Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-07-27 / 30. (509.) szám
6-ik oldal. UlTMll is Ulti 1930. julius 27-én Erzsébet-majorí gazdaság RHODE-ISLAND-RED faji baromfi-telepe, Tyúkod, Szatmár-megye. — Ajánlja angol, holland, dán és német importból származó nagytestű, magas tojás hozamra kitenyésztett tojóktól származó növendék állatait korlátlan mennyiségben. — Szigorú csapófészek rendszer és törzskönyvezés. — Állatorvosi felügyelet. 22—31 még Spitz József is, aki az iparosok és kereskedők kívánságait fejtegette. A gyűlésen a főszolgabiróságot Kovács Lajos szolgabiró, az ipartestületet pedig Tóth Zsigmond elnök képviselte. A jegyzőség részéről Ötvös Károly jegyző volt jelen. De képviseltették magukat a kely- beli bankok is Gyűszű takarékpénztári igazgató által. Mátészalkán kedden este gyűltek össze a kereskedők mintegy hetvenen, hogy meghallgassák Nádor Jenő előadását. Weisz Ferenc takarékpénztári igazgató üdvözölte itt a megjelenteket, mint az értekezlet elnöke, tartalmas szavakkal rámutatva a magyar kereskedelem feladataira. Utána Nádor Jenő titkár két órás előadást tartott az aktuális közgazdasági kérdésekről, figyelemmel a kereskedelmi életre. Bevezetőjében megemlékezettHorthy Miklós kormányzóságának tizéves jubileumáról, hálával adózva annak a munkának, amely lehetővé tette Horthy Miklós kormányzása alatt az állami élet elsőrendű feladatának teljesithetését, a polgárság személyi és vagyonbiztonságának megóvására. Az államnak azonban — fejtegette tovább — az is feladata, hogy gondoskodjék az adófizetők kereseti lehetőségeiről. Ha adót fizetni kell, úgy megáll Colbert tétele, hogy történjék gondoskodás arról is, legyen miből fizetni. Rátért itt az előadó a különféle adónemekre, szakszerűen taglalva azokat s gyakorlati tanácsokkal szolgálva az adóvallomások adatainak bizonyithatása, a könyvvezetés szüksége és egyéb kérdésekben. Felebbezési ügyekben is praktikus hasznú felvilágositások- kal szolgált, majd a népjóléti és kultusztárca nagysikerű alkotó munkájának méltatása mellett, a mai gazdasági krízissel szemben mutatkozó tehetetlenség okait kutatta. Állást foglalt azzal a kényelmes megállapítással szemben, mintha minden gazdasági bajnak Trianon volna az oka s itt hangoztatta azokat a kívánságokat, amelyekért a kereskedelem állandóan küzd. Ezek között első helyen szerepel az egyfázisos forgalmi adó, fokozott takarékosság az állami élet minden vonalán, a magyar ipar pártolásának komoly biztosítása, a közterhek csökkentése, a kereskedelemmel szemben megnyilvánuló hatósági bizalmatlanság megszüntetése, hitelezői érdekek megvédése s általában a komoly kereskedelem megbecsülése. Az előadó rendkívül vonzó, élénk és ötletes előadását mindvégig nagy érdeklődés kisérte, különösképpen akkor is, amikor a helyi feladatok megoldását kérte, számon a záróra, a szabott árak és az egyesületi ösz- szefogás dolgában. Lapunk szerkesztőjének üdvözlésével kapcsolatban a sajtó támogatását is kérte Nádor Jenő titkár s ez szolgált okul arra, hogy dr. Fábián Sándor szerkesztő is felszólaljon, rámutatva a helyi hibákra, egyben a sajtó messzemenő segítségét ígérve a közérdekű munkához. Rácz Emil is a helyi feladatok megoldatlanságáról beszélt s a felszólalás hatása alatt elhatározták a jeA debreceni kereskedelmi és ipar kamara választott bel- és kültagjai csaknem kivétel nélkül jelen voltak a kamara minapi közgyűlésén, hogy a kamara elnökségét a következő kamarai ciklusra megválasszák. Dr. Vargha Elemér polgármesterhelyettes, aki a kamarai választások központi irányitója volt, a Magyar Hiszekeggyel nyitotta meg a közgyűlést, utána dr. Radó Rezső kamarai főtitkár felolvasta a megválasztott rendes • bel- és kültagok, valamint póttagok névjegyzékét. Ezután felhívta a közgyűlés tagjait, hogy válasszák meg a kamara elnökét. Varjassy Imre az iparosok részéről, Sesztina Jenőt a kamara volt elnökét ajánlotta megválasztásra, mint akiben az iparosság és a kereskedelem bizalma összpontosul. Zugó éljenzés követte Varjassy Imre szavait, aki után Ullmann Salamon általános tetszés mellett a kereskedők részéről javasolta Sesztina Jenő megválasztását. Rosenthal Gyula és Zomborszky Dániel nyíregyházai kültagok, Horváth Zsigmond szolnoki, dr, Adler Pál és Schwimmer József berettyóújfalui, végül Szilvássy Károly vásárosnaményi kültag szintén nagy tetszésnyilvánítás mellett Sesztina Jenő egyhangú megválasztása mellett nyilatkoztak. Ezek után dr. Vargha Elemér Sesztina Jenőt a következő ciklusra egyhangúlag megválasztott elnöknek jelentette ki és őt a közgyűlésre küldöttség utján meghívta. Dr. Vargha Elemér helyettes polgár- mester üdvözölte elsőnek, amelyre a megválasztott elnök meghatott szavakkal válaszolt. Beszédét hatalmas taps köszöntötte, majd utána Kardoss Gyula beltag a Kereskedő Társulat elnöke adott kifejezést a kereskedő társadalom örömének a választás jósága és egyhangúsága fölött. Ungár Jenő iparos beltag a gyárosok nevében, Varjassy Imre a kézmüvesiparosok nevében beszélt. Kálmán Sándor kisvárdai, Pisszer János nyíregyházi, Nádor Gyula szolnoki, Tóth Bálint mátészalkai, Pecsenyánszky Alajos jászberényi és Vajda József berettyólenvoltak egy nagyobb bizottság kiküldését az OMKE-fiók reorganizálására. Weisz Ferenc bankigazgató zárta be a gyűlést, köszönettel adózva a kitűnő előadónak s a megjelenteknek, akik között az iparosság képviseletében, Doby Antal, Lengyel Péter és Tóth Károly jelent meg. Nádor titkár másnap Vásárosna- ményban is tartott előadást, ugyancsak emlékezetes sikerrel. újfalui kültag köszöntötte még az uj elnököt s ezután a közgyűlés áttért az alelnökök megválasztására. Kereskedő alelnökneb a közgyűlés Békés Lajost választotta meg, akit Vargha Elemér dr. üdvözlő szavai után Gertsner Kálmán a debreceni kereskedők nevében, Schreiber Menyhért mátészalkai kültag, Képes József berettyóújfalui kültag és Stáhler Dániel hajduszoboszlói kültag a kerületi érdekeltség nevében üdvözölt. Iparos alektök Zilínger Ede lett ugyancsak egyhangúlag. A terembe lépő Zelinger Edét nagy taps fogadta, akit először Vargha Elemér üdvözölt, majd Bessenyei Gyula meleg szavakkal köszöntötte az uj alelnököt. Nagy Ferenc hajduszoboszlói, Borbély Gyula mezőtúri és Vajda József berettyujfalui kültag felszólalásai után dr. Radó Rezső kamarai főtitkár a kamara hivatala nevében üdvözölte a kamara uj elnökét és alelnökeit. Rámutatott arra, hogy az raj kamarai ciklus a régi kamarai együttes által kijelölt tradicionális utón kell, hogy haladjon, amely tradicionális ut a kamara hivatását a kereskedelem és ipar együttes és egyetemes érdekének előmozdításában jelöli ki. M iafeei sstesEsifár&asa ffe3r@S®feat5t£ a ücasása és a ff© ar® foalálra égetett mm« Kiteást. Borzalmas szerencsétlenség történt e hó 16-án a gebei szeszgyárban, A délutáni órákban — munka közben a cefrefőző kazán felrobbant s a forró cefre, mint izzó láva Weisz Ernő 18 éves gyári munkásra ömlött. A szerencsétlen fiatalember olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy néhány nap múlva a nyíregyházi Erzsébet kórházban sérülései következtében elhunyt. A csendőrség a nyomozás során megállapitota, hogy a kazánban a deszkák korhadtok voltak és a korhadás idézte elő a robbanást. A kazán semmi esetre sem volt alkalmas a cefrefőzésre s igy a szerencsétlen fiatalember haláláért az üzem vezetője felelős, aki ellen az eljárás megindult. Öt vendégcsapat érkezik Mátészalkára a mai cserkész-napra. Szeretetteljes érdeklődés fogadta a mátészalkai 964, számú Bercsényi iparos cserkész csapat elhatározását hogy ma, julius 27-én, cserkésznapot rendez, melynek célja a közönség szórakoztatásán kívül a cserkészet eszméjének megismertetése és terjesztése. A cserkésznapra, mint már jeleztük, több vendégcsapat érkezik s itt lesznek a kerületnek vezető cserkészei is. így megérkezik Butt- ler Sándor báró, kerületi alelnök, Mezey Béla vezető tiszt, Rábold Béla titkár, mint a IX. kér. képviselői. Jön a nyírbátori Vásárhelyi Pál cserkészcsapat Papp Gedeon parancsnokkal; a nyíregyházi Baross Gábor csapat Gábri Bertalan parancsnokkal és 30 tagú fúvószenekarral, melynek karmestere a nyíregyházai honv. gy.-ezred zenekarának karmestere. Itt lesz a nagy- ecsedi Báthory-csapat Aranyossy Ágoston parancsnokkal és végül a budapesti Magyar Reménység csapatnak egy őrse. A vendégeket ünnepélyes fogadtatás várja a pályaudvaron. Délelőtt résztvesznek a csapatok a róm. kath. és ref. ünnepi istentiszteleteken, 11—12-ig térzene lesz a Hősök-terén s délután 3 órakor kezdődik az avatási ünnep a sportpályán, ahol fél 6-kor döntő bajnoki labdarugó mérkőzést játszik a MTSE. a debreceni Zer- kovítz F, C-al. Este fél 9 órakor tábortűz s 10 órakor bál. Diadalkapivai várja Mátészalka Kállaj Miklós államtitkárt a Tiszántúli Aetomobil Slab mai versenyén. Ma reggel 5 órakor indulnak el Debrecenből a Tiszántúli Automobil Club nyílt országos bajnoki gyorsasági és turaversenyének résztvevői, hogy Nyírbátoron át még a reggeli órákban végigszáguldjanak vármegyénkén is a Mátészalka—vásárosnaményi útvonalon. A versenyen automobilok és motorkerékpárok vesznek részt. A túra távja cca. 200 km. A versenyzők Mátészalkán reggeliznek, kötelező húsz perces itt tartózkodással. A versenyzőkkel megérkezik Mátészalkára Kállay Miklós kereskedelmi államtitkár is, a Club elnöke, akit a megyeszékhelyen diadalkapus fogadtatás vár. A diadalkapu a Szúnyog-szálló Nyir- meggyesi-uti oldalán áll s ezen a helyen a hatóságok és testületek képviselői üdvözölni fogják az államtitkárt, aki az eredeti tervtől eltérően nem repülőgépen, hanem autón fog érkezni. A verseny iránt a közönség részéről érthető érdeklődés nyilvánul meg. Biasi? Jánosié náóé» szaSteai es@lé«Be88íe8izes© ezúton adja megbízói szives tudomására, hogy Széchenyi utca 57 alól Zöldfa utca 3 szám alá költözött. A kereskedelmi és iparkamara egyhangúan éjből Sesztina Jenőt választotta meg elnökének, Békés Lajost pedig kereskedelmi és Zelinger Edét ipari aleloöknek.