Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-13 / 2. szám

1929. január 13-án, iuimU és hím 3-ik oldal. dés, bizonyítja az, hogy napról-napra nagyobb és nagyobb az érdeklődés. Bizonyos vagyok benne, hogy egy alaposan megszervezett Sport- Egylet itt Mátészalkán is — ha az egyik alosztálya-e a leventéknek, avagy egy különálló Egylet — ha­talmas jövőnek néz elébe. Mert legyen a sportnak bármely ága, amelyet a magyar ifjúság megfelelő körülmények között iizhet, egész biztos, hogy hamarosan az elsők közé küzdi fel magát. S éppen ezért engem ezen „megfelelő körülmé­nyek“ is arra sarkalnak, hogy ne bocsátkozzam vitába, mert régi ta­pasztalataim is óva intenek egy sportviszály keletkezésétől. S én ezt az óvatosságot szeretném átadni az itteni sportkedvelőknek is, mert nincs szebb az egyetértésnél. Tehát egyetértve folytatom agitá- ciómat mindaddig mig az intenzív magyar sportkultura Mátészalkán is felébred — lábra áll. Egy sport kedvelő. A „Teáskanna“ védjegyű tea a társaság, a család és a mindennapi használat számára! közhivatalt. Fogadjanak mást. Imhol la, a kolomp. A polgármesternek kellett szá­jába venni a dolgot: Hát János bácsi, ekkora csúfsá­got csak nem tesz velünk? Régi hűséges emberünk kigyelmed. Nem eresztjük el. Meg aztán ilyesmi nem megy csak úgy, szire-szóra. Fel­mondás kelletik ahhoz. Hát akkor felmondok. Tudja mit? ne mondjon fel. Egy heti gondolkodási időt adunk ki- gyelmednek. Vigye vissza ezt a ko- lompot. Válasszon ki egy fiatal ti­nót, vagy bánom is én, ne válo­gasson. Csak akassza a legelsőnek a nyakába. S aztán jöjjön vissza egy, vagy két hét múlva. Akkor beszélünk a többiről. Az öreg vakarta a fejét. Gondol­kozott. De vette a kolompot és el­ment. Hanem még le sem telt a hét, már beállított: Téns, nemes tanács uraimék, visszavádolom a közhivatalt. No ugy-e, hogy akad a kolomp- hoz tinó ? Tyüjüjüj. Pedig még milyen! De ki az Isten tüzes nyiíája gonduta vóna, hogy az a butafejünek látszó fiatal Kajla még akkurátosabban rázi ? A tündérországbóli vagy még a mennybéli harangok se szólanak különbül. Persze öreg vót már a Csákó! Micsoda ? Ezt akarod te elmon­dani ?! szörnyülködött a barátja. Felvidék* Irta : vit. Szoboszlay István dr. (Cscngcr). Furcsa hangok hallatszanak a Felvidékről. A testvéri öle­lés kezd igen kellemetlen len­ni ; a csehek mindjobban kez­dik belátni, hogy valami nincs rendben. A tót testvér vala­hogy megelégelte a csehek pökhendi urhatnámságát. Kezd nap-nap után bátrabban fel­lépni és már nem igen fél megmondani, hogy a magyar uralom sokkal emberségesebb volt és több kenyeret hozott. Mig most elzárva az áldott magyar Alföld aranykalászos rónájától, csak krumplin ten­gődnek s a demokrácia szent nevében nap-nap után pusz­tulnak, vesznek, gazdaságilag koldusoknak mondhatók és a cseh sokol bizony ritkán gu­rul ; vagy ha kerül is, azt is inkább a renegát spiclik kap­Míért ne, hát nem veszed észre, hogy ezt nem én, hanem János gu­lyás mondja? Ha tetszik, akár ün- nepiesen kijelentem itt is, ott is, hogy ez csak az ő egyéni vélemé­nye. Tudom mi illik. Én egész ille­delmesen fejezem be, igy: Eddig a történet, főtiszteletü egyházkerület. Távol tőlem minden profanizáló szándék. Én inkább még egyszer a legmélyebben meghajtom az elis­merés zászlaját az elhunyt nagy férfiú halhatatlan emléke előtt. Él­hetett volna ő még árván maradt köz- és egyházi ügyeink hasznára nagyon sokáig. De ha igy rendelte az ég, legyen neki könnyű a föld. S végül még csak annyit, hogy ha már igy, a sors rendeléséből vélet­lenül a nyakamba került, mondjuk ki bátran, ez a kolomp, hordani fogom, amig önök akarják hűség­gel, becsülettel. A világért sem ál­lítom, hogy János gulyásnak lesz igaza, vagyis, hogy talán még, kü­lönbül hordom! Bár óhajtom, hogy igy legyen, de ha mégis nem lesz igy, nekem az is dicsőség, hogyha legalább úgy hordhatom, mint Is­tenben boldogult nagynevű elődöm. Ennyi az egész! Azt hiszem benne van minden. De hiszen ezt csak el lehet mondani ? ! Amint aztán hallottam elbeszélni, barátjának, Debrecenig mindig kel­lett kapacitálni, hogy el ne mondja. S állítólag nem is mondta el. Tiszacsécse. Orosz Kálmán ref. lelkipásztor. ják. A magyar sorsban együtt szenved a magyar és tót is és a magyar türelem, a ma­gyar szeretet s főképpen a magyar búza bizony sokszor eszébe jut a. tót atyafiaknak. Valahogy kezd a hályog le­hullani az elrabolt tótok sze­méről és kezelik belátni, hogy a magyar uralom alatt szebb volt az éjszaka, mint most a nappal; melegebb volt a tél, mint most a nyár; virágosabb volt az ősz, mint most a ta­vasz, Nap-nap után többen sóhajtják vissza az annyiszor megrágalmazott magyar főszol­gabírót, amikor volt igazság, becsület, tisztesség. Visszasír­ják a magyar csendőrt, a ma- | gyár földes urat, mert akkor volt közbiztonság, törvény előtti egyenlőség, rend, mun­kaalkalom és ideális nemzeti­ségi és kulíur szabadság. A magyar testvérként szerette, becsülte a tótot. A tót pedig büszkén vallotta magát ma­gyarnak és megelégedett, és boldog volt, és halálosan sze­rette ezt a drága magyar föl­det, amely neki is kalácsot és magyar nektárt termett és amely földért a tót is rajongó hazaszeretettel ontotta vérét, harcolt szabadságáért. Rákó­czi regimentjeiben ott küzde­nek a Felvidék minden nem­zetiségének fiai s azok között is a magyarokkal egy vonal­ban a tótok, akik a szabad­ságharcok gigantikus küzdel­meiben a hősök hőseinek bi­zonyultak. A magyar nem is volt soha hálátlan a közös sorsban élő tót testvéréhez: szerette, megbecsülte; minden pályán szabadon engedte ér­vényesülni és határozottan me­leg vonzalmat érzett iránta. Most úgy látszik visszasír­nak a magyar önzetlen szere­tet megnyilvánulásának akkord- jaí és úgy látszik nagyon a szivükbe zeng. Mi pedig meg- csufolva itt állunk, de a lel­kűnkben a régi szeretettel; két karunk ölelésre készen s szivünkben a bajtársak szoli­daritásával és önfeláldozó sze­retető vei. KERJE AFÍÍSZERKERESKEDESBEN A MOST MEGJELENT, , Yi8 RECEPTET TARTALMAZÓ, , SZÍNES KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLT D5 OETKER-FÉLE RECEPTKÓNYVET Ara 30 fillér A Felvidék pedig, a Kossuth szülőföldje, a Rákóczi szent hamvainak százszor drága őre­ivel visszavágyik és vissza is kerül, mert az okosság, be­csületesség és igazság rövide­sen diadalmaskodik. Visszake­rül és imádságos boldog öle­lésben együtt fog ujjongani a magyar feltámadáson. Előjegyzék, napló, folyó szám­la, főkönyv, raktári könyv és egyéb üzleti könyvek legnagyobb válasz­tékban a Szatmár és Bereg könyv- kereskedésében. B U DA PEST. VI! I ..CONTI- U A 127 receptet tartalmazó, „Hogyan készül a jó sütemény ?“ cirnü könyvecskét kívá­natra továbbra is ingyen és bérmentve küldöm. 38— napri tanító ünnepélyes eítará. Lélekemelőén szép és meg­ható ünnepség színhelye volt Nagyar községháza folyó évi január 6-án. E napon vett bú­csút a falu népe a Kocsordra távozó Póíor Dániel ref. tanítótól, ki 17 évig volt Nagyarban alkalmazásban. Bámulatosan impozánssá tette az ünnepélyt különösen az a körülmény, hogy a rendezésbe sem az egyházi, sem a köz­ségi elöljáróság nem folyt bele, hanem tisztán a volt tanítvá­nyok és tisztelő hívei kezde­ményezésére és propagálására gyűlt össze a lakosság apraja, nagyja s töltötte meg szoron­gásig a községháza összes tá­gas helyiségeit. A szeretet és hála nemes érzetétől áthatott közönség igazi közgyűlésén legelőször arról tárgyaltak, hogyan lehetne kedvelt tanító­juknak körükből való távozá­sát megakadályozni. S midőn a legvérmesebb reménykedők is meggyőződtek arról, hogy ön­zés volna a tanítót, rá nézve jó­val előnyösebb állomásának el­foglalásában megakadályozni, végtelen sajnálkozásuknak könnyekig megható módon ad­tak kifejezést. Egy küldöttség által meghívták a diszgyülésre a távozó tanítót. Megjelenése­kor szűnni nem akaró éljen­zéssel fogadták. A szózat elé- neklése után kezdetét vette a

Next

/
Oldalképek
Tartalom