Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-16 / 24. szám
Mátészalka. 1929. junius 16. Ara 20 fillér. IX. évfolyam 24. szám. •*” V S ■ tsKEBCB PO-LITLKAI. TÄOSäümu" I E'S KÖZGAZDASÁGI HETILAP. » _____________ ___ ____________ ___ e Sz erkesztőség és kiadóhivatal: Mátészalka, Horthy Miklós-u. 8. Telefon 38. Postatakarékpénztári csekkszámla : 54.003. Felelős szerkesztő: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR Kiadja: „Szatmár és Bér eg“ Nyomdai és Lapkiadó Részvénytársaság. SSBESESmiBa Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dij: Félévre 4 P 80 f. Negyedévre 2 P 40. Trianoni évek. Mátészalka. 1929. jun. 15. Fejünk felett az évek gyűlnek, az évek elrobognak és mi itt maradunk továbbra is kifosztottan és kitagadottam Újabb esztendő telt el a tranoni bölcsek határozatából szétdarabolt és megcsonkított Magyarország népei felett és már a kilencedik évfordulóhoz érkeztünk el azóta. Ezek az évfordulók mértföldkövei a nagy magyar gyásznak és a nemzeti megpróbáltatásnak. Azóta nincs igazi öröm és nincs igazi boldogság a magyar földön. Az évezredes magyar történelem minden szomorúsága összesürüsödik ezekbe az évekbe: a trianoni gyász éveibe. A magyar nép alaptermészete mindig a komolyság és a mély érzés volt. A messzire néző magyar szemek mélyén mindig ott ült valami megnevezhetetlen szomorúság felhője, amiről a magyarok mindig megismerhették egymást, ha egymás szemébe néztek. Talán a délibáb és a magyar szenvedés árnyéka az, ami mindig körülöttünk lebeg. Ez a szomorúság a tekintet mélyén volt talán az egyetlen általános és közös magyar tulajdonság. Ez az oka annak is, hogy mindig sírva vigad a magyar. Most a trianoni évek homályában még százszor jobban ránk nehezedik ez a nagy magyar szomorúság, százszor jobban érezzük az ezeréves magyar szenvedés súlyát. Most ráeszmélünk arra, hogy Európa népei ezer esztendeig vártak, amig lesújthatott karjuk és borzalmasan megbüntették a magyarokat azért, mert ezer esztendő dicsőséges harcaiban megvédelmezték az európai kultúrát és megtartották épségben az ország területére szorult nemzetiségeket. Eszünkbe juthatna az is, hogy ha ezeket a nemzetiségi népeket kiüldöztük volna, vagy nemzetiségüktől megfosztottuk volna, akkor most nem lenne ok Magyarország megcsonkítására és az ország területe hetven százalékának el- szakitására. Elgondoljuk azt is, hogy mindezt a béke és igazság nevében cselekedték és akkor önkénytelenül is megállapítjuk, hogy ha ez az európai kulturné- pek felfogása a békéről és az igazságról, akkor nem sok okunk volt arra, hogy ezt az európai kultúrát ezer éven át testünkkel és vérünkkel védelmezzük. Kilenc keserves esztendő ta pasztalatai megmutatták, hogy a békerevizióról még mindig nem beszélhetünk. Mégis van egy biztató jelenség arra, hogy a béke- revizió ügye nem alszik el soha, hogy a békerevizió ügye foglalkoztatja az európai közvéleményt, hogy a békerevizió ügye állandóan napirenden van. Bármilyen különös is, ezt a szolgálatot legnagyobb ellenségeink, a kisan- tant államok teszik meg, akik újra és újra fölvetik a békerevizió ügyét örökösen megismétlődő tiltakozásuk formájában. Legutóbb Bethlen István gróf miniszterelnök a Hősök Emlékkövének felavatása alkalmával csak annyit mondott, hogy a trianoni bírák igazságtalanul Ítélkeztek az ezeréves Magyarország felett, amikor bűnösnek mondották ki és ezt az ítéletet jogosnak nem ismerhetjük el soha. Erre a beszédre a kisantant-álla- mok demarssal válaszoltak. Úgy látszik, a kisantant államoknak nincs más dolguk, minthogy a trianoni béke revíziójának kérdését napirenden tartsák és erre kiválóan alkalmasnak találják épen a madridi népszövetségi tanács összeülésének időpontját. Ezt az állandóan megismétlődő módszert mi már jólismerjük. A népszövetségi ülésszakok programmjával egybeeső, állandóvá váló örökös tiltakozás tulajdonképen nem egyéb, mint a trianoni béke revíziója kérdésének állandó napirenden tartása és úgy látszik, maholnap ez lesz a kisantant-államok létezésének egyetlen életjele a diplomácia terén. Mi pedig, ha nem beszéltünk még a békerevizióról, annál nagyobb hittel várjuk azt a kedvező időpontot, mikor a revízió hivatalosan felvetett ügyének sikerre van kilátása. Dr. Barfhos Andor képviselő a református és görögkatholikus egyházak állami támogatása érdekében nagy beszédet mondott a kultusztárca költségvetésének parlamenti tárgyalásán. — Sürgette a mátészalkai gimnázium szervezését is. — Az országgyűlés képviselőháza most fejezte be a költségvetés tárgyalását. A kultusztárca költségvetésének tárgyalása alkalmából Dr. Barthos Andor képviselő is felszólalt a Házban s olyan általános fontosságú, bennünket közelebbről érdeklő kérdéseket fejtegetett nagyvonalú beszédében, hogy azt fontosabb részleteiben szükségesnek látjuk az alábbiakban ismertetni olvasóinkkal : Dr. Barthos Andor beszéde Tisztelt Ház! Nehéz feladat előtt állok mai felszólalásomban. Nehéz a feladatom azért, mert a közvélemény által támasztott £s a t, kormány által is figyelemben tartani kivánt azt a követelményt, hogy az adózók súlyos terhein könnyitsünk és semmiesetre sem növeljük azokat, magam is helyeslem. Mégis három irányban a többkiadás érdekében bátorkodom felszólalni. Azt hiszem azonban, sem önmagámmal, sem a közvéleménnyel nem kerülök ellentétbe, mert van rá mód, hogy egyes kiadások megszorításával az általam szóbahozni kivánt kiadásokra fedezetet találjunk. Elsősorban a Ház becses engedel- mével a mátészalkai reálgimnázium ügyével kívánok foglalkozni, mert úgy érzem, hogy kötelességem választókerületemnek és három csonka vármegyének ebben a nagy kulturérdekében szót emelni. (Halljuk! Halljuk!) Szatmár-Ugocsa-Bereg, egyelőre — sajnosán — közigazgatásilag egyesített vármegyék törvényhatósági bizottsága annakidején feliratot intézett a t. kormányhoz, amelyben kérte, hogy a vármegye székhelyén, Mátészalkán reálgimnáziumot létesítsen. Bátor voltam ebben a kérdésben a t. Házban felszólalni, amidőn azt indítványoztam, hogy Mátészalkáról a polgári iskolát helyezzék át Vásár osnaményba, Mátészalkán pedig reálgimnáziumot létesítsenek. A vármegye főispánjának vezetése alatt küldöttség járult a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur elé és el kell ismernem, hogy a t. miniszter ur részéről a kérés megértésre talált. A miniszter ur elrendelte a tárgyalások megindítását, velem pedig levélben közölte azt, hogy az 1928/29. tanév elején a reálgiriinázium első két osztályát megnyitja, amely azután fokozatosan fog fejlődni nyolc osztályú intézetté, A „Szatmár és Bereg“ cimü lapban ezt közzétettük és mondhatom, hogy az Ígéret igen nagy örömet okozott. Annál nagyobb csalódást okozott azonban később az a szájrakelt hir, hogy a pénzügyminiszter ur a teher vállalásához nem járult hozzá s igy a középiskola létesítése meg nem valósítható. A törvényhatósági bizottság annak idején kifejtette indokait, amelyeket nekem is volt szerencsém már itt ismételni. Ezért ezúttal csupán arra szorítkozom, hogy kérését nyomatékosan megismételjem, hozzátéve azt, hogy/ az én indítványom teljesen összhangban van a vallás- és közoktatásügyi t. miniszter urnák azzal a felfogásával, hogy a vármegyék székhelyén középiskola, a járások székhelyén pedig polgári iskola létesüljön, mert Mátészalka vármegyei, Vásárosnamény pedig járási székhely, A második ügy, amelyről szólni vagyok bátor, a református egyházak presbitériumainak közkézen forgó körirata. A körirat egyik kérése az, hogy a ref. lelkészek korpótlékaikat teljes összegben megkapják. Az 1913. évi XXXVIII. te. alapján részesülnek a bevett vallásfelekezetek lelkészei ebben, amely pótlék az 1898. évi XIV. tc.-ben megálla- £ pitott kongruával 1600 koronára felemelt jövedelmet a szolgálati időhöz képest tovább egészíti ki. Tény azonban, hogy a pótléknak csupán a felét folyósítják. A presbitériumok előadják, hogy a békeévek utolsó tizedeiben az állam a felekezeteket rábírta ujabbi tanítói állások szervezésére és pedig meghatározott összegű államsegélynek kilátásba helyezésével. Ezeket a segélyeket azonban olyan mértékben csökkentették, hogy az egyházközségeket ez anyagi zavarokba hozta. (Úgy van !) Panaszolja a körirat azt is, hogy az elemi iskolai tanítói nyug- dijjárulékok igen nagy összegeket tesznek ki és ezt a szegényebb gyülekezetek el nem bírják. Innen ered az, hogy az egyházközségeknek több évre menő hátrálékuk van, amelyeknek megfizetésére nincsen semmi reményük. Ezért a körirat javasolja, hogy a hátralékokat, valamint a felemelt
