Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)

1930-05-11 / 19. (498.) szám

2-ik oldal.

StATMÜR iS KERRCi

1930. május 11-én.

Ez nem jól van igy! Erre egészen külön intézkedés szükséges. Ha máskép nem lehet, akkor

vármegyei szabályrendeletei kell alkotni a virágos temetők védelmére,

de nem látom be, hogy ha „ Virágos Magyarország"-ot akarunk, miért ne lehetne ilyen egyetemes ügyben, egyetemes, tehát országos intézkedést tenni.

A „ Virágos Magyarország“ akcióban megfelelő védelem biztosítása nélkül én nem tudok úgy részt venni, mint különben tenném s azt hiszem nem magam vagyok így.

Dixi et salvavi animam meam. A mezőgazdasági kamarák dolga a többi.

Szamoskér. Kosa Béla.

Tö&fefei© ffolysE« a vár- ■negysiben as gátépítés

munScáia. A közigazgatási bizottság pénteki ülésén Dietz Miklós műszaki főtanácsos a közutak és közlekedési ügyekről szóló jelentésében útjaink állapotát általában jónak mondotta, majd előadta, hogy az uj építéseknél csak anyagszállítás történhetik, mert a földtöltések még nem száradtak ki annyira, hogy az alapkő lerakás megkezdhető legyen. Építés alatt állnak a következő utak: Államsegélyből épül a Zajta—vámosoroszi, Jánk— szamossályi, és a Barabás—tipétal- jai ut. A vármegyei közúti költség- vetés terhére készülnek a Tiszabecs —garbóid, a Beregsurány—bereg- daróci és a Tiszabecs—szatmárcse- kei vicinális utak. A törvényhatósági közgyűlés által megszavazott bekötő utakon kívül a m. kir. kereskedelemügyi miniszter elrendelte a Nyíregyháza—vásárosnaményi átlós ut vármegyénk határába eső még ki nem épített mintegy 3'5 kilométer hosszú szakaszának azonnali felvételét.

Egyszerű beszélgetés házhoz és földhöz jutott falusi kisemberekkel.

Panyola, 1930. május hó.

Reggel nyolc óra. Künn vagyunk a kanyargó Szamos-partján. A hatalmas töltéseket kétoldalt gyümölcsös kertek ölelik körül. Ameddig a szem ellát, csupa zöld a határ. A töltés lábánál északra elterülő hatalmas kiterjedésű legelőn egymáshoz békózva sárga, fényesszőrü lovak legelésznek, hátukon csillog a nap. Odébb tehenek harapják a duzzadt, bő gyepet. Béke. Csönd, Falu. Panyola apró házai, falu végén püffögő motor-malommal.

— Az emberek ? Itt mások, mint akiket bent a városon ismerünk. Mintha a föld és a gyep kibékítette volna őket emberrel és önmagukkal s a világ dolgaival, oly egyszerű az arcuk. Ezek az emberek békésen sarjadnak a földből s megtalálják önön lényüket a környező világ harmóniájában.

F. Jánosé az első ház. Kicsi, alacsony vályog házikó. A teteje piros cserép-zsindely. A fala vályog. Az ablaka kicsi. De a zöld világ tágasságában, mégis olyan, mint egy jó öl, amely felfogja a lakóit.

Belépek a nyitott ajtón. Egy öreg nénike tölgyfateknőben valamilyen ruhadarabot mos szörnyűséges nagy ambícióval. Egy kisgyerek, mindössze három éves, a padlón játszadozik. A házi gazdája a vadonatúj sparhelt mellett egy ócska cseréppipából pipázgat. Az asszony tarka ruhadarabot igyekszik össze varrni.

Az ember feláll, kiveszi a pipát a szájából.

— Jónapot — mondja s összegombolja ócska, foltoktól tarka kabátját.

— Hogy élnek itt ? — kérdem.

Hát kérem most már elég tűrhetően élünk. Most kaptam ezt a kis földet és gazdálkodom rajta. Most

búzával vetettem be; sógorom szántotta fel, a trágyázást pedig elvégezte a föld volt tulajdonosa.

Volt-e a háborúban ? — kérdem.

— Bizony — nem is rövid ideig. Kerek négy esztendeig hadakoztam én.

— Hányasoknál szolgált ?

— Nevet — 5-ös baka voltam én.

Rátölt.

F. János volt 5-ös baka. Kétgyermekes apa. Egy hold föld boldog tulajdonosa áll előttem. Megkérdem mire emlékszik legjobban a háborúból?

— Sok mindenre. De mégis legjobban talán arra, amikor ezredünk zászlóavatása volt. Mert bizony kérem zászló nélkül maradtunk. A zászlót ott hagytuk a volapukazsor- kai hősök derékaljának. Azon talán könnyebb az álmuk.

— 1916. júniusában jött meg a parancs-, a király uj zászlót ajándékozott az ötödik gyalogezrednek. A zászlót júniusban kaptuk; december 12-én avatták fel.

A zászló-avatási ünnepély után tartalékban maradt az ezred, a kis keletgaliciai falura csöndes alkonyat borult s a kis viskókban duruzsoló beszélgetéssel örültek az ötös bakák . . .

Itt elhallgat, majd az asszony mellé telepedik az ajtóba s álmodozó szemmel nézik a határt, meg a bokros búza táblájukat, hogy nő s a szemük széles öleléssel terül rá kis egy holdas földjükre s olyan igazak, boldogak, egyszerűek és tiszták, mint a rügy fakadása a fán.

^ *

Lejebb a csillogó Szamos-parton, a kígyózó töltés mögött most kezdték az építkezést. Ez is egy ötös baka háza lesz, — mondja kísérőm.

Kitűnő házi koszt jutányos áron.

S!!!R!^«!lii!^li!!!i!!^!!:iü^!!!aiB^i!!i!!»ri!!!Í

Kedveső volt a vár* niesve állatesésiség- ügyí helysete as elmúlt hénaphan. Hradil Dezső törvényhatósági főállatorvosnak a köz- igazgatási bizottság pénteki ülésén ismertetett jelentése szerint vármegyénk állategészségügyi helyzete az elmúlt hónapban kielégítő volt. Zárlat áll fenn lépfene miatt Csen- gerben, Kölesében, Jankón és Vit- kán. Veszettség miatt Olcsva, Nagydobos, Nyircsaholy, Kántorjánosi, Kocsord, Mátészalka, Gebe, Opályi és Csaroda községekben. Sertésvész miatt Cégénydányád, Gyügye, Milota, Turricse, Majtis, Mérk és Tiszaszalka községben. Sertésorbánc miatt Gelénesen és Vásárosnamény- ban. Lórühkór miatt pedig Csen- gerujfalu, Csegöld, Csenger, Nagy- ecsed és Tiszaszalka községben.

Az összefogás.

XI.

Művelődési feladatok.

Ezekben a sorokban valósággal óvakodtam eddig attól, hogy a napi történések kézzel-fogható eseményei bele kerüljenek. Óvakodtam pedig azért, mert az összefogást azzal is szolgálni véltem, ha érzékenységek sértése nélkül mondom el a bajokat s világitok rá a feladatokra. Igazán nem népszerűségre törekedtem, csak arra, hogy nyugodtan beszéljük meg a nemzet mai nyomottságának, el- esettségének helyzetét. Mert felfordulásokat csak úgy kerülhetünk el, ha nem egymást marva, de kölcsönösen segítve munkálkodunk a felemelkedésen. Legszívesebben meg is maradnék ennél a hangnál. Ámde attól tartok, nem értem el kellően célomat. Husvét alkalmával a Szamos mellett voltam néhány napig napfényt, levegőt s a föld tavaszi szagát élvezni. Ebből szerencsére jutott is az ünnep utáni héten. Nem járhattam azonban bekötött szemmel, lévén jókora nézőm. És szükség- képen úgy láttam, hogy nemcsak a közös megértésnek sok a hijja, de

még soraim, szavaim sem érnek el valami sokat. És különös, hogy általában egészen egyszerű emberek megértették. Viszont olyanok, akikkel elsősorban kívántam megbeszélni eszméimet, nem találták eléggé kifejezetteknek, világosaknak, érthetőknek cikkeimet. Sőt még a jóhiszeműséget is kétségesnek találta valaki. Valaki, akinek véleményére mindig sokat adtam, mert a megye egyik legműveltebb tekintélyes, jóindulatú vezető tagja. Hogy soraimat nehézkesnek találta, ebben igaza lehet, mert aki nem mesél és mondani valóit nem a napi tülekedések fonalába fűzi, annak bizony nem lehet elkerülnie az elvontságot. Ha sértésektől tartózkodik és az igazság előmozdítása érdekében még stilus-virágoktól is őrizkedik, kissé bizony unalmas is lehet olvasmánynak. Ezen azonban csak úgy lehetne segíteni, ha elnyújtanék a mondanivalót, esetleg teletűzdelhetném napi vonatkozásokkal. De ezt nem tartom célra-vezetőnek. Ehhelyet inkább azt javasolnám, hogy a lap nyilvánossága előtt beszéljük meg gondolatainkat. Úgyis annyira égető kérdés lett az összefogás, hogy gyávaság lenne előle, a megvitatás elől kitérni. Ezzel minden esetre

élénkebbé tehetjük az egész dolgozat menetét és közvetetlenebbé. Bárkinek örömest állanék rendelkezésére, mert ezzel az én szavaim is pontosabb alakot öltenének és biztosabb jelentéssel fejeznék ki a nagy célt, a felemelkedést.

Van azonban még egy pont, amelyben nem tudtunk meg egyezni jó pár órás vitában sem. Ez pedig a nép művelésének kérdése. Ez az ur, akinek véleményét változatlanul tisztelem, azt vitatta, hogy sem szak- képzettségre, sem nagyobb iskolázásra, sem behatóbb művelésre nincs szüksége a józan magyar népnek. A műveltség ugyanis felfokozná igényeit és elpuhitaná, elrontaná, istentelenné, munkátlanná tenné. Van elég természetes találékonysága s akinek meg nincs, hát végezzen olyan munkát, amilyenre való. Ezen nem segít a nyolc osztályú elemi sem.

Ismétlem, a felfogás tiszteletre méltó, mert meggyőződésből fakad. Szerencsére azonban nem meggyőző. Nem kutatom s nem akarom feltárni, hogy mi szülte e felfogást. De világos, hogy elfogult. A legfőbb megokolás az volt, hogy most boldog, elégedett Pityke János a tinója

farkánál, mig a műveléssel elédedet- lenné, boldogtalanná tennők. Nos ebben van is valami. Az igazságot azonban csak olyan kevesnyit érinti, hogy nem nehéz kimutatnunk tarthatatlanságát. Ha a művelődés valóban a boldogságot rontaná meg és nem lenne nagyobb szerepe, bizony nem szorítanánk feléje sem egyént, sem nemzetet. Mert a műveltség egyszerűen nem öncél, hanem véle akarunk elérni valamit. Mindjárt meg is mondhatjuk, hogy a csiszo- lódás utján az emelkedést, napi nehéz, fojtogató küzdelmeinkből való kiemelkedést és leszorító súrlódásainkból való kimenekedésünket, felemekedésünket törekszünk elérni.

Ezzel az említett véleménnyel épen szembe lehetne állítani a majdnem két és félezer éves művelődési elméletet, amely Platon Államában jutott kifejezésre. Amíg a vitatott felfogás a nép józan eszét, ösztönös erejét és igénytelen boldogságát félti a művelődéstől, — Platon, az egész világtörténetnek ez az óriása, épen azért követeli a műveltséget, hogy a létesülőben levőtől az igazsághoz, a bizonytalan vélekedéstől a határozott tudáshoz és e nyomon a határozott cselekvés-