Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-04 / 31. szám

1929. augusztus 4-én. Ultimi i» mu 5-ik oldal. Nagyszabású ünnepség lesz a Máté­szalkai Önkéntes Tűzoltó Testület jubileumi versenye. Részletesen ismertette már a „Szatmár és Bereg“ annak a nagy­arányú tüzoltónapnak előkészüle­teit, amely a Mátészalkai Önkéntes Tűzoltó Testület nevezetes jubi­leumi ünnepsége lesz. A Testület a héten küldötte szét meghívóit a tűzoltó versenyre, tüzoltószer-bemu- tatóra és táncmulatságra. Az ünnepély programmja a következő: 1. Délelőtt 9 órakor gyülekezés a vasútállomás épülete előtti téren, az előkelőségek és vendégcsapatok fogadtatása. 2. 9 óra 30 perckor felvonulás a helybeli róm. kath. és református templomokba hálaadó isteni tisz­teletre. 3. 10 óra 30 perckor felvonulás a versenypályára. 4. 11 órakor a Testület zászlójá­nak felszalagozása a helybeli Nő­egyletek által, a levente sportpályán. 5. 11 óra 15 perckor tűzoltó ver­senyek megkezdése. 6. 12 óra 30 perckor ebéd a sporttelepen felállított sátorban. 7. 14 órakor a tüzoltóversenyek folytatása. 8. 16 órakor tüzoltószerek be­mutatása. 9. 17 órakor versenyeredmények kihirdetése, dijkiosztás. 10. Dijkiosztás után a sötétség beálltáig népünnepély. 11. 20 órakor a „Hangya" Szö­vetkezet vendéglőjében a vendég tűzoltó legénység vacsorája. 12. 21 órakor táncmulatság a „Hangya“ vendéplő kerthelyiségé­ben. A versenybíróságban az ország legkiválóbb tüzoltótiszt- jei foglalnak helyet dr. Marinovich Imre nyug. államtitkár elnöklete alatt Dr. Fráter László biharmegyei alispán társelnökségével. A vármegyei jegyzőegyesület újra Becsky Sándort választotta elnökévé. Vármegyénk jegyzőegyesülete jú­lius hó 17-én, szombaton délután, évi rendes közgyűlését tartotta a vármegyeháza nagytermében, tag­jainak élénk érdeklődése mellett. Becsky Sándor elnök szives sza­vakkal köszöntötte kartársait és a vendégeket, köztük Madarassy Ist­ván főszolgabírót, Komoróczy Jenő diszelnököt, Dr. Szabó pénzügyi fogalmazót, Hebe József szv, taná­csost, Dr. Fábián Sándor szerkesz­tőt s Dr. Pogány József központi titkárt. év után 1 évi gyakorlat kötelező. Ezen képesítés alapján betöltött 5 évi jegyzői, aljegyzői működés után a jegyzői oklevél tétessék egyen­rangúvá a vármegyei és miniszte­riális hivataloknál működő tisztvi­selők, fogalmazói szakhoz tartozó tisztviselők képesítésével. Több kari-érdekű tárgy között általános érdekű volt még az a ha­tározat, hogy az egyesület országos akciót indít Debrecenben szerve­zendő jegyzői fiú- és leányinterná­tus érdekében. Az esedékes előfizetési dijak beküldését kértük igen tisz­telt előfizetőinktől az egyik közelmúlt héten. A hátralé­kos előfizetések rendezését ez alkalommal ismételten tisz­telettel kérjük, nehogy la­punk kézbesítésében fenna­kadás történjék a hátraléko­sok címén. Az elnöki jelentés, melyet Haller János ismertetett, el- parentálta az egyesület halottait, üdvözölte az alispánt előlépése al­kalmából, köszöntötte Komoróczy Jenő diszelnököt az országos egye­sület tb. elnökévé való megválasz­tásáért és Tamás Aladárt 25 éves szolgálati jubileumára. A tárgysorozat egyik legneveze­tesebb pontja, a magasabb jegyzői ké­pesítés kérdése volt. Ebben a tárgyban ál­talános érdekességü tanulmányt ké­szített Haller János jegyző s ennek a dolgozatnak lényeges részeit leg­közelebbi számainkban olvasóinkkal is megismertetjük. Az előadói ja­vaslathoz Dr. Pogány József, Kiss Mayer, Szekeres Arnold és Tőtöss János szólott hozzá s végül is úgy határozott a közgyűlés, hogy jogi főiskoláink mellett létesítendő kö­zigazgatást intézet keretében VIII. középiskolai osztály és érettségi után 4 évig tartó főiskolai kiképzés és közigazgatási vizsga legyenek a képesítés alapjai. A 4 tanulmányi Uj tisztikar választására került végül sor. Egy­hangúan újra Becsky Sándort vá­lasztotta meg a közgyűlés elnöknek. Alelnökök lettek Megyery László és Tamás Aladár. Főjegyző: Haller János. Jegyző: Schnitz Lőrinc és Sarkady István. A választmány tag­jai: Bállá Béla, Hadady Béla, Hoff­mann Ferenc, Papp József, Éles Zoltán, Bakó Jakab, Kandó Ferenc, Bónis Károly, Kovács Gyula, Tardy Vilmos, Bartha József, Kiss Mayer, Misky László, Ecsedy Elemér, Fo­dor László, Perey Sándor, Bogsch Béla, Szekeres Arnold, Iván Ernő és Fogarassy István. Este a vármegyei nagyvendéglő­ben reggelig tartott vidám hangu­latban táncmulatság volt. Öngyilkos lett egy fehér­gyarmati öregasszony. Özv. Tóth Józsefné fehérgyarmati lakos 23-án éjjel lakásuk padlásán a ge­rendára felakasztotta magát. Gyer­mekei mire rátaláltak, a szeren­csétlen öregasszony már halott volt. Nagyfokú idegességben szenvedett és már több ízben kísérelt meg ön- gyilkosságot. HÍREK. FURCSASÁGOK Rakoncátlan, szabad csikók egyre- másra kárt tesznek az emberekben, Szálkán és környékén. Hol a kéz, mely megfékezze azok — gazdáit? * A motorosok száguldásai ellen is sürgeti védelmét az utcák közönsége. Vagy a nyitott puffogók nyíltan trombitálják, hogy a közvélemény — nem robbanhat? Szerkesztőségi hir. Lapunk felelős-szerkesztője, dr. Fábián Sán­dor, holnap három hetes szabad­ságra utazik. Távollétében dr. Smer Gyula belső munkatársunk felelős a szerkesztésért. Az alispán szabadságon. Dr. Streicher Andor alispán csütörtö­kön 10 napos szabadságra utazott. Távolléte idején Dr. Boér Endre főjegyző helyettesíti. Székely Gyula apostoli kor­mányzó kinevezési okirata. Múlt számunkban részletesen meg­írtuk, hogy XL Pius pápa, a nagy­váradi egyházmegyével egyidejűén a részben megszállt szatmári egy­házmegyét is kettéosztotta s az egy­házmegye magyar területén élő hí­vek apostoli kormányzójává Szé­kely Gyula prelátust, mérki plébá­nost nevezte ki. „Isten gondviselé­séből dicsőségesen uralkodó Szent­atyánk, XI. Pius pápa őszentsége parancsára — mondja az idevágó rendelkezés — tudtul adjuk min­denkinek, akik e levelünket olvasni fogják, hogy a Szentatya gondos­kodni akarván a szatmári egyház­megye mostani magyar területén élő hívek lelki üdvéről, elhatározta e területre külön apostoli kormány­zó kiküldését, őszentsége e tiszt­ségre főtisztelendő Székely Gyula főpapját és mérki plébánost volt kegyes kinevezni, miért is ő a Szentszék akarata szerint a fent- mondott terület apostoli kormány­zója mindazon jogokkal és kivált­ságokkal, amelyek e hivatallal együtt járnak. Kelt az apostoli követség székhelyén, Budapesten, az Ur 1929. esztendejének julius hava 17. nap­ján. Orsenigo Cézár s. k. érsek, apostoli követ, Kaldewey Humbert s. k. titkár“. A mátészalkai m. kir. Ház­tartási (gazdasági) Vándortan­folyam — mint azt már közöl­tük, ma, vasárnap tartja ünnepélyes záróvizsgáját. A vizsga fél 9 órakor kezdődik a m. kir. téli gazdasági iskola épületében. Szeptember 30-ig lehet be­jelenteni a felértékelésre jo­gosult életbiztosításokat. Az élet és járadékbiztositási szerződé­seken alapuló pénztartozások átér­tékelésével kapcsolatban a valori­zációs törvény bejelentésekre újabb határidőt tűz ki, amennyiben meg­engedi, hogy az eddig elmulasztott bejelentést még folyó évi szeptem­ber 30-ig pótolni lehessen. A valo­rizációs törvény ide vonatkozó in­tézkedései szerint az élet- és jára­dék vagy más személyi biztosítás felértékelésére csak annak a félnek (szerződőnek, kezdeményezettnek) van igénye, akik biztosítási szerző­dést 1922. január 1. előtt magyar törvényes pénznemben kötöttek és a fent említett törvény életbelépé­sekor, vagyis 1928. április hó 1-én állandóan Magyarország területén laktak. Plébánosi kinevezés. Bodnár Sándor debreceni görög katholikus hitoktatót illetékes egyházi főható­sága Penészlekre plébánosnak ki­nevezte. 8 HP Kállay Lajos benzin­cséplő garnitúra más vállalkozás miatt sürgősen eladó. Cséplés köz­ben megtekinthető. Doby Imre Máté­szalka, Zöldfa-utca 13. A máriapócsi állomás eddig nem valami nagy kényelemmel várta a zarándokokat. A magyar államvasutak igazgatósága, hogy a többrendbeli bajokon segítsen, tá­gas várócsarnokot emelt kényelmes ülőhelyekkel, külön jegypénztárral, trafikkal, újság és könyvárusitással. Az uj várócsarnok a nagyboldog- asszonyi búcsúra már meg lesz nyitva az utazóközönség számára. Mint jó helyről értesülünk, a va- sutigazgatóság a mátészalkai vasúti vonal átépítése alkalmával a mária­pócsi állomást is kibővíti s a szesz­gyár elé vágányokat huzat. A bu- csusokat szállító vasúti kocsikat oda fogják már a vonatok érkezése előtt beállítani s a hazautazok, amint jegyeiket megváltották, azonnal be is szállhatnak, igy aztán el lesz ke­rülve a felszállásnál oly veszedel­mes tolongás. Gondoskodik az igaz­gatóság a vízzel való ellátásról is. A jövő évben uj mélyfuratu kutat kap az állomás, addig pedig wag- gontartályokban fognak ivóvizet szállítani a pócsi állomás számára. Uradalmainkat, gazdálkodó­inkat érdekelni fogja, hogy a Ma­gyar Általános Takarékpénztár rt. által alapított Nyíregyházi Gabona­kereskedelmi rt., melynek teljesítő- képessége, széleskörű külföldi ösz- szeköttetései közismertek és amely országrészünk egyik legnagyobb ter­ménykereskedelmi vállalata Máté­szalkán, Horthy Miklós-utca 27 szám alatt bevásárlási telepet léte­sített. 29—33 A gergelyíi állami elemi is­kolánál 12—16 4 üléses iskolai pad jutányos áron eladó. A padok, amelyek a legjobb karban vannak, megtekinthetők az iskola igazga­tójánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom