Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-07-20 / 29. (508.) szám
2-ik oldal. HITMll iS BEIIC 1930. julíus 20-án. egykor aranylani fog a magyar élet szent bora... * Vörös fénnyel lobog a tábortűz. Apró, kis csillagok szállanak égi csillagok felé. Apródok, cserkészek ülnek körülötte s mögöttük, — mint élő és védő symbolum — az édesanyák. Most boldog mosoly ül arcukon s hallgatnak. De, ha egyszer ezek a közeli és távoli hallgató édesanyák, csak egyszer megszólalnának s elpanaszolnák, hogy ők évezredeken keresztül mennyit szenvedtek gyermekeiért és hogy nem segitett rajtuk soha senki, — ez lenne a világon a legégetőbb szemrehányás. A gyermeket mindig védelmezte a teremtés legnagyobb energia-forrása: az anyai szív, — de a régi világ nem ismerte fel a gyermek értékét, mert nem értékelte a nőt s benne az édesanyát. A görög világ bármilyen szép és gyönyörű volt is, mégis halálra volt szánva, mert egész képzőművészetén megérzett az elmúlás lehellete. Egész művészetében nincs gyermekkép, — csak nehány részeg gyermek: Dionizosz, de erről is épen az van letörölve, ami a gyermek arcán szent, — az ártatlanság. A kereszténység fedezte fel a gyermeket, az a kereszténység, amelyik bölcsővel, csodálatos születéssel kezdődik és mégis kétezer esztendőnek kellett eltelnie, hogy a gyermek érdekében rendszeres társadalmi munka induljon meg s testet öltsön az a hódító gondolat, hogy a gyermeket ne gyógyítással, hanem profilaxissal, testi és lelki képességeinek kifejlesztésével, munkába állításával, edzésével mentsük meg. Kétezer esztendő kellett, hogy az édesanyai ölből kiröppenő, gyermek-szobákból kitipegő gyermekeket a társadalom karjára vegye s tovább folytassa az édesanya szerető és nevelő munkáját. Mi magyarok mindent elveszítettünk, csak a gyermek maradt meg. Ezt a drága kincset félti anyai szeretettel, ne- velgeti ápolja és készíti elő nagy jövendőkre a cserkészet .... * Vörös fénnyel lobog a tábortűz. Apró, kis csillagok szállanak égi csillagok felé. Apródok, cserkészek ülnek körülötte s közöttük a kis fiam, ki tágranyilt szemekkel bámul bele a tűz fényes lobogásába. Nézem őt s a susogó lombok alatt lassanként lelkemre borul egy uj meglátás : micsoda balgatag ember az, ki azt hiszi, hogy ő parancsol gyermekeinek. Pedig holtigtartó rabszolgaságra kényszerit mindnyájunkat a gyermek: ez a kemény ur. Lázadozhatunk ellene, de tenni nem tudunk, mert ez a szolgálat a természeti törvény ereje. Amilyen ösztönös, ősi erő az anyai szeretet, olyan ősi, egyetemes, örök törvény az apai feláldoztatás. „Csókos ajkú ragadozók ezek a kis királyok, akik felélik éjszakáinkat, nappalainkat gonddal őrletik, mint malomkővel a buzaszemeket, sós könnyeinkben fürödnek, mint nevető galambok a siró patakban s verítékeink mély, sötét tavába szórják kis játékaik rózsaleveleit. Karunk ereje, derekunk keménysége, orcánk virulása lassanként rájuk költözik s mi feladjuk rájuk életünket, mint menyasz- szonyi ruhát vagy királyi palástot. Nem csoda, ha kifosztva, elszegényedve hanyatlunk el, mint hörgő ámen olyan áldás után, amire reáment az élet. Minden gyermek megannyi oltár, melyen két élet megáldoztatik“. (Ravasz.) S ebben a nagy megáldoztatás- ban egyetlen vigasztaló, mindent kárpótoló gondolat: cserkészeket látni, kikről bizonyos minden apai szív, hogy jobbak, különbek lesznek, mint mi vagyunk. Ez a magyar cserkészet célja, értelme és jutalma .... * Vörös fénnyel lobog a tábortűz. Apró, kis csillagok szállanak égi csillagok felé. Apródok, cserkészek ülnek körülötte s egy kis apród szüntelenül éleszti a hanyatló tüzet. Eddig az volt a végzetünk, hogy a régi magyar dicsőség tüzénél letelepedtünk, énekeltünk, szónokoltunk s közben észrevétlen kialudt lassanként a lobogó tűz. Csak az ének, a beszéd, a külsőség maradt meg. Elfeledtük táplálni a régi, belső tüzet. így jutottunk ebbe a mai nagy sötétségbe. A magyar a kezemben van, az a gyermek az enyém!... * Vörös fénnyel lobog a tábortűz. Apró, kis csillagok szálianak ég felé. Apródok, cserkészek ülnek körülötte, kiknek szivében most ver gyökeret egy uj, hatalmas érzelem: a barátság. Csak kifelé hősök ők, — befelé, egymással szemben barátok. Fejlődő, nyiladozó életükbe most lép be egy uj nevelő tényező: a barát s hálózza be egész életüket, annak tartalmat ad és irányt szab: a barátság. Nem beszéltél-e már olyan szülővel kedves barátom, ki gyermekével nagy lelki közösségben élt, benső barátságot tartott s egyszer csak arról panaszkodott, hogy nem tudja mi történt fiával. Nem ismer rá. Megjelent egy ismeretlen, jelentéktelen gyermek: a barát s ennek sokkal nagyobb hatása lett rá, mint az édesanyának, ki szive vérével és lelke mannájával táplálta őt másfél évtizeden keresztül. Szüntelenül őt keresi, neki mondja el lelkének legtitkosabb érzéseit, közösen felülbírálják mások gondolkozását s rendesen uj, szokatlan Ítéleteket hoznak ők ketten. így alakul a barátságban egyik lélek a másikhoz, — rendesen a magasabb rendű az alacsonyabb rendühöz. Előttem a gyepes térségen cserkészek ülnek: jó barátok. A barátság varázsa minket is foglyul ejt s nincs senki, aki szivébe ne fogadta volna ezeket a kedves hajdú fiukat. Érezzük, hogy drága nekünk ez a magyar ifjúság, olyan, mint a drága, édes, csípős, uj bor. Benne van a a magyar tavasz virága, a nyár melege s gyűmölcshozó magyar őszünk minden ereje. Magyar-e az, ki azt akarná, hogy ez a drága nektár kiömöljön, hogy eligya a magyar homok és sár legyen a magyar történelem kálváriájának utszélein ? Magyar-e az, kinek nem drága a szüret? A cserkészet intézménye vigyáz arra, hogy kárba ne menjen a várva- várt szüret. Ez az az uj hordó, melynek dongáit az igaz, önzetlen, hősies barátság arany abroncsai tartják össze. Benne forr, tisztul és thy Gyula elnöklete alatt ülésező törvényhatósági közgyűlések kifejezték hálás hódolatukat a nemzeti hadsereg és fővezére iránt, majd ezer gonddal és az uj berendezkedés nehézségeivel megkezdték a vármegyék autonóm működésűket. Menekültek tömege, közélelmezési gondok, fokozatos valutaromlás, szerencsétlen gazdasági évek, árvíz, majd szárazság, mintha csak újabb és újabb megpróbáltatásokat szánt volna a csonka megyék közönségének. Ám az ősi vármegyék csonka törzse uj élet hajtásával bizonyította elpusztíthatatlan erejét. Határtalan áldozatkészség sarkalta a megpró- báltatott törvényhatóságokat az újjáépítés munkájára. És ez a munka csak nyert vele, amikor az elárvult két megye testvéri kézfogással egyesült, hogy ideiglenes együvé- tartozással jobban tudja teljesíteni új céljait, feladatait. S a nemzeti megújhodás tiz éve alatt hazafiasságban, fajtaszeretetben, szociális gondoskodásban, politikai egységben és nemzetvédelmi célkitűzésekben mindig előljárt a vármegye s nem szűnt meg sohasem lobogtatni a nemzeti lelkesedés lángját. A trianoni sorsfordulás éveiben az ezeréves magyar haza ezeréves vármegyéje vállain érezte a roppant múltnak minden nagyságát, dicsőségének és bukásának eleven emlékét. Tiz év a történelemben nem nagy idő, a magyarság utolsó tiz éve azonban örökös igazodás kellett legyen történelmi szempontokhoz, célokhoz és eseményekhez. Alighogy megindult az új magyar élet, a kifosztott szegény vármegye hihetetlen nehézségekkel találkozott. Hivatalok és tisztviselők elhelyezése, a közigazgatási funkciók rendes végzése csak nagy üggyel-bajjal mehetett, amikor minden elveszett s tollszártól kezdve a megyei székházig minden hiányzott. A csonkán maradt kis megye egyes vidékei a jobb időkben is elmaradottak, elhanyagoltak voltak. Most hihetetlenül fokozott jelentőséget kaptak ezek a régi hibák, régi mulasztások. Az új megyeszékhely. Mátészalka kicsi volt ahhoz, hogy a berendezkedést könnyűvé tegye a székhely számára, éppen ezért annál gyorsabb iramban kezdett olyan alkotó munkába, amilyet ma is csak bámul az idegen, ha ide vetődik. Uj házak, házsorok, utcák épültek s pár év alatt vonzóan tetszetős és városias külsőt vett magára a régi, falusi Mátészalka. A vármegye kögyermekek ezt már látják, érzik s úgy néznek erre a mi démoni hajszánkra, nagy történelmi, tragikus sötétségünkre — szomorúan és mindent megértve, — mint ahogy az angyalok bámulnak a pokol izzó borzalmaiba. De szemükben már a bizakodás, a reménység győzelmi fénye hirdeti, hogy a megváltás, a jövendő ott van kezükben. A cserkészet fedezte fel, hogy elalszik a régi tűz, ha nincs, aki szüntelen táplálja az ég felé szárnyaló lángokat.... * Vörös fénnyel lobog a tábortűz. Apró, kis csillagok szállanak égi csillagok felé. Apródok, cserkészek ülnek körülötte. Távolabb halkan szól egy gitár s kuruc melódiákat dudol egy hajdú gyerek. Amint ott ülnek most kipirult arccal a tűz mellett, bánatukból szivemig ér elmúlt világok el nem sirt fájdalma, nevetésükből ki érzik rég eltemetett nemzedékek életöröme. Tudom, hogy gyermek álmaik telve vannak vén, ősi ábrándok uj igézetével. Mindenikben látom az örök embert, a kétezer esztendős keresztényt, az ezer éves magyart. Szemükben ott villan az özönvíz dermedt félelme, a Neró fáklyáinak vöröses visszfénye s itt a tábortűz mellett annak a tűznek bolygó csillanása, amelyet az első honfoglaló magyar először gyújtott meg a Mátra aljára cöve- kelt sátra előtt. Kedves, jó fiuk, — magyar cserkészek ! Az ima is elhangzott, a zászló is leszállóit: aludjatok. Álmodjatok szép, hősi álmokat a ti- szaparti füzesek suttogó lombjai alatt! S ha majd kigyúl keleten a fény s ha majd riadóra szól egyszer a kürt: legyetek első fecskék a Kárpátok ormán, veszedelmet hirdető sirályok és darvak, a fergete- gen át nap felé repülő sólymok és sasok, kik gyémánt-toliakkal húztok át az uj magyar ég alatt a magyar jövendő felé! Köszönjük nektek a szép estét, a lobogó tábortüzet, melynek fényénél uj, boldog reménységek gyultak ki szivünkben! . . . Kelemen Gyula. zönsége előbb egy ideiglenes emeletes épületet emelt, hogy a községházán elfoglalt néhány szobából saját helyiségeibe költöztethesse hivatalait, ám ez is csak 1925. szeptember havában történhetett meg. A fejlődés arányai hamar szükségessé tették, hogy a megyéi és részben állami hivatalok végleges otthont kapjanak. Ez két év múltán, 1927. májusában válott lehetővé, amikor a törvényhatóság tavaszi közgyűlése fölemelő érzéssel láthatta viszont az elveszített nagykárolyi megyeháza pompás képeit és zászlóit, amelyeket a kettészakított vármegye közös vagyonának megosztását tárgyaló bizottság határozatából a csonka megye visszakapott. A megyei hivatalok végleges elhelyezésével megoldódott az állami és egyéb hivatalok elhelyezése is. Ezek között a királyi tanfelügyelőség saját céljaira építkezett. A törvényhatóság alkotmányos életét a legmélyebb hazafiság és politikai összefogás jellemezte. A bizottság közgyűlésein az alkotó gondolatnak nem szegték szárnyát sohasem, az ország legfontosabb politikai kérdéseivel kapcsolatban pedig mindig a komoly megfontoltság nyilatkozott meg. Fényesen igazolja ezt a megállapítást az a valóSzatmár, Ugocsa és Sereg vármegyék tiz esztendeje. A „Budapesti Hírlap" jubileumi melléklete számára irta: Dr. Fábián Sándor. II. Az uj vármegye. Szatmárvármegye törvényhatósága első rendkívüli közgyűlését 1920. évi május hó 26-án tartotta, a székhelyül választott Mátészalkán, a csonka megye legnagyobb községében. A forgalmas, élénk mezőváros neve már 1367-ben is Mathezalka néven szerepel egykorú oklevelekben, mint jókora helység. Szép jószága volt itt 1572-ben a hires debreceni prédikátor Mélius Juhász Péternek s ugyancsak ebben az évszázadban nagynevű szülötte volt a helységnek Zalkay László esztergomi érsek, aki Mohácsnál esett el. Beregmegye első közgyűlése 1920. junius 25-én, Tarpán, Esze Tamás kurucainak históriai fészkében volt. A honfiúi bánat fájdalma mellett az első reménysugár ekkor vetette fényét a törvényhatóságok életére is két esztendei némaság után. A főispán- kormánybiztosok, Szatmáriban Pérfiv T.ásTln Rprpdhpn Hnr-
