Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-06 / 1. szám
Mátészalka, 1929. január 6, Ara 20 fillér, IX. évfolyam 1. szám, A ........... \<m>K , i mmsaüALMI E'S KÖZGA2DASÄGI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Má tészalka, Horthy Miklós-u. 8. Telelőn 38. Postatakarékpénztári csekkszámla : 54003. Felelős szerkesztő : Dr. FÁBIÁN S’ÁÍN DÓR Kiadja: „Szatmár és Bereg“ Nyomdai és Lapkiadó Részvénytársaság. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dij: Félévre 4 P 80 f. Negyedévre 2 P 40. Újévi köd* Mátészalka, január 5. Az a nehéz köd, ami most újév táján megüli a magyar tájakat, furcsa figurákat mutat, torzitva megnöveszti az árnyakat és ide-oda suhanva gomolyog előttünk. A köd ránehezedik az emberek lelkére is és ha néha megszakad, teljesen valószínűtlen tájakat mutat, gyorsan összecsapódik megint, hogy még tájékozatlanabbá tegye a szemlélőt. Az újévi ködfátyol leple alatt, most a Felvidék elszakadásáról jönnek különös híradások, melyek a helyett, hogy tisztábban mutatnák a tiz évvel ezelőtt történt események képét, még jobban összezavarják azokat. Hodzsa Milán, a csehek közoktatási minisztere, aki több mint tiz éven át, a magyar parlamentben, mint nemzetiségi képviselő, igen tevékeny részt vett, most nyilatkozik azokról a tárgyalásokról, amelyeket a Károlyi-kormánnyal folytatott a Felvidék sorsáról. Hodzsa most arról beszél, hogy ő tulajdonképen csak szóval tartotta, vagyis becsapta a Károlyi-kormányt, mert a cseheknek mindössze csak 1150 katonájuk volt a Felvidék elfoglalására és ezzel szemben a Károlyi-kormánynak három felfegyverzett hadosztálynál több katonasága volt, amivel köny- nyüszerrel megakadályozhatta volna a Felvidék megszállását. Hodzsa szerepe saját beismerése szerint az volt, hogy szóval tartsa a Károlyikormányt és közben kieszközölje Párisban az antant hadsereg főparancsnokságától a magyar csapatokat a Felvidékről kitiltó határvonal megvonását. Károlyiékat felültette Hodzsa úgy, hogy a tárgyalások alatt nemcsak nem szegültek ellene a rendelkezésükre álló fegyveres erőkkel a bevonuló cseheknek, hanem maguk siettek lefegyverezni a magyar csapatokat és ezzel kiszolgáltatták a Felvidéket a megszálló cseheknek. Hodzsa védekező írásában kifejezésre juttatja akkori aggodalmait is, mert szerinte nagyon bajos volt elgondolni, hogy miképen fog majd lejátszódni a Felvidék elválása a magyaroktól, kilenc- száz évi együttélés után. Vagyis más szóval attól tartottak, hogy ez •még erőszakossággal is csak bajosan sikerülhet. Ezért kellett Ká- rolyiékkal alkudozni és bizalmukat megnyerni szép szavakkal és nyájas kézszoritásokkal. Károlyiék csakugyan felültek ezeknek az uraknak, nem részesítették kellő fogadtatásban a bemerészkedő cseheket és elnézték bárgyú tehetetlenséggel, miképen siklik át kezükből a Felvidéken minden hatalom a csehekébe. Az 1150 cseh legendája ezzel bevonul a történelembe és majd feljegyzik a krónikák, hogy ködös idők leple alatt ennyien lopóztak be hozzánk a Felvidékre és elorozták tőlünk a magyar Szent Korona egyik legszebb gyémántját, a Felvidéket, szinmagyar tájakat és velünk érző ezeréves barátaink és testvéreink földjét. Most hát megtudhatjuk végre, hogy a köd akkor is mennyire megnövesztette az árnyakat és micsoda torzfígurákat mutatott. Miképen ágáltak és gesztikuláltak ezek a torzfigurák és milyen elvetemedettek és tájékozatlanok voltak akkor azok az emberek, akik arra való minden tehetség nélkül nehéz felelősséggel terhes állásokba ültek be önhatalmúlag és ezért a felelősséget viselni tartoznak örökre a történelem itélő- széke előtt. A köd, ez az újévi köd, most újra fantasztikus árnyakat rajzol a magyar horizontra és jó lesz, ha résen leszünk, nehogy a lelkekre szállva elveszítsük ismét a tájékozódást és kiszolgáltassuk magunkat ellenségeinknek, akik majd újra markukba nevetnek és újra csodálkoznak váratlanul elért nagy sikerükön. Az elvesztett Tátra havasainak fenséges pompája az elszakított szinmagyar tájak, a minden magyar leikéhez hozzánőtt áldott földje és szenvedő testvéreink emlékeztessenek arra mindig, hogy nincs elalkudni valónk többé, az 1150 cseh belopózását nem fedezheti többé soha a becsületes magyar jóhiszeműség. Orvul rálőttek a vásárosnaményi postaszállitóra. Vakmerő merényletet követtek el december 26-án kora reggel Beregsurány és Csaroda között, a Beregsurány és Vá- sárosnamény között közlekedő póstajárat ellen. Még sötét volt, amikor Lukács János 24 éves póstaszállitó a Beregsurány és Csaroda közötti útvonal legelhagyottabb helyére ért. Mit sem sejtve sietett a község felé, amikor hirtelen lövés dördült el és a golyó közvetlen mellette csapódott az egyik közeli fába. Lukács János még úgyszólván fel sem ocsúdott első rémületéből, amikor a lövések megismétlődtek, azonban egyik sem talált. A póstaszállitó szerencsésen bejutott Csarodára és rögtön feljelentést tett a csendőrségen. “A nyomozást megindították és megállapították, hogy a lövéseket mintegy Í50 méter távolságról adták le Lukács Jánosra, akinél meglehetősen nagy értékek voltak. A csendőrség feltevése szerint rablógyilkossági kísérlet történt és a tettesek azonosak lehetnek azzal a két emberrel, akik néhány héttel ezelőtt ki akarták rabolni az egyik környékbeli postahivatalt. A nyomozást a vásárosnaményi, barabási és a tarpai csendőrőrsök nagy apparátussal folytatják. Az uj íparosnemzedék* A „Szatmár és Bereg" számára irta : Barabás Gyula. A legnagyobb nemzeti problémák egyike ma kétségkívül a magyar kisiparosság megsegítése és előrehaladásának céltudatos előkészítése, mellyel az állam jóléte, gazdagsága, egészsége szorosan és szervesen össze függ. Ki értékelné a magyar kéz- müvesrend, a honi ipar szoros képviselőinek értékes munkáját, elhelyezkedését, ha nem maga az állam? Fel kell emelni e jobb sorsra érdemes, értékes társadalmat eddigi el- zárkózottságából, tespeaéséből, utat kell mutatni neki a fejlődés felé; talpra kell állítani szociális téren is az iparost annak, aki lábra akarja állítani a nemzetet. Ehhez igenis szükség van a magyar kéz- müiparos társadalom megújulására. Rendkívül fontosságú probléma lett ezáltal az iparos nemzedék kérdése. Uj alapokra kívánják fektetni a kisiparos nemzedék nevelését, szak- képzettségének kiterjesztését, melytől függ a kisiparosság jövőjének, önállóságának, öntudatának, rátermettségének — s talán nem utolsó sorban — társadalmi helyzetének biztos megteremtése. Az elkövetkezendő időkben az iparostanon- cot sem dajkai, sem minde- nesi minőségben kell majd foglalkoztatni, hanem minden eszközzel módot kell nyújtani néki arra, hogy életpályájára szellemileg és gyakorlatilag tökéletesen elkészülhessen. Az ügyes és szakképzett iparosmestert pedig — akinek szakmabeli tudása széles mederben mozog, tágult látóköre jólesően pirosul emelkedett műveltségével — mindenütt szívesen WWl :. Ezáltal a község, megf$, p^jlleg az ország rudjánál isjk megtanulhatják tudásuknál,, Qműveltségűknél, ál fogva az őket tő helyeket, meg többé az nem tanulsz inas- Epen ellenkezőleg. taníttassuk, képezzük mindén erőnkkel gyermekein- a termelő ipari pályákra, mely kellő elhivatottság, komoly előkészület mellett biztos megélhetést, az átlagon való felülemelkedést, sőt még a sokat emlegetett függetlenség megőrzését is nyújthatja. Nem kell mindenkinek fixfizetésért dolgozó hivatalnokpályára özön- leni. Jól kereső, jó körülmények között élő, gerinces adófizető polgárok kellenek, hogy a mély vizen valahogy és valamikor átvergődhessünk. Vissza a kalapácshoz! Vísz- sza, de nem azért ám, hogy ez a visszatérés a fejlődés elől való merev elzárkózás uralszamar, méltán stfte Nem .áll a vád nak a A Magyar rapszódia | a mátészalkai Apolló moziban anuár hé 12-én és 13-án.
