Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-06-17 / 25. szám
1928. junius 17-én. nilMll IS SEREI 3-ík oldal. állanak. Ezek a kubikusok, kordélyosok hálószobái. A part mentén nyugat Se lé már látni lehet az uj töltéseket, amelyet lázas munkával raknak a szeszélyes folyó kétoldalún. Az egyik barak előtt kopott, foltos kékingben, bő nadrágban és foltozott bakkancs- cipőben, foga között füstölgő pipával, nagy nyugalommal ül — egy öreg kubikus. Előtte háromágú fára akasztott bogrács, gőzölgő gulyással. Ebédet főz az öreg társainak mondja kísérőm, az egyik munkavezető. Jobbra tőlem egy kordélyos hajtja sárga szőrű lovát, egy kordé földdel. Lehet vagy három-négy mázsa a súlya, a mit egyszerre húz fel lova az öt méter mély csatorna meredek rámpáján és viszi az uj töltés építéséhez. A ló gazdájánál ostor nincs és lova biztatás nélkül visszi nehéz terhét a göröngyös utón. Meg is kérdeztem a ló gazdáját: — Mondja csak öregem mennyi zabot kap ez a jó vérü ló ? — Zabót uram ? — mosolyog fanyarul az izmos kubikus. — Nem tudja az, hogy mi a zab. Szalmát és korpát eszik, meg néha egy kevés tengeri-darát! A legutolsó barakba betérek. Van benne katonás sorrendbe vagy harminc deszka- priccs. Mindegyik priccsen egy-egy kopott báránybőr ködmön. A priccsek felett apró kis deszka polcok. Díszítésük egy-egy csorba tükör. Néhol egy-egy diszkréten meghúzódó elsárgult fényképet is lehet látni a zöldszinü mosdó szappan mellett. A prícs- csek végén kis katona láda. Ebben tartja gazdájuk ünneplő ruháit. A szorgalmasan dolgozó kubikusok között betekintést nyerek a száz meg száz itt dolgozó ember életébe, akik úgy élnek itt, mint az arany ásók éltek a kaliforniai arany mezőkön . . , Van közöttük, aki már negyven éven ku- bikol — vannak fiatalok is, akik még most kezdik. Vannak nős család-apák is, akik napi három-négy pengő keresetükből családjukat is eltartják. Jelenleg két-háromszáz ember dolgozik a kanyargó Túr mentén, De rövidesen már 300—400 ló és 600—700 ember fog dolgozni a csatorna munkáin. Általában véve a munka megszervezése a legnagyobb felelőségérzéssel történik, KAKIdont ffiiíSig. KALíSdont ííILCteií mint a fogkó, meglazítja ezts megszabadítja tóle a veszélyeztetett fogzománcot a fog zománcánál, amelyet gyöngy- házszerüen fehérré csiszol és így természetes szépségét emeli. a hatásában. A szájat habjával tisztítja és üde frisseséget ad a leheletnek. ^ hogy ezáltal mint a nemzeti alkotó munka eleme méltó értéket jelentsen. A vállalat minden egyes tisztviselője, munkása Haller Ferenc grófnak a vállalat igazgató főmérnökének hálával és tisztelettel adózik. Késő este lett, mire Sonkád község alá értem, a Tur-parti füzesek a messzi feke- téllő tölgy erdő alján a déli enyhe szél mellett búcsúzóul hajtották meg koronájukat az erre járó utas ember előtt. A falu apró kis házaiba már világot gyújtottak s a falu végén az egyik kis nádfedeles házikó ablakánál szőke kis iskolás lány imádkozott. Ballagtam kifelé a Kölese felé vezető köves útra a feneketlen sáros sonkádi utón. Mesz- sze, lent a házak mögött egy vakító esik. A Túr. Megy a Tiszába. Felettem a csillagok milliárdjai ragyogtak .... Kovács István Tilos Nagykárolynak Szaftmármegyékez kívánkozni. — „Szatmár és Bereg“ tudósítása. — A „Szatmár és Bereg" hasábjain többször ismertettük már azt a a viaskodást, amelyet az elszakított Nagykároly folytat a legteljesebb visszafejlődéssel szemben s amely- lyel a Szatmártól elcsatolt nagyká- rolyi-járás ostromolja a Szilágymegyéhez való kényszerű kapcsolat kötelékeit. Az oktalanul és a lakosság érdekei ellen elbsatolt nagykárolyi járásnak Szatmármegyéhez való visszacsatolása érdkében inditott mozgalommal szemben ugyanis a szilágymegyei vezetőség igen élesen állást foglalt és minden lehetőséget felhasznál a zilahi prefektura arra, hogy lehetetlenné tegye, vagy legalább is ellensúlyozza a nagykárolyi járásnak Szatmármegye által természetesen igen melegen pártfogolt kívánságát. Hasztalan hivatkozik Nagykároly városa és a járás valamennyi községe, hogy az uj beosztás fölötte káros és mindenképpen hátrányos a járás lakosságára, a zilahi prefektura mindent elkövet, hogy elfojtsa a nagykárolyi járás visszakivánko- zásának megnyilatkozásait. Nemrégiben, amikor a községek egymás után hoztak határozatokat a Szatmármegyéhez való átcsatolás mellett, a zilahi prefekturáról rendelet ment a nagykárolyi járás valamennyi jegyzőjének, akiket utasi- sitott a zilahi prefektus, hogy a községi tanácsoknak a Szatmármegyéhez való átcsatolása mellett állást foglaló határozatait akadályozza meg és ne engedjék, hogy a tanácsok ezt a kérdést napirendre tűzzék. Ennek a tilalomnak dacára is több község hozott ilyen határozatot és több átirat érkezett a nagykárolyi járásból a szatmárvármegyei tanácshoz, amelyet arról biztosítanak ezek a községtanácsok, hogy törhetetle- nül ragaszkodnak Szatmármegyéhez, amelyhez évszázados kötelékek fűzik ennek a járásnak minden községét és amelynek vezetőségében inkább megbíznak. A nagykárolyi városi tanács is egyhangú határozattal kimondotta, hogy a Szilágymegyéhez való átcsatolást, amelyet a város és a járás lakosságának meghallgatása nélkül és annak akaratával szemben hajtottak vére, a lakosság és a közigazgatás érdekeivel ellentétesnek tartja és arra kéri a kormányt, hogy terjesszen törvényjavaslatot a parlament elé, amelyben a nagykárolyi járás Szatmármegyéhez való visszacsatolását proponálja a törvényhozásnak. A szilágymegyei prefektus Nagykároly város tanácsának a Szatmármegyéhez való csatolást kérő határozatát megsemmisítette. A nagykárolyiak a miniszterhez fölebbezik a zilahi távozó prefektusnak ezt a határozatát s a nagykárolyi társadalmi szervezetek egymásután és csaknem teljes egyértelműséggel foglaltak állást amellett, hogy a várost és a nagykárolyi járást csatolják vissza Szatmármegyéhez. Korma gyöz-e vagy umlml (II. Apaffy Mihály fejedelem életéből.) Angolból fordította : Szentívámyi Ilona. — A „Szatmár és Bereg" eredeti tárcája. — II. Ugyanazon az éjjel, a sűrű ködhomály dacára, a távolban ki lehetett venni két szánt, melyek egymást követve a küküllői kastély felé siettek. Mikor már közel jutottak egymáshoz, a kastélytól nehány méternyire, az első szánban ülő fiatal ember, egy szép és daliás lovag, aki prémes bundába volt burkolva, eltakarta arcát, hogy ismerhetetlen legyen és suttogva szólt társához, aki valószínűleg szolgája volt: — János, jobb lesz, hogyha gyorsan az oldal-kapuhoz fordulunk, hogy ne vegyenek észre az utánunk jövő szánban levő urak. —- Igen, Fenség — felelt a megszólított — mert úgy hiszem, hogy a fiatal Bánffy Mihály és Csáky László ülnek abban és ők is bizonnyal a kastély félé veszik útjukat. ■-— Tehát nem gondolod, János, hogy ők megismertek volna minket? — kérdé tovább a fiatal ember nyugtalanul. — Oh, azt nem hiszem, mert oly sűrű a köd — volt a válasz. — Mondd csak János, közölted-e leányoddal, hogy ma éjjel kívánom látni úrnőjét? — Igen, Fenség, de csak nagy nehezen tudta reávenni, hogy egyedül találkozzanak és csupán hosszas rábeszélés után sikerült úrnője beleegyezését megnyerni, hogy egy pár pillanatra láthassa őt, a kastély szárnyának északi oldalán, Alig érkeztek meg a kastély kapujához, mikor a fiatal lovag hirtelen kiszállott a szánból és azután hogy Jánosnak rendelkezett, hogy rövid idő múlva várakozzék reá ugyanott, elfojtott lélekzettel sietett a kastélyba, Ilona lakosztálya felé. A bejáratnál egy nőcseléd állott, aki valószínűleg reá várakozott, mert mihelyt megérkezett, a kapu nyitva állott előtte és a leány suttogva azt mondta, hogy úrnőjét látni fogja, de csupán egyetlen percre! Azután tovább kisérte a lovagot, aki nehány pillanat múlva Ilona előtt állott. A fiatal szerelmesek pár nap óta I gondolni sem tudtak egyebet, csak abban az édes reményben éltek, hogy nemsokára látják egymást, — ha csak egy percre is! Mindketten azon gondolkoztak, hogy mennyi szépet fognak egymásnak mondani, midőn először találkoznak annyi idő után! De most, mikor végre egymás előtt állottak, egyik sem tudott egyetlen szót is kiejteni, mig végre Ilona törte meg a csendet: — Haragudnom kell, hogy ilyen módon jött felkeresni engem ! Miért nem fordult Apámhoz, kérni beleegyezését ? — Olyan szívesen tenném azt Ilona, de attól tartok, hogy nem adná beleegyezését házasságunkhoz. — Látja — felelt Ilona mosolyogva — nekem sokkal több a bátorságom! Nem merte apámtól megkérni kezemet és én azt magam tettem meg Ön helyett! A lovag arca hirtelen elkomolyodott és igy szólt: „Hogyan ? atyjának mindent elmondott-e ?“ — Igen, elmondtam sajátságos találkozásunkat — és a többit ő sejtette! Azt is megmondtam, hogy Ön szegény, de ő azt felelte, hogy az semmit sem határoz, ha más tekintetben minden rendben van! — Mégis nagyon félek, Ilona, hogy titkunkat elhamarkodva árulta el, mert ez esetleg akadályozhatná terveinket. Félek, hogy igen biztosra vette atyja beleegyezését és talán, ha engem meglát — lehetne valami kifogása mindennek dacára! — Oh, nem hiszem, hogy ettől félnie kellene! A Bethlenek adott szava szent és jó szivük is egész közmondássá vált! Apám volna az utolsó, aki boldogságunkat meggátolná. — Azt én tudom, sőt ,meg vagyok arról győződve! És mégis vannak bizonyos körülmények, melyekről Önnek talán nincs tudomása — talán azok okozhatnának akadályokat!" Ebben a pillanatban az ajtó nagy erővel lett felrántva és Bethlen Gergely rettentő haraggal állott előttük. Kevéssel azelőtt érkezett vendégeitől értesült arról, hogy valaki épen most szállott ki egy díszes szánból és egyenesen a kastély északi bástyája felé sietett, ahol tudvalevőleg az Ilona lakosztálya volt. Most aztán tényleg leányánál találva az idegent, azonnal kivonta kardját, mondván: — Hitvány ember! Látom, hogy van kard az oldalán; huzza ki azt gyorsan, ha nem óhajtja, hogy rögtön felkoncoljam, mielőtt még ideje volna önvédelemre. Ilona hangos sikoltással borult
