Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1929-05-19 / 20. szám

Mátészalka, 1929. május 19. Ara 20 fillér. IX. évfolyam 20. szám. Ke ÍR POLITI KÄI,TÄRSADALMI E'S KÖZGAZDASÄGI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mátészalka, Horthy Miklós-u. 8. Telelőn 38. Postatakarékpénztári csekkszámla : 54.003. Felelős szerkesztő: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR Kiadja: „Szatmár és Bereg“ Nyomdai és Lapkiadó Részvénytársaság. Megjelenik minden vasárnap. Előiizetési dij : Félévre 4 P 80 I. Negyedévre 2 P 40. Szentlélek. Isten lelke, mely ott lebegett a kezdet-kezdetén is a vizek fe­lett s itt lebeg folyvást ma is fe­lettünk, mint egy fényes felhő, melyből, ha áhitatos lelkünk meg­érinti, mint villámütés után a ter­mészetes felhőből, az áldások­nak gazdag harmata hull reánk és életünkre. Megújulunk, életre és munkára serkenünk s boldog bizonyossággal futjuk e bizony­talan földi pályát, mert érezzük a romlandó földi viszonyokon fe­lülemelkedve az örökkévaló Is­tennel való összeköttetésünket. A gyarló ember a Szentlélek drága ajándéka nélkül semmi volna. Ez ad erőt örökkévaló ja­vak szerzésére, ez bátorít, ez vi­gasztal, ez emel ki a porból és a sárból, ez csókol homlokon a bölcsőnkben s ez világit be a sírok éjszakájába. Ez kisér vé­gig földi életünkön, mint fényes felhő, mint lobogó tüzoszlop, megnyugtatva az élet és világ háborgásai s nyomorúságai kö­zött, megszentelve a szelíd örö­möket s boldog izgalommal ser­kentve elérni az örökkévalót. A Szentlélek állandóan árad felénk az égi magasságból, kér­dés azonban, hogy észrevesz- szük-e és el akarjuk-e fogadni ve­zérlését ? Ha felfuvalkodott ész­szel s elbizakodoít szívvel eluta­sítjuk, nem akarjuk észrevenni, nem alkalmatlankodik tovább, visszavonul s észrevétlenül kisér bennünket, de áldásának mele­gét nem érezhetjük. Nem szűnik meg áldás lenni továbbra is, de nem nekünk ; ám ha szent vára­kozással várjuk, hogy lelkünket egy megszentelt pillanatban meg­csókolja az Isten lelke, akkor miénk a földön és az égen a legdrágább ajándék, a pünkösdi Szentlélek. Jövel! Óh áldott Szentlélek ! Jövel ! Tiszacsécse, Orosz Kálmán A beregvármegyei Horthy Miklós segély­alap intéző bizottságának jelentése út­építési munkálatairól és működésének befejezéséről. A törvényhatósági bizottság csütörtöki közgyűlése elé ne­vezetes jelentés kerül arról a nagy eredményű, szép munká­ról, amelyet a beregmegyeí Horthy Miklós segélyalap vég­zett hat éven át. A gondosan részletező jelentést Tomcsányí V. Pál ny. ígazságiígyminíszter, a segélyalap intéző« bizottságának elnöke terjesztette be s általános ér­dekűnek találjuk, hogy ezt a jelentést lapunk olvasó-közön­sége egészében megismerje. A trianoni határvonal következ­tében Csonka-Beregvármegye hely­zete talán utainak állapota tekin­tetében volt a legsiralmasabb. An­nak előtte ugyanis e vidék utai a vármegye központjával Beregszász­szal való összeköttetést szolgálták, mert e vidék gazdasági forgalma úgyszólván teljesen Beregszász felé irányult. A trianoni határvonal eze­ket az utakat elvágta és ezzel Csonka-Bereg gazdasági for­galmát Beregszász felé lehetet­lenné tette. Ilyen körülmények között legsürgő­sebb tenni való az volt, hogy a vi­dék gazdasági forgalma a csonka­ország belseje felé tétessék lehetővé, ami az adott helyzetben csupán az egyetlen Tisza-hidon és az egyetlen vasúti állomáson át, vagyis Vásáros- naményon keresztül volt lehetséges. Arra kellett törekedni, hogy min­den községet kövesut kössön ösz- sze Vásárosnaménnyal. Az emlitett cél megvalósításához szükséges anyagi erő azonban hi­ányzott. Az államháztartás akkori helyzetében a kormányzat sem jö­hetett e súlyos gazdasági válságban sínylődő határmenti vidék segítsé­gére. Nem maradt tehát más hátra, minthogy e vidék gazdatársadalma önmaga segítsen magán, mert jobb időkre várni nem lehetett, az utak kérdése a vidék létkérdésévé vált. Az útépítési munkálatok meg­kezdésének időpontja az 1922 év őszén megindított országos segélyakcióval esik össze. Ennek az akciónak Beregmegyeí bizottsága ugyanis a társadalmi utón összegyűjtött adományok felhaszná- tása tekintetében azt az álláspontot foglalta el, hogy a munkanélküliek­nek nem segélyeket ad, hanem őket a legsürgősebb közmunkákkal, kü­lönösen csatorna és útépítési mun­kákkal foglalkoztatja és igy juttatja kenyérhez. Ez a gondolat igen sze­rencsésnek bizonyult, gyakorlatban nagyon bevált és az útépítési akció komolyságába és eredményességébe vetett hitet mindinkább megerősí­tette a vidék gazdaközönségében, amely ezután már az önkéntes út­építési hozzájárulásoktól nem ide­genkedett. E kedvező eredmények hatása alatt Csonka-Beregmegye törvény- hatósága azzal a kérelemmel for­dult a kormányhoz, járuljon hozzá ahhoz, hogy a Beregmegyeí Horthy Miklós segélyalap intézőbizottsága — az országos segélyakció műkö­désének befejezése után is — to­vább folytathassa az adományok gyűjtésére, az útépítési hozzájárulások keze­lésére és a közmunkák, főké­pen útépítések végzésére vonatkozó tevékenységét. E végből a bizottság alapszabályait is elké­szítette, amelyeket a kormány jóvá is hagyott. Ily módon lehetővé vált egy rendszeres és több időre szóló A Magyar Könyvhét s a mai magyar közönség. A Kölcsey-egyesület matinéján elmondotta: Dr. Fábián Sándor. A magyar nemzeti művelődés nagyakaratu legfőbb irányitója, a magyar közoktatásügy minisztere, a „Szatmár és Bereg“ múlt vasárnapi | számában vármegyénk társadalmá­hoz is felhívást intézett a magyar könyv és a magyar irodalom támo­gatása érdekében. Azt mondja a kultuszminiszter, hogy amiként nagy nemzeti céljaink szolgálatában minden tekintetben meg kell sokszoroznunk erőinket, akként kell, hogy lelkesedéssel, sze­retettel és odaadással szolgáljuk és gyámolítsuk, segítsük és támogas­suk a magyar könyv ügyét. A mai magyar élet nehéz gond­jaiban, a rettenetes hétköznapok sivárságában üdítően felemelő gon­dolat, hogy a szárnyaszegett ma­gyar szellemiség olyan eszmei ma­gasságban tud és akar tündökölni, hogy ünneppé avatja a nemzeti gé­niusz legcsodálatosabb kincseit rejtő magyar könyv tiszteletét, szolgálatát. A magyar könyvnek ez az ün­nepi megbecsülése az önmaga szo­morúságába roskadt nemzeti társa­dalom megkapóan nagyszerű fel- eszmélése és éppen ezért különös öröm a Kölcsey Egyesület számára, hogy első ünnepi megnyilatkozásá­val a magyar könyvnek hódolhat. Amikor szivbéli igaz örömmel, de az elfogódottság őszinte aláza­tával először szólhatok a Kölcsey egyesület széleskörű nyilvánossága előtt, úgy érzem, hogy Köícseynk klasszikus megállapítását ezen a helyen is meg kell zenditenem, mert a magyar história teljességét jobban és kifejezőbben nem példázza szó, mint ahogy azt a Himnusz halha­tatlanja mondotta a pozsonyi diéta nehezen mozduló magyarjainak: „Soha egy nép nem ragyogott a nemzetek sorában, hanem, ha fegy­vereinek szerencséjét a szépmester­ségekkel és tudományokkal össze­kötötte“. Trianon rémsége elvette a fegyvert s a magunk borzadozása is félve gondolt a Trianon óta kál- váriás évtized háborús szerencséjé­nek megkisértésére, ezért inkább inaszakadtan is és uj állami beren­dezkedés gyötrelmes lemondásainak | keserűségében is harsogva kiáltja a kegyetlen Európa felé a kulturális magasabbrendüség igéit a szivére ült balkáni sivárság erkölcsi nihil­jének sodró áradatával szemben is. Magyarság és kultúra mindig együtt igazította a Duna medence történelmének óramutatóját s ezért a csatákban elbukott magyarság ma is, mint legfájdalmasabb időiben már annyiszor, újra idézi azt a múltat, amelynek tanulságai azt mutatják, hogy a nemzeti lét megtartását, megerősítését, oltalma­zását legeredményesebben a nem­zeti művelődés fejlesztése szol­gálja. Már a honalapító magyarság mél­tóan igyekezett az európai kultur- közösségben helyet foglalni s ettől kezdve egész történelmünk szebb- nél-szebb példákat mutat az egye­temes emberi kultúra magyar virág­zásáról. Alig mesterkedte össze első betűit ama hires Gutenberg, Má­tyás király alkancellária, a budai prépost már felállítja az első ma­gyar nyomdát s azóta századokon át a törökpusztitás barbársága után is a könyvnyomtatásban hazai nyom­dáink nemzetközi értékelésben is jelentős eredményeket tudnak fel­mutatni. A könyv, amelynek első nyomait az emberi kultúra egyik leghatal­masabb eszközeként már a törté­neti idők kezdetén is megtaláljuk az egyiptomi és babylóniai kultú­rában, a magyar nemzet történel­mének tehát mindig eleven ereje volt. És mert valóban igy volt, méltán kérdezhetné valaki, miért kell hát számonkérni a trianoni nyomorúsá­gában amúgy is ezerszer zaklatott magyar közönségtől a magyar könyv válságos helyzetét? Tisztelt hallgatóim, nézzünk a lelkünk mélyére s mondjuk nyom­ban utána, hogy igen kell ez a feleszmélés, mert ha sok mindennel törődünk is, a magyar könyvet bi­zony kezdjük elhanyagolni. Ha összehasonlítjuk az egyes országok könyvfogyasztási és könyvolvasási statisztikáit, azt látjuk, hogy a ma­gyar könyvpiac érdeklődési köre egyre szükebbre szorul. Sok könyv jelenik meg nálunk, de ha elkülö­nítjük az eredeti magyar müvek számát a külföldi nyelvekből fordí­tott müvek számától, akkor megle-

Next

/
Oldalképek
Tartalom