Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-06-08 / 23. (502.) szám
2-ik oldal. SZmfftó&R ffiEREC 1930. junius 8-án. gyönyörűen zsendülő vetésbe konkolyt akarnak hinteni és azt híresz- telik, hogy a Szent Imre Jubileumi Evet a főrendezőség politikai célokra akarja kihasználni. Ünnepélyesen tiltakozunk ez ellen a beállítás ellen. Mi tisztán vallási ünnepet rendezünk, egyetemes nagy nemzeti célok érdekében s nem viszünk bele semmiféle más ide nem tartozó gondolatot, mert csak igy remélhetjük, , hogy a külföldi katholikusok tízezrei valóban eljönnek hozzánk. Augusztus 19-e és 20-a olyan nagyméretűnek Ígérkezik, amilyenhez hasonló nagy ünnepségek nem voltak a Millenium óta. Nemcsak katholikusok vesznek részt a Szent Imre ünnepségeken, hanem más vallásuak is, mert belátják, hogy lehetetlen jobb jövőt teremteni, ha meg nem becsüljük a múltat. Szent István és Szent Imre közös nagy szentje a magyarságnak, mert akkor még nem voltunk felekezetileg megoszolva, bátran ünnepelheti tehát mindenki. A rendezőség féltékenyen vigyáz arra, hogy semmiféle disszonancia ne vegyüljön bele az ünnepségekbe. Szeretettel várjuk minden magyar testvérünket a nagy ünnepségekre az ország szivébe és kívánatosnak tartjuk, hogy a vidéki ünnepségek mind ragyogóan sikerüljenek. Az egész világon nagy nyugtalanság van. Róma és Moszkva szelleme viaskodik egymással. Akik azt akarják, hogy az Isten ügye; az emberiség szent ügye diadalmasan kerüljön ki ebből a világforradalmí mérkőzésből, azok az első keresztények pünkösdi lendületével vegyenek részt Isten leventéjének, a lilíomos királyfinak ünneplésében. A magyar szentek ünneplésére van szánva a JsJbilárís Év. A földön küzdő magyarság ereje egyedül nem elég históriai nagy hiva'ásunk megvalósítására. A szenteknek és a hősöknek, a magyar vértanuknak légióját hívjuk segítségül, hogy újra kiragyogjon Szent István birodalma felett az igazság napja. Nagykároly magyarsága Impozáns tüntetés rendezett dr. Vetzák Ede mellett. Rendkívüli közgyűlésen oldódott meg a nagykárolyi Magyar Párt elnökválsága. A nagykárolyi magyar párt elnöke és tisztikara a múlt hetekben lemondott és igy szükségessé vált uj tisztújító közgyűlés összehívása. A közgyűlést junius 1-éré hívták össze. A Polgári Kaszinó udvarán már a kora-délelőtti órákban igen nagy számban várakozott a gyűlés megnyitására Nagykároly magyarsága. Az ülést Nagy Gábor ny. pénzügyigazgató, v. intézőbizottsági tag nyitotta meg, mivel a lemondott elnök, dr. Vetzák Ede, még a gyűlésre sem óhajtott elmenni. Nagy Gábor megható szavakkal méltatta dr. Vetzák Ede volt elnök érdemeit. Utalt azokra a nehéz viszonyokra, amelyekkel a magyar párt vezetőjének küzdenie kellett, aki anyagi áldozatokat, időt, fáradtságot és munkát sem kiméivé, dolgozott azért a célért, amelyre a város magyarságának egyhangú véleménye és ragaszkodó szeretete kijelölte. Minthogy a párt, volt elnökét nélkülözni sehogysem tudja, indítványozta, hogy a legcélszerűbb megoldás volna az, ha a közgyűlés egy olyan bizottságot jelölne ki, amely felkeresné dr. Vetzák Edpk és felkérné arra, hogy vállalja el újból az elnökséget. A közgyűlés azonban, mint egy ember, úgy kiáltott a: „Mindmegyünk“ és erélyesen követelték, hogy a korelnök vezesse őket dr. Vetzák Ede lakására. Megindult tehát az egész közgyűlés, kivétel nélkül, a legnagyobb csendben és rendben dr. Vetzák Ede lakása felé. A tömeg olyan nagy volt, hogy dr. Vetzák lakására fel sem mehetett. Megtöltötte udvarát, lépcsőházát és nagy része utcára szorult. Dr. Vetzák Ede kijött udvarára, hol a közgyűlés közönsége kitörő lelkesedéssel és szünni-nemakaró éljenzéssel fogadta. Nagy Gábor meleg szavakkal tolmácsolta a párt tiszteletét, szeretőiét és ragaszkodását és kérte, hogy fogadja el újból az elnöki széket. Dr. Vetzák Edét igen meghatotta a közgyűlés e rendíthetetlen bizalma, egyöntetű ragaszkodása és spontán lelkesedésének megnyilatkozása. Válaszában elmondta, hogy öt év alatt, amíg a párt élén állt, működésének semmi más célja nem volt, mint a magyarság igaz érdekeinek szolgálata. Lehet, hogy ereje sok minden keresztülvitelében gyenge volt, de a legjobb akarat és tiszta szív vezették mindig azok felé a célok felé, amelyek a magyarság önzetlen segítésében lelki szemei előtt lebegtek, mindaddig, amig ezt gyenge fizikuma bírta. A választások előtt megmondotta, hogy ez idő alatt nem fogja az elnöki széket elhagyni, de a választások után kénytelen lesz lemondani, mert érzi, hogy a sok munka már egészségi állapotának rovására megy. Mint közkatona mindent meg fog tenni pártjáért, de az elnökség olyan munkával és felelősséggel jár, amelyet betegen képtelen volna ellátni. A közgyűlés résztvevői megnyugtatásul kijelentették, hogy a párt választ egy interregnum-bizottságot, munkamegosztással fog könnyíteni az elnöknek és szabadsága ideje alatt dolgozni fog helyette. Dr. Vetzák Ede válaszában ígérte, hogy ezentúl is mindent meg fog tenni, ami tőle telik, de azt a kérést, hogy az elnökséget újból elfogadja, fájó szívvel kell megtagadnia. Arra becsületszavát adta, hogy az elnöki tisztet most el nem vállalja. Tette pedig ezt azért, mert tudta, hogy kötelességérzete felülkerekedett volna akaratán. Erre Nagy Gábor és dr. Melinda László kérték, hogy vegyen részt a közgyűlésen, a Polgári Kaszinóban. Ott a közgyűlés újból egyhangúlag követelte, hogy dr. Vetzák Ede fogadja el az elnöki tisztet, de Ingyen Autosyphon Mátészalkán a Nagytőzsdében. Az összefogás. XIII. Munka, hit és föld. ízelítőt, eszméltetőt adtunk a munkából s bebizonyosodik az mindenki előtt, hogy a munka, a küzdelem kerülhetetlen. Ezer év előtt is küzdött a magyar, csakhogy rendetlen kalandokban vesztegette el erejét. Már pedig az erőt sem szabad a végletekig feszíteni. Viszont megfeszítés nélkül, küzdelem nélkül minden egyes és minden nemzet szintén a pusztulás felé tart. Elhull, elbukik az a nemzet a természet erő-rendje alapján, amelyik megáll, élvezetekbe merül vagy meghátrál a küzdelem elől. Elhull, elernyed, ha nem hajtja, űzi, viszi, ragadja a belső feszitő erő, a haladás, az emelkedés vágya, a többélétel akarása. Ha ezen a részen megtorpan, tarthatja a jólét, táplálhatja a gazdagság, de igazában célját veszített tévelygő, feladat, elkötelezés nélkül kóválygó, elaluvásra hajlamos lesz az ilyen nép. Az ilyennek két orvosság kel): vagy a hiány ütő ereje, vagy az a költői sistergő nyila, amely talprarántsa. El kell hesse- getni az alakuvás, elcsendesedés, magábaroskadás rettenetes betegségét és a megtorpanni szándékozót megújulásra, erőfeszítésre, akarásra, feltámadásra kell űzni, ajzani. Magyar magunkra szerencsétlen viszonyok zuhantak ebben a tekintetben a háború óta is. A háború sem testünknek, sem lelkűnknek nem kellett. Csak megölésünkre, felgyülemlő vérünk lecsapolására volt jó. A felkorbácsolt szenvedélyeket aztán a rendes munka medrébe kellett terelni. És ez így helyes is lett volna. De a konszolidáció munkája nem azt eredményezte, amit minden más európai népnél, nem a naggyá-lendülést munkálta. Inkább csak az erősebb szivütéseket igyekezett lecsillapítani. Nos, le is csillapította s ott meg is állt. Éppen két körülményt fejtett ki s nem látott előreegy emberit és egy magyart. Az emberinek elté- vesztése azt eredményezte, hogy a tőke és iparnagyságok nemcsak a megfékezett munkásságnak nőttek végképpen a nyakára, de kikunye- rált és kipanamázott engedmények és védővámok alapján behálózta, szolgájává tette magát a mezőgazdaságot is. Sőt éppen magára a kormányzatra is rátenyerelt. Rája- nehézkedett s űzi játékait mindenkivel szemben. Szorítja a pénzt és szorítja a kiváltságokat. Szabadon szövetkezik uzsorára s hatalmi szóval törekszik annyit bevasalni e megnyomorodott kis ország rongyos népétől, mint a gazdag Nagyma- gyarországétól. Nélküle lélegzeni sem lehet. Az inged, a kalapod s mindened tetszés szerint szabja meg. A pénz áramlását ugyanígy diktálja. És azt elvétették, hogy ezek támogatása nem egy a nemzet egyetemes érdekével. Hogy menynyire puszta önzés szól belőlük, hadd mutassa a legújabb példa. A gazdálkodás megerősítésére ma már nem elegendő orvosság az, ha a kisebb birtokokat kevesebb adóval sújtják. Ezért úgynevezett bo- letták alapján akarná a földmíve- lési kormány a bevételt fokozni. A búza eladásánál kapná ezt a gazda s mintegy közvetett megadóztatást jelentene a fogyasztókra. A terv nem oszlatná el a bajok tizedrészét sem, de mégis segítség, mert 24 P körül megtartaná a búza árát. És ipari (gyári), bank-nagyságok mérhetetlenül felzudultak ellene. A fogyasztókat féltik! Hogy lehetne rájuk terheket róni (? Bezzeg nem féltették a szegény fogyasztót, amikor a 12 pengős rozsból és 2 pengős burgonyából, meg 17 pengős búzából sült kenyeret 40—44 fillérért árulták egész télen — máig is. A nagymalmok és pékek jóvoltából állandóan 22 fillért fizettem egy félkiló kenyérért, amelyben Stanzel-cég bevallása szerint is 20 százalék jó olcsó kolompár tartózkodik. — Attól sem féltették a szegény munkás embert és fogyasztót, hogy mezítelenül, pucéron marad irtózatos vámuzsorájuk miatt. El is felejtették, hogy a gyárakat védő vámok miatt az a szegény fogyasztó, városi és falusi, hivatalnok, munkás és gazdálkodó egyaránt háromszoros árat fizet a kartonért, szövetért és társaikért. El is vétették, hogy a legnagyobb fogyasztó éppen az a türelmes falusi paraszt, akitől ma féltik azt a pár krajcárt. Node a nagytőkétől csak nem várhatunk egyetemes nemzeti gondolkodást? Nem elég, ha önmagát védi ? Hiszen ez az emberi, nemzetközi hivatása. De elfelejtett még egy nemzeti, csúnyául magyaros tulajdonságot is „beszámítani“ a konszolidáció. Valósággal össze-esésre, magába-roska- dásra, megejtődésre, beteges tétlenségre és erőtelen gerinctelenségre, tespedésre szorította a nemzet nagy részét, holott ez nem lehetett célja. Nem is volt, csak az maradt ki a számításból, hogy mi magyarok csak „muszály-Herkulesek" vagyunk. Miránk ránk ül álmositó, tespesztő csendjével a tunyaság, mihelyt nem űznek, nem szoritnak bennünket. Nem lett volna szabad céltalanul megtorpanásra szorítani ezt a népet. És nem szabad a munka meg nem becsülésével a küzdelemtől, az erőfeszítéstől eltéríteni. De inkább minden módon sarkalni, űzni kell,
