faluról falura járva „magyarázta“ a népnek, miről van szó — szerinte. Ilyen körülmények között részletesebb megokolás nélkül is tisztán látszik, hogy a népet magasabb ártéradóval ijesztgető agitáci- ónak személyes politikai jelleget igyekeztek adni egy gazdasági és pénzügyi természetű kérdésben olyanok, akiknek ellenzéki szereplése mindenképen ellenem igyekezett a felelősség ódiumát kiélezni. Pedig annak a végrehajtó bizottságnak, amely a vil- lamosmü ügyeit intézte, én csak egyik tagja voltam. A vagyoni felelősség alól, mint az köztudomású, sem én, sem a végrehajtó bizottság többi tagja nem akarja magát mentesíteni, ha a vagyoni felelősség alapjául hozzáértő, pártatlan és szakszerű vizsgálat tényeket állapit meg. Ilyen vizsgálatot én még 1928. derekán szorgalmaztam és azt éppen az ellenzék késleltette külön akciójával. A választmány most is javaslatba hozta a vizsgálat megejtését, de azt az ellenzék ez alkalommal is meghiúsította. Ilyen körülmények között kérdezem, hogy ezek szerint az „ellenzéknek“ mi volt fontosabb: a társulat érdeke vagy pedig az „ecsediláp népének rohamra indítása főispánja ellen ?“ A végrehajtó bizottsági tagságról való lemondásomat sem a választmány, sem a közgyűlés nem vette tudomásul, de nem is vehette, mert a végrehajtó bizottság maga kérvén fel, hogy a villamosüzem érdekében álljak el lemondási szándékomtól, ezt az ügyet nem is vitte a választmány és a közgyűlés elé. Tény, hogy Nyírmeggyes község villa- nyositását más olyan községekkel együtt, amelyek a vonal-épités költségeit magukra vállalni hajlandóknak mutatkoztak, én javasoltam a Végrehajtó bizottságnak. Két okból. Az egyik, hogy a társulat megterhelése nélkül a villanyosüzem bevételei fokoztas- sanak, a másik, hogy a javasolt községek bekapcsolásával összeköttetés létesittessék egy másik villanyüzemmel való esetleges fuzionálha- tás céljából. A villanyosüzem vezetője, aki a végrehajtó bizottságnak szintén tagja volt, jegyzőkönyvekből is megállapítható határozott tiltakozásom ellenére építette ki a nyírmeggyes! vonalat
