Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-08-17 / 33. (512.) szám
2-ik oldal. StlTMllIS IKIEfi 1930, augusztus 17-én, A munkanélküliség leküzdése. Irta : Kovatsek Ferenc az Országos Iparos Szövetség társelnöke. Az építőipar, amely a legtöbb iparágat foglalkoztatja és igy a legjobb fokmérője az ipari termelésnek, a nyáron hiába várta a pénzügyi és gazdasági helyzetnek olyan mértékű javulását, amely lehetővé tette volna a köz- és magánépitkezés fellendülését. Sajnos, igy a nyárhoz fűzött remények nem váltak be s most a nagy állami beruházó kölcsön felvételétől és a hitel olcsóbbodásától várja a gazdasági élet a nyomasztó helyzet javulását. Az utóbbi időben illetékes helyekről ismét hangzottak el nyilatkozatok az építkezés kérdésének megoldásáról, a hosszúlejáratú hitel lehetővétételéről, a tisztviselők családiház építésének keresztülviteléről. Az iparosság türelmetlenül várja ezeknek a biztató ígéreteknek a beváltását és a munka megindulását. Mindenki hangoztatja, hogy csak a munkának az egész vonalon való megindulása javíthatja meg nehéz helyzetünket. Amikor a munka- és keresethiányról beszélünk, teljesen át tudjuk érezni a kormány és a városok nehéz helyzetét. Tudjuk, hogy a munkahíány ma világjelenség. Azt is tudjuk, hogy a munkanélküliséget segélynyújtással vagy ehhez hasonló injekciókkal nem lehet megoldani. Keresni kell a módot arra, hogy miképpen nyújtsunk munkalehetőséget és munkaalkalmat a sok, kényszerű pihenésben lévő dolgos kéznek. Ennél a kérdésnél figyelembe kell venni azt is, hogy a munkanélküliség nálunk régebb idő óta tart, mint a külföldnek azon a részén, amely a világháborúból győztesen került ki. Ezeken a helyeken könnyebb a helyzet, mert az állam is, polgárai is jobb helyzetben vannak, igy jobban bírják a keresethiányt, vagyis van kitartásuk. Nálunk kitartásról alig lehet szó, ezért sürgős, hogy mielőbb jöjjön segítség. A kormány is belátta, hogy az adminisztrációt egyszerűbbé, olcsóbbá kell tenni s az ezáltal elérhető megtakarításokat produktiv célokra kell felhasználni, a közterheket mérsékelni és az adózó polgárság életlehetőségeit megjavítani. Ezen a helyes utón tovább kell kaladnia a kormánynak. A mai idők megkövetelik, hogy az ország minden polgára kétszerannyí energiával és hatványozottan többet dolgozzon és termeljen, mint a múltban. Az adminisztráció terén is az a kívánság, hogy kevesebb embernek többet kell dolgoznia. A hatósági üzemek terén is tovább kell vinni a rendcsinálást. Közüzemekre szükség van, de csakis azokra, amelyek közérdeket szolgálnak, vagy amelyekz a állam védelme, vagy polgárai érdekeinek megvédése szempontjából nélkülözhetetlenek. Az aztán már nem indokolható, miért kell egyes helyeken ruha, cipő, élelmiszer, kötszer, asztalos, lakatos, stb. közüzem. A kereskedelmi kormánynak is az az álláspontja, hogy ezeket a háborús kinövéseket le kell operálni. Igyekezzenek a városok is minél előbb megszüntetni ezeket az üzemeiket, amelyek iparos adózóitól vesznek el munkalehetőségeket s ezzel tulajdonképen önmagukat gyengítik. A munkahiányt nagyban elősegítik a kartellek is. Egészséges, törvényes ellenőrzés alatt álló kartell talán indokolható, de a gazdasági életre ólomsullyal nehezedő mai kartellekre nem hogy szükség nincsen, hanem ellenkezően ezek egyenesen károsak és megrendszabályo- zandók. Mindazok, akik termelvé- nyeiket az önköltségi ár három- ötödszörösén adják el, ahelyett, hogy megelégednének a rendes polgári haszonnal, közérdekből igazán megérdemlik, hogy ellenük büntető rendszabályokat is alkalmazzanak. Ezért az iparosság is azt kívánja, hogy a kartell-törvényjavaslatból az ősszel mielőbb a fogyasztókat és a kisiparosságot védő törvény legyen. Ahhoz, hogy meginduljon és erőre kapjon a termelő munka, elsősorban építkezésre van szükség. Hogy építkezés legyen, ahhoz nem elegendő, hogy ez kimerüljön állami és városi beruházási építkezésekben. Helyesebb, ha az állam és a városi közületek nem maguknak építkeznek, hanem olcsóbb kölcsönt, adó és egyéb kedvezményt nyújtanak, hogy a polgárok építkezhessenek. Örömmel halljuk a kereskedelemügyi államtitkár úrtól, hogy az állami és hatósági építkezéseken kívül a magánépitkezés kérdésének megoldásán is fáradozik a minisztérium és hogy az őszre már komoly intézkedések várhatók az építkezés megindítására, nemcsak a középitkezés, hanem a magánépitkezés terén is, amelyet ka- matvisszatéritéssel igyekeznek fellendíteni. Alig várja az iparosok nagy tömege, hogy ezek a tervek megvalósuljanak. Igen fontos, hogy Ingyen Autosyphon Mátészalkán a Nagytőzsdében. a a/'A*/ A A A A ArA A AM ft A* A A/v A A A r \A A A XV A A A A AJ A A A A A a'AA »Va* a//*1 * K A /VÁ. A A A W Elvégeztetett ? Elvégeztetett? — Nem. Mostan kezdődik újra. Az újrakezdés arany jelszavát Minden magyar kapura véssük lel véreim, Véssük fel véreim ! Ledőlt a kas. A méhraj szerte néz, Az uj kas körül uj munkába log, De régi lesz a méz, Amit készít s amit örökbe hagy. Mert a virágot, melyre szállni kész, A virágot nem vette meg a fagy. Mert ezer évig nőtt az a virág, Amelynek kelyhe Kifogyhatatlan virág porral telve A méhet szent találkozóra várja, A léleknek a lélek a hazája. A magyar lélek dús virágpora Sírok felett illatoz, lengedez, A máz a régi lesz, Amely a lélek szent porából készül. Mi tovább adjuk drága örökségül. Reményűt Sándor. ki EszptrHval Magyarországért. Eredeti útleírás. III. Hollandia. — Első két előadásunk Nymwegenben. — Mi érdekli a hollandusokat? Sötét este volt már, amikor vonatunk Nürnbergből kirobogott. Éjféltájban érkeztünk Kölnbe, a Rajna hatalmas hidján át, melynek oszlopai épen úgy vannak kivilágítva, mint a mi Halászbástyánk. Hajnalig vártunk arra a vonatra, melyik Hollandia felé visz bennünket; első holland állomásunkra Nymwegenbe. Csaknem teljesen üres kocsikkal futott ki vonatunk Kölnből s rohant át a német gyárvídék imponálóan kulturált területén. Nagy aggodalommal vártuk a holland határ közeledését, mert az eddigi kellemetlenségeink a film körül nem biztattak semmi jóval az újabb határnál. Aggodalmunk nem volt alapos, mert a holland határon még útleveleinket sem nézték. Itt olyan természetes, hogy egyik országból utaznak az emberek a másikba, Nem is vettük észre, hol is lehet a határ s igazán nagy meglepetéssel láttuk, hogy állomásokon keresztül már másféle egyenruhában járnak a vasutasok. Ha a kalauz s a menetrend nem figyelmeztetett volna arra, hogy már nem lehetünk német területen, nem tudtuk volna meg Nymwegenig, hogy már holland földön járunk. Ugyanis csak itten volt vám és útlevélvizsgálat s csak itten nézte meg csomagjainkat egy szigoruképü hollandus, aki nagy zászlónkról azt hitte, hogy valamilyen elvámolni való „rövidáru“. Nyomban felengedett azonban merevségéből és hivatalos szigorúságából, amikor megmagyaráztuk, hogy az nemzetünk lobogója. De ekkor aztán fel is engedett annyira, hogy a filmünkkel nem is törődött. Fokozott respektust ébresztett benne egyébként Lukács barátom finánc mivolta. Azt kell hinnem, hogy él az egyfoglalkozásuak között valamilyen nemzetközi szolidaritás s különösen a „finánc-brancsbeliek- nél“ fejlődött ez ki a tökélyre. Lukács legalább is fináncmivoltának tulajdonította ezeknek a vámolási sikereknek oroszlánrészét. Én azonban hajlandóbb voltam, — különösen akkor, amikor a barátom már napóleoni pózokkal egyéni modora ellenállhatatlan mivoltát is kezdette ebből a szempontból felszámítani, — egyéb megállapítást levonni. Magyarok voltunk. Ez volt az egész. Mindenki, aki Hollandiában járt, megállapíthatta, hogy van a magyar névnek bizonyos varázsa itten. Csendes polgárcsaládoknál, kis falukban különösen. A legkedvesebb agitátorai Magyarországnak szerezték meg ezt a magyar barátságot: a gyermekek. Csodálatos, hogy milyen szeretettel emlékeznek meg még ma is a hollandus nevelőszülők kis védenceikről, akiknek legendás intelligenciája s szeretetre- méltósága az egész magyar nemzetet bezáratta a holland szivekbe. Itt minden családnak, mindenkinek van valamilyen kedves emléke Magyarországról s sok évtizednek kell elmúljon, amíg ez a nemzetünkkel való rokonszenv elhomályosul. Ezt azonban nem szabad engedni. A mostani talajra építeni egy fokozódó barátságot, legfontosabb nemzeti kötelességeink egyike, nem Hollandiával, hanem magunkkal szemben. Hollandia csodálatosan gazdag ország s ehez mérten súlya van a legfontosabb nemzetközi kérdésekben is. Ideje, hogy megérkezzünk immár ebben az útleírásban is Nymwegenbe. Itten is egész csapattal vártak eszperantista barátaink. Csodálatosan tiszta városka. Talán már nem is használnak utazók más jellemzőt a holland városokra, minthogy „tiszták“. Mintha ez a legnagyobb erényük lenne. Pedig a rendezettség, a kicsinyességig menő gondozottság s a jómód lépten- nyomon megnyilatkozása nem épen, sőt ha nem, inkább jellemzői lennének a holland városoknak. Nymwe- genre rá lehet azonban mondani, hogy a legtisztább holland város s magában egyesíti az összes hollandus erényeket, melyek egy város szépségében és rendességében kifejezésre juthatnak. Befejezettség, egyöntetűség s kiformáltság: tökéletes hibanélküli városképek. A mi városainkban mindenikben van valami a kiformálatlanságból. A ideiglenesből s a félig készből. Itten, de egész Hollandiában legélénkebb az a benyomásom, hogy ezekben a városokban az idők kezdetétől fogva minden kész, tökéletesen befejezett, melynek azeán nem lehet s nem szabad változtatni. Újabb épületeik is olyan tökéletesen beillenek ebbe a keretbe. Sajnos, később néhány nagyobb városban láttam
