Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)

1928-08-19 / 34. szám

1928. augusztus 19-én IIIIIKlK IS KIKÉI 5-ík oldal. Tisztelettel értesitjük Mátészalka és vidéke földbirtokosait és uradalmait, hogy MÁTÉSZALKÁN, Rákóczi-ufca 3 szám alatt (a róm. kath. templom mellett) a mai modern kornak megfelelően villanyerőre berendezett gépjavító- és műlak at os-mühelyt létesítettünk, ahol bármilyen kényes igé­nyeknek megfelelően és pontosan vállaljuk mindenféle gépek és alkatrészek, úgymint malmok, szeszgyárak, szivattyútelepek, mo­torok és cséplők újonnan való készítését és javítását. Szives támogatást és pártfogást kér BALÁZS ÉS BARÁTH.25—34 HÍREK. FURCSASÁGOK. A környező kisantant államok repülő versenyt rendeztek. Első Csehország, második Románia lett. — Csak képezzék továbbra is ma­gukat a repülésben, hogy annál gyorsabban repülhessenek mindnyá­jan oda, ahonnan 10 évvel ezelőtt jöttek. * Benne vagyunk az uborka sze­zonban nyakig. íróink is csak gyé­ren keresik fel mostanában szer­kesztőségünket cikkeikkel. (Nálunk tehát holtszezon uralja a helyzetet.) Ámde élénk szezon van Kecskemé­ten, honnan mind ez ideig mintegy 460 vagon uborkát szállítottak ki külföldre. — Elmondhatjuk, hogy egyedül Kecskemét lehet legbüsz­kébb — uborka szezonjára. Bethlen miniszterelnök nyi­latkozata a Times-ben. A lon­doni vasárnapi Times „Európa leg­régibb miniszterelnöke“ cim alatt nyilatkozatot közöl Bethlen István gróf miniszterelnöktől, amely többek között így szól: Mindenki belátta immár, hogy Magyarország egyik főtényezője Európa békés konszoli­dációjának. Sajnos, a magyar re­konstrukciót nagyban hátráltatja szomszédainak magatartása. A kis­antant állandóan támadja Magyaror­szágot, hogy nemzetközi helyzetét megnehezítse. Magyarország ismétel­ten igyekszik a szomszédokhoz való viszonyát javítani, de nem találko­zik a túloldalon a szükséges jóaka­rattal és megértéssel, legyen kitűzni a nemzeti zászlót, így belenevelődnék népünk a zász­ló tiszteletébe. Egyik so vén vezető emberünk ugyan azt vallja, hogy nem rendelettel kell a zászlókultuszt megteremteni, hanem ráneveléssel és megértéssel. Ebben nincs is hiány, mert iskoláink ápolják a zászlókul­tuszt. Elmélyítik azt a gyermeki lelkekben. Mikor azonban lakóház tetején ledöntött zászlót kell lát­nunk és rajta a cirkuszban lovak ugrálnak keresztül, akkor az iskola munkája mit sem ér, sőt a meg­kezdett zászlókultusz is sivár kö­zönyösséggé, majd pedig tisztelet­lenséggé változik. Az elmondottak alapján is tehát igyekeztem kimu­tatni, hogy mennyire szükséges vol­na, hogy a kormány a zászlót ha- tályas védelmét és ünnepélyes al­kalmak esetére annak kötelező ki­tűzését rendeletileg szabályozná. Csoknyai Bertalan. Esküvő. Mezőmadarassi Mada- rassy István és nemestóthi Szabó Hedvig leányát: Melanie-t folyó hó 25- én délután 5 órakor vezeti oltár elé a mátészalkai róm. kath. tem­plomban, néhai szaplonczai Szap- lonczay Pál és kísjátzi Szeless Mar­git fia: Dr. Szaplonczay József. Vass József nyolc éve mi­niszter. Augusztus 15-én múlt 8 esztendeje annak, hogy Vass József népjóléti miniszter tagja lett a ma­gyar kormánynak. 8 év óta megsza­kítás nélkül a miniszteri székben ül, 8 esztendő alatt Vass József mint népjóléti miniszter a lakáskérdésben teremtett lehető rendet; nemcsak a magyarság szomorú közegészségügyi állapotán változtatott, hanem beve­zette a magyar törvényhozásba a szociális törvényalkotás rendszerét is. Ezzel a szociális reformok során olyan jelentős lépést tett, amelyet még az ellenzéki szociáldemokraták is kénytelenek voltak elismerni. Az évforduló alkalmából a magyar nem­zet pártkülömbség nélkül szeretettel üdvözli a nagy tevékenységű nép­jóléti miniszterét. Cserkész hír. Értesítjük Máté­szalka közönségét, hogy folyó hó 26- án, vasárnap este a szokott he­lyen tábortüzet gyújtunk. A közön­séget szeretettel várjuk. — 964. sz. Bercsényi iparos cserkészcsapat pa­rancsnoksága. Bem ledöniött marosvásár­helyi szobrát megkapják a lengyelek. A román kormány Bem tábornok marosvásárhelyi szob­rát, melyet a megszállás alkalmával a románok ledöntöttek — a len­gyeleknek adja, Meghosszabították a féláru utazást Budapestre mától egészen szeptember hó 16-ig. Oda és vissza­utazásra, valamint jcsak felutazásra érvényes igazolványok és jegyek a Menet jegy irodában kaphatók. Ezért a nagytözsde ma és Szent István napján délelőtt 11-től 1 óráig nyitva lesz. Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, oldalszurást, mellszorulást és szív­dobogást érez, igyék minél előbb valádí „Ferenc József“ keserüvizet. Gyomor- és bélszakorvosok bizo­nyítják, hogy a Ferenc József viz remek természet alkotta hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogé­riákban és füszerüzletekben. Halálozás. Kánya Gábor bot- paládi földbirtokos, törvényhatósági bizottsági tag áldásos életének 72. évében folyó hó 6-án rövid szen­vedés után elhalt. A megboldogult­ban Kánya Gyula botpaládi ref. lelkész édes atyját gyászolja. Közli a kereskedelmi és iparkamara, hogy 1928. október 28-tól november 4-ig Ferrarában (Olaszország) „kender kiállítás" lesz, mely felöleli e textilipari cikknek minden termelési és feldolgozási fázisát. Gebe község szobor lelep­lezési ünnepélye hősi halottai­nak emlékére. Folyó hó 20-án délelőtt fél 10 órakor lesz Gebe községben a közönség áldozatkész­ségéből emelt hősök szobrának a leleplezése. A szobor leleplezési ün­nepélyt a Himnusz eléneklése után Madarassy István főszolgabíró nyitja meg. Utánna alkalmi ének és sza­valat, majd ünnepi emlékbeszédet mond Péchy László főispán, mely­nek végeztével leleplezik a szobrot. Utánna szavalat. Az emlékművet a polgári és katonai hatóságok meg­koszorúzzák és a Szózat eléneklé- sével befejeződik az ünnepély. — Az ünnepély után 1 órakor köze­béd, este 7 órai kezdettel pedig a Levente Egyesület javára táncmu­latság lesz. A beregszászi boros pincék szarkái. Dr. Mandel Emil bereg­szászi ügyvéd és szőlőbirtokos je­lentést tett a beregszászi rendőr­ségnél, hogy hegyi pincéjében a bort ismeretlen tettesek évek óta dézsmálják. A gyanú mindjárt Me- zey Endre volt hegyőrre terelődött, akinél egy váratlan házkutatás al­kalmával 5 darab tolvajkulcsot ta­láltak, amelynek egyike a panaszos pinceajtajába illett. Mezey Endre erre megtört és bevallotta, hogy a kérdéses pincébe évek óta bejár és eddig körülbelül 50 hektoliter bort hordott el onnan. Hogy a lopást ne vegyék észre, a kiszívott bormeny- nyiség helyére ugyanannyi vizet ön­tött, Tettestársai is voltak, akiket sorra megnevezett. Ezek: Srek István, Berkó Endre, Komáromy József, Csők Pál és Sebestyén Géza. A bűnös utón szerzett bor nagy­részét értékesítették. Az orgazdák közt tekintélyes beregszászi polgá­rok is vannak, többek közt egy gazdag kereskedő. A debreceni kerületi keres­kedelmi és iparkamara érde­keltsége hírül adja, hogy a Buda­pesten augusztus hó 17-től szep­tember hó 16-ig rendezendő III. Országos Kézművesipari kiállításra szóló kedvezményes utazásra jogo­sító nyomtatványok megérkeztek. Az igazolványok tulajdonosai féláru vasúti kedvezményben részesülnek. Ezenkívül a kedvezményes jegyfü­zet ingyen belépő jegyet tartalmaz a III. Országos Kézművesipari Tár­latra, továbbá 25—30%-os kedvez­ményes utalványokat különböző szó­rakozó helyekre. Az igazolványok ára darabonként 3'20 P. A kamara az igazolványokat vidékre is kész­séggel megküldi utánvéttel vagy a pénz előzetes beküldése mellett. A mátészalkai Gazdakör 1928. évi augusztus 12-én tartott aratási bálján felülfizettek: Dr. Streicher Andor 14, Schreiber Ber­talan és fiai 10, Dr. Tóth Bálint, Sarkady István, Fazekas Arthur és tsa. 5—5, Kiss Dezső 2, M. Nagy Károly, B. Nagy István 4—1, Mis­lay Sándor, Tardi György, Mónus Kálmán —‘40—'40 pengőt. Eseményt jelent Mátészalka életében a tolyó hó 17-én megnyílt Mátyás Testvérek divatáruháza. Személyes tapasztalataink alapján kötelességünknek tartjuk jelenteni, hogy e cég még ezideig Mátészal­kán nem ismert elsőrangú külföldi és belföldi cégek áruinak üzletük­ben állandóan tartandó divatszemle keretében a közönségnek olyan le­hetőségeket nyújtanak, mintha akár női, akár úri divatcikkekben vásárlásait a fővárosban eszközölné. A legkényesebb ízlésű vevő igé­nyét és bírálatát kibírja. Kedvezményes utazás a bé­csi nemzeiközi vássárra. A debreceni Kereskedelmi és Iparka­mara közli érdekeltségével, hogy a Bécsben 1928. szeptember 2—9-én rendezendő nemzetközi vássárra kedvezményes utazásra jogosító iga­zolványok megérkeztek. A Messe- Ausweis vízumul is szolgál és tulaj­donosa az osztrák vasutakon 25%-os kedvezményben részesül és a kiál­lítás egész területét díjtalanul tekint­hetik meg. A m. kir. államvasuti igazolvány tulajdonosa alacsonyabb kocsiosztályra szóló jegyével maga­sabb kocsiosztályon utazhatik. A Messe-Ausweis ára 4 P, a magyar vasúti igazolvány ára 40 fillér. A vásárlátogatók augusztus 13-től, szep­tember 28-ig utazhatnak vizűm nél­kül. A kedvezményes utazási iga­zolvány a felutazásra augusztus 30-tól szeptember 9-ig, visszauta­zásra szeptember 2-től szeptember 13-ig vehető igénybe. A kályhák olimpiászának világbajnoka a „ZEPHIR“ kályha (Világszabadalom) Eredmény: télidő 10 kg. fa 24 órán át (egy szobára) Végeredmény: VILÁGHÍR. Legújabb árlapot készséggel küld: Urm7D C Á ÍMTIAD kályha- és tűzhelygyára Budapest, VI. IlCiDriIt urillI/Un Vilmos császár-ut 39. (Hajós-u. sarok),

Next

/
Oldalképek
Tartalom