Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-09-30 / 40. szám
1928. szeptember 30-án. 3-ik oldal. is mmm Vármegyénk válogatott leventéi az Első Országos Levente Versenyen. Október hó 3-tól 7-íkéíg lesz Budapesten az Első Országos Levente Verseny. A magyar testnevelés, a népi gyökerekből sarjadó általános magyar sport-kultura országos vezetősége hatalmas elgondolásu, gyönyörű ünnepséggel örvendezteti meg október elején a magyar nemzeti testnevelés lelkes hiveit s a levente-ügy nagy jelentőségét megértő és megérző országnak hazafias közönségét. Október hó 3-tól 7-ikéig rendezi meg ugyanis az Országos Testnevelési Tanács az első országos levente-versenyt. E nagvfontosságu versenynek öt-napos sorrendje a következő ; I. Céllövés: 1928. október 3., 4. és 5-én, mindhárom napon 8 órai kezdettel a Marcibányai lőtéren. II. Összetett vegyes staféta verseny: 1928. évi október hó 6-án 15 órai kezdettel a Nagy-Rákosi téren, III. Kerékpárverseny: 1928. október 6-án 7 órai kezdettel a Vérmező— Páty—Piliscsaba — Hűvösvölgy útvonalon. IV. Sportünnepély és Atlétika : 1928. október 7-ikén 9 órai kezdettel a Millenáris Sporttelepen. A hatalmas arányú versenyen vármegyénk válogatott leventéi is részt vesznek. A vármegyei testnevelési felügyelőség az alanti nevezéseket eszközölte, helyesebben az alábbi leventéket küldi fel Budapestre, mint a vármegye legjobbjait. I. Céllövészetre. 1. Levente egyéni versenyre: Kálmán Bálint levente a tiszaszalkai, Erdélyi Barna levente a mátészalkai, Bojtor Gyula levente a fehér- gyarmati, Balázs Kálmán levente a tiszaszalkai, Varga Imre levente a papos—jármű Levente Egyesületből 2. Levente 5-ös csapatversenyre: a fenti 1. alatti leventékből megalakított 5 ős csapattal. 3. Oktatói egyéni versenyre: Zom- bory Árpád főoktató a mátészalkai Levente Egyesülettől. II. Összetett vegyes staféta versenyre: Veress Mihály levente a porcsalmai Levente Egyesülettől, mint 1500 méteres sikfutó. III. Kerékpár versenyre: 50 kilométeres országúti távra: Tóth Lajos, Levendula Jenő leventék a Azokból az érdekes és értékes hozzászólásokból, cikkekből, melyek a „Szatmár és Bereg“ hasábjain, az irodalmi egyesület megalapításának kérdésében megjelentek, az a meggyőződés meríthető, hogy a megalapításra irányuló készség megvan. A magasztos és nagy célkitűzések pedig, amelyek az irodalmi egyesület igaz hiveit — a látszat szerint — egy táborba vonzották, rövid időn belül bizonyára testet fognak ölteni. Az egyesület megalakítása tárgyában irt első cikkem utáni hozzászólások, kivétel nélkül az ahoz vezető utat egyengették, E hozzászófehérgyarmati Levente Egyesülettől, IV. Atlétikára: 100 m. síkfutás: Kovács Béla levente a mátészalkai, 400 m. síkfutás : Szegedi Miklós levente a porcsalmai, 800 m, síkfutás: Sályi Zsig- mond levente a porcsalmai, 1500 m. síkfutás: Veress Mihály levente a porcsalmai, távolugrás: Erdélyi Barna levente a mátészalkai, suly- lökés: Puskás Ferdinánd levente a mátészalkai, buzogány-hajítás: Lé- vay Gusztáv levente a mátészalkai Levente Egyesülettől. 10 kilométeres gyalogló 5-ös csapatverseny: Módos Ferenc levente a mátészalkai, Tengyel János levente a nyircsaholyi, Gyügyi Sándor levente a szamosszegi, ífj. Pataki János levente a nyircsaholyi, Síráki Lajos levente a mátészalkai Levente Egyesülettől. 5'}\400 méteres $tafétaversenyre: Szegedi Miklós levente a porcsalmai, Sályi Zsígmond levente a porcsalmai, Kovács Béla levente a mátészalkai, Veress Mihály levente a porcsalmai, Erdélyi Barna levente a mátészalkai Levente Egyesülettől. lásokra, de különösen azokra a kedves szavakra, amelyekkel „Tiszaháti“ kezdeményező cikkem folytán rólam megemlékezett, jóleső örömmel gondolok vissza. Több hónapja tart már az élénk eszmecsere, Kell-e irodalmi egyesület? és ha igen, miért szükséges a megalapítása? A hozzászólások által e kérdések már annyira tisztázva vannak, hogy a megvalósításról is gondolkodhatunk. Bizonyos, hogyha annyi lelkesedés és buzgalom fog megnyilváKÉRJE AFŰSZERKERESKEDÉSBEN A MOST MEGJELENT, , 148 RECEPTET TARTALMAZÓ. , SZÍNES KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLT A 127 receptet tartalmazó, „Hogyan készül a jó sütemény ?“ című könyvecskét kívánatra továbbra is ingyen és bármentve küldöm. 38—nulni a megalapítás körül, mint amennyi az erre irányuló készség, akkor egy olyan életképes egyesülete lehet a két megcsonkított vármegyének, amely alkalmasnak fog bizonyulni még nagy és fontos célok megvalósítására is. Most már úgy hiszem, elérkezett az ideje annak is, hogy arra kérjük a lap tisztelt szerkesztőjét, vegye kezébe a megalapítás körüli előzetes teendők irányítását azáltal, hogy a megalakulást előkészítő értekezlet mielőbb össze- hívassék és arra a társadalmi életnek azok a kiválóságai is meghivassanak, kik különösen önzetlen és tettrekész barátai a vidéki kulturéletnek. BenUjabb néhány sző az Irodalmi egyesület megalapításának kérdéséhez. költő viszonzatlan szerelmében ör- jöngeni kezdett. Nézte a szobrot napkelet fénylő sugaraiban, amint lassan átszürődtek a lombokon. A felkelő nap sárgás, majd piros sugarai alig mertek közeledni az isteni szoborhoz, félénken csúsztak lábához, mig megvilágították lassanként pompás alakját és egyszerre ott állt a vakító fényben a fehér márvány! Nézte a lenyugvó nap elhalványuló, haldokló vörös sugarainál, amint a fény észrevétlenül gyöngült, a vonalak vörösbe borultak, a távozó sugarak halkan lesik- lottak a gyönyörű formákról, még vissza-vissza vöröslött a fény és eltűnt a nap... És a márvány hófehérje az esti szürkületben is előragyogott...‘! Nézte a holdvilágos ezüstös fényben. A különös világítás valami földöntúli, magasztos és elérhetetlen teremtménynek tüntette fel. Csodás volt e látvány, remegéssel bámulta. Szerelme határtalan lett és mert költő volt, aki zenét is tanult a szellő fuvalmától és a morajló, zugó tengertől, dalolt a szoborhoz. Most már a legnemesebb emberi erények: a jóság, becsületesség és jellemesség szimbólumát látta a szoborban és még jobban imádta. A márvány azonban nem felelt. A költő elhatározta, hogy a szobrot magáévá teszi, Uranosz és Gaía, az ég és föld összedől is. Végső kétségbeesésében az istenekhez fordult. Gyümölcsből áldozatokat mutatott be. Előbb Apollóhoz könyör- gött és mint a költészet és zene istenét, a múzsák vezetőjét Muzage- tesznek szólította. Esdekelt ég felé emelt karral Afroditéhez és emlékeztette arra, hogy Pygmalion elefántcsont szobrába életet lehelt. Apollon megsajnálta a költőt és kérte édes testvérét, Artemiszt, hogy ejtse el szívtelen tervét. Afrodite, ki sok szerelmi vihart élt át, megértette a költő fájdalmát és közben járt Zeusznál, hogy kegyelmezzen meg a szenvedő költőnek. A szív érzelmeire, meg az érzéki vágyak kielégítésének gyönyöreire hivatkozott. Annyit sikerült Zeusznál elérni, hogy összehívta az istenek tanácsát. Az istenek Szövetségi Tanácsa ülését rendkívül nagy érdeklődés kísérte. A tanács összeült az Olympuszon. Zeusz körül több halandó járt-kelt, akik a főisten nagy protekciója folytán ilyen alkalmak idején fel tudtak jutni az Olympuszra. Ezen halandók szerettek volna kis- istenek lenni és ezért minden lehető alkalommal a Zeusz sarkában voltak és neki buzgón hízelegtek. Némelyek köztük már is kisistenek- nek érezték magukat és a többi halandókat lenézték és gőgösen megvetették és úgy viselkedtek, mint igazi győzők, győztesek. Mikor a tanács ülése megkezdődött, Apollon kért szót a szegény költő mellett. Gyönyörűen beszélt és hivatkozott arra, hogy a költő most már mindenütt az istenek dicsőségét hirdeti, jellemes, bátor és vallásos halandó, aki a többi halandó előtt is mindig az istenek iránti tisztelet, hála és hódolat énekét zengi és hangoztatja, legrosz- szabb esetben kérte a szerencsétlen költő ügyét az isteni döntőbírósághoz áttenni jogi vélemény adása végett. Az erényes Artemisz azonban hallani sem akart a költőről. Éppen Calypso nimfára haragudott. Zeusz mégis megszánta volna már a szegény költőt, de Poszeidon, akit a tenger irigy és kéjvágyó szyréneí izgattak a költő ellen, komoran és mogorván közbeszólott, mire Zeusz neheztelése újból megszilárdult. így a költő végzete beteljesedett. Még egy utolsó fohászt küldött Afroditéhez, hogy tegye elevenné a szobrot, aztán ég felé emelt karjai csüggedten lehanyatlottak. A márványszoborhoz lépett, szenvedélyesen ölelte át a hideg követ, forró ajkát lázasan szorította a márványhoz. Aztán kivonta tőrét és szivébe döfte. A piros meleg vér vékony sugárban tört elő a megszenvedett költő melléből s amint a vércseppek a hófehér szobor vállára, keblére hullottak, lassan pirosra kezdték festeni az istennői idomokat. És ekkor csoda történt. A kőszobor megremegett, szemeit felnyitotta, megmozdult és karjaival átfogta a szerencsétlen költőt. Majd vadul ölelte magához, a fejét két kezében tartotta, szere- lemittasan csókolgatta és a gyönyörök minden örömét ígérte. De már késő volt. A megkínzott költő még átkarolta az elevenné vált szobor feléje hajló nyakát, mámorosán nézett az elbűvölő szemekbe, boldog mosolylyal csókolta a pirossá lett tüzes ajkat, aztán lehunyta szemét és nem szenvedett többé... Az istenek haragja rettenetes volt' Tervük meghiúsult, mert a költő örömmel és boldogan halt meg az élő nő ölelésében és csókjaiban. Bosszúból az elevenné lett szobrot gonosz szellemmé változtatták. Még az alvilágban sem volt nyugta, éjjel a tengereken kellett kóborolnia. Szelet, vihart, hajótörést és szeren- cséttenséget hozott, a hajósok rettegtek tőle. Féljétek az istenek haragját!
