Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)

1928-07-15 / 29. szám

6-ik oldal. smemArísiemc 1928. julius 15-én. Eljegyzés. Gillányi László (Má­tészalka) Németh Ilonka (Nyírcsa- holy) jegyet váltottak. Utitarisznyámból. Azt mondja Mikszáth: „a közmon­dások öreg fazekak, melyek mindunta­lan reparációra szorulnak.“ Sokáig ké­telkedtem eme cifra állítás igaz voltán, mikor most az élet végül igazat adott Mikszáth igéinek. Ilyen mai Ízlésnek és korszellem­nek megfelelően reparált öreg fazeka­kat mutatok itt be szemelvénynek. A miniszterek elnökéről szól az első. Kisérő magyarázat nem szükséges, mert az ma már mindenki előtt ismeretes, hogy — Ember tervez, Bethlen meg parancsol. Pénzügyminiszterünk, Búd János nem­csak nagy tudományáról, hanem jól megnőtt koponyájáról is hires. Nagy fejével sok gondot okoz a szegény hi­vatalnokoknak, no meg az adózó nép­tömegnek! Nem is törődik már senki semmivel, úgy gondolkodik ugyanis már mindenki: — Nagy a feje búsul­jon a Búd. A kormánynak Vass a legszilárdabb alakja, ügy látszik, csakugyan vasból van a Vass. A lakás ügy nála jó ke­zekben van. Vas kezével olyan nagy érdemeket szerzett a lakás-kérdésben, hogy megérdemli örök emlékezetül ezt a nevéről elnevezett Vass-axíómát: — Ereszd be házadba a tótot, kiveri be­lőle Vass. Kulturfölényünk megteremtője régóta ül a bársonyszékben. Újabban a régi miniszter uj-nácionálizmussal lepte meg a régi állapotba már-már belenyugo­dott közönséget. Tekintettel, hogy ne­vezett miniszter urunk régi idő óta mindig bent van a magyar kabinetben valamilyen formában, ma már ez a neo-áxióma járja: — Sohasem volt úgy, hogy ne lett volna valahogy Klebels- berg kormányban. Nem tudom, mi lesz eme neo-axió- mák jövője. Sorsuk nem aggaszt, hi­szen csak „reparált fazekak“. Arra sem vagyok nagyon kiváncsi, hogy sok viz fog-e még lefolyni a tejcsarnokok­ban, mig egy uj fazekasra akadnak. — Sirály — Építő iparosok! író és másoló, rajz és rajzmásoló színes tinta és rajz írónők, itató és cso­magolópapír, tinta, toll­szár, tollhegy és radir- gummí, tus és festék egye­nes és háromszögvonal­zó, körző és tuskihuzó, valamint mindennemű is­kolai iró- és rajzszerek nagy választékban kaphatók a szatmAk és seres könyvke reskedésében. Szolid árak! Figyelmes kiszolgálás! Uj gépjárművezetői igazol­ványokat kapnak a soffőrök. A kereskedelemügyi minisztérium julius 1-én kelt 74130—928, sz. ren­deletével elrendelte, hogy az összes eddig kiadott gépjárművezetői iga­zolványokat fokozatosan be kell cserélni és úgy ezek, mint a jövő­ben vizsgát tett soffőrök részére egy 8 cm. hosszú és kb. 12 cm. magas igazolványt kell adni, melynek egyik oldalán a gépjárművezetői igazol­vány szövege, a másik oldalán a tulajdonos fényképe látható. E ve­zetői igazolványhoz minden soífőr 3 db. betétlapot kap, amely magá­ban foglalja a soffőr személyadatait, lakását és a gépkocsi rendszámát. Mindezeket a soffőr egy celluloid­lapban tartozik magánál hordani, és a rendőri igazoltatásnál egy kitöl­tött betétlapot átadni, továbbá gon­doskodni tartozik arról is, hogy e kitöltött betétlapok állandóan kéz­nél legyenek. Az uj rendszer arra- való, hogy az igazoltatással járó időveszteségek úgy a soífőr, mint az igazoltató rendőr részéről elke­rülhetők legyenek. Az uj gépjármű­vezetői igazolvány beszerzéséről maga tartozik gondoskodni. A ren­delet megszegői kihágást követnek el és 200 pengőig terjedő pénzbün­tetéssel sújthatok. Az uj rendelet julius 8-án lépett érvénybe. A mátészalkai Iparoskor 800 kötetes könyvtára újonnan megnyílt. Könyvtári óra minden szerdán este 8-tól 9 óráig. Meghűlésnél, náthánál, torok­fájásnál, idegfájdalmaknál, szagga­tásnál naponta fél pohár természe­tes „Ferenc József“ keserüviz ren­des gyomor- és bélmüködést bizto­sit. Egyetemi orvostanárok vélemé­nye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes és megbíz­ható, Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben* A debreceni kollégiumban ötven éves találkozó volt a minap. Horhy István egyházkerületi főgond­nok, Karai Sándor kollégiumi igaz­gató, Kozma Zsigmond biharnagy- bajomi, Medgyaszay Gyula kunma­daras!, Kincses István mátészalkai lelkészek, Oláh Miklós táblai tanács­elnök, Róth Ferenc kúriai tanács­elnök, Fráter Barnabás ny. alispán, Bruckner Ernő dr. főorvos, Fényes Ákos ny. járásbirósági elnök, Papp Sándor ny. főjegyző és mások gyűl­tek össze. Délelőtt az oratóriumban Ferenczy Gyula dr. ny. egyetemi tanár végezte az istentiszteleti szol­gálatot, amely után bankett követ­kezett. A húsipar vasárnapi és Szent Isván napi munkaszünete. A húsipar vasárnapi és Szent István napi munkaszünete tekintetében félreértések merülvén fel, a Keres­kedelmi és Iparkamara a húsipari érdekeltség tájékoztatása céljából a- következőket közli: A húsipar vasárnapi és Szent István napi munkaszünetét ez idő szerint a 92.118—1925 K. M. sz. rendelet szabályozza. A rendelet szerint Bu­dapestet kivéve a mészáros és hen­tesüzletekben a husnemüek vasár­napokon és Szent István napján a március hó 1-étől október hó 31-ig terjedő időszakban re gél 6 órától délelőtt 10 óráig, november hó 1-től február hó utolsó napjáig terjedő időszakban pedig reggel 7 órától délelőtt 10 óráig árusíthatók és az árusításnál az alkalmazottak is foglalkoztathatók. Engedelmet kérek! Ezerszer is engedelmet kérek Illetékes, tisztelt Fórumok, Hogy a szólás-szabadsággal élve, — Támaszkodva a közvéleményre — Önökhöz panasszal fordulok. Egyelőre csak egy párat Nyújtok át mutatvány számnak, Nem, mintha nem lenne még, De ezeket legelébb! * Kint jártam a Kraszna parton, Férfi vagyok, mégis arcom Szégyenkezve pírban égett, Midőn láttam, hogy a vének, A legények, ifjú, gyermek, — Az erkölcsnek ásva vermet — Úgy fürdik mind a folyóba': Mint mikor hozta a gólya. — A lányok meg ott a dombon, Úgy igaz ez, amint mondom, Meglapulva' dülledt szemmel — Erény, erkölcs itt sülyedsz el — Szégyenérzet nélkül nézik .. . Fórumok a szivem vérzik. * No, de mást is ! Hol a holtak Mindörökre megnyugodtak, Hol tán édes, jó anyánknak, Testvér, rokon, avagy másnak Sirhantjai domborulnak: Hire sincsen rendes útnak, Egyik sírról, másik sírra Lép a lábad, — s mintha sima, Ki ott mély álmát alussza, Megzörren a gaz, a dudva. Elhanyagolt, gondozatlan . . . Nincs kegyelet-érzet abban, Kinek szivén nem üt sebet, így látva e siri helyet! Hol nincs erkölcs és kegyelet, Elpusztulnak a nemzetek ! Mátészalka. Storcz Albert. MOZI. Az Apolló mozi mai műsora az előkelő körök életéből mutat be egy érdekes történet. A főszerepe két Alice Terry és Ramon Novarro játsza. Jövő szombaton A bagdadi szűz kerül műsorra; e regényes ke­leti játék is élénk érdeklődésre tart­hat számot. Siessen prima angol motorkerékpárt vásárolni. 29—30 A Rudge,a James, a Triumph a legtöbb megbízhatósági és gyorsasági versenyt megnyerték, a parádi hegyi versenyen utvonairekordot javítottak és a vidéki utakon gyönyörűen beváltak. Kaphatók 20 százalék előleggel 18 havi részletre a vezérképviseletnél Bruck Nándor és fiai cégnél Budapest, VI. Jókai- (Gyár) utca 21 sz. Részletfizetési árjegyzék ingyen és bér­mentve. Vidéki képviselők kerestetnek. A mátészalkai kerékpáros leventék Forcsaimán. Az elmúlt vasárnap Gyene Zsigmond földbir­tokos szives meghívására a máté­szalkai kerékpáros levente szakasz kirándult Porcsalmára, hogy ott ebéden és uzsonnán Gyene Zsigmond vendége legyen. Gyene Zsigmcnd lelkes és áldozatkész barátja a le­vente-ügynek s egyben elnöke is a porcsalmai levente egyesületnek. A mátészalkai leventéket Gera Árpád vm. testnevelési felügyelő, Mikes László h. felügyelő, Keul és Pavli- csek járási felügyelők, Kovácsy, Zombory, Neubauer, Mátyás és vi­téz Varga főoktatók vezették. A hadíkölcsönsegély szét­osztása. — A hja d i k ö lcsönköt- vény tulajdonosok segélyezése a közel jövőben megindulhat, minthogy az uj költségvetésben 6 millió pen­gőt állítottak be erre a célra. Azok a kiskorúak és gondnokoltak, akik eredetileg hadikölcsönt jegyeztek 1 miliő pengőt kapnak szétosztva a fenti összegből. A további szétosz­tást úgy tervezik, hogy 1 félmilló pengő jusson a tönkrement jóté- konycélu intézeteknek és nyúgdíj- intézeteknek, további 500 ezer pen­gőt kapnak azok a középosztály­beliek, kik hadikölcsönt jegyeztek. Négymillió pengő marad tehát a népjóléti miniszter rendelkezésére, aki azt a nosztrifikált hadi- kölcsönkötvénnyel rendelkező tulaj­donosok között fogja szétosztani. Míniszterközi bizottság tesz indít­ványt a népjóléti miniszternek arra, hogy melyik kötvénytulaj dósnak nyújtson segélyt. A községi és közüzemű fa­iskolák kérdésével a kontár­kérdéssel és gyümölcskivetelünk helyes megszervezésével foglalkozik a „Kertészeti Lapok“ legutóbbi száma. E tartalmas szépen illustrált szaklapban a fenti cikkeken kivül értékes gyakorlati és tudományos közlemények is vannak a virágker­tészet, konyhakertészet és szőlőmi- velés köréből. A „Kertészeti Lapok“, mely Dr. Darvas Ferenc m. kir, gazdasági főtanácsos és Csérer Gyula az Országos Magyar Kertészeti Egyesület titkára szerkesztésében kéthetenként jelenik meg, 4 pengő negyedévi előfizetési árért megren­delhető a lap kiadóhivatalában: VII., Dohány-u. 20. Érdeklődőknek mu­tatványszám ingyen. llllllMilllllllllMillllllllIHlllIE Gazdák, traktor- és motor-cséplőtulajdonosok figyelmébe!! A MÁTÉSZALKAI KÖZGAZDASÁGI BANK rt. ÁSVÁNYOLAJTELEPÉN g Telefon 5. mi„t a Ég TeIefon 5' „STEAUA“ KŐOLAJKERESKEDELMI rt. mátészalkai kirendeltségénél 11 állandóan a legolcsóbban beszerezhetők. adómentes traktor-, petróleum, benzin és gázolaj, I 6~ valamint mindennemű speciális autó- és traktorolajok, kocsikenőcs és egyéb ásványolaj termékek. Autóbenzin töltőállomás : Hősök-terén. Telep: Lehel ucca 11 szám alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom