Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-07-22 / 30. szám
2-ik oldal. iuimIi ti BitiM 1928. julius 22-én. Elmélkedések. Takarékosság és magyarság. A világ-égéssel felbillent gazdasági egyensúly helyreállításában elméleti és gyakorlati nemzetgazdá- szok a takarékosságot tartják főtényezőnek. A múlt évi október 31-én nálunk már takarékossági nap is volt annak szemléltetésére, hogy a takarékosság erőgyűjtés és végeredményben egy jobb jövendő biztos záloga. Takarékoskodni mindenkinek kötelessége önmagával szemben is, — ez hazafias erény. És mégis 1927. Szilveszterén az emberek nagy zöme mintegy meg- babonázottan a tömeg — szuggesztió hatása alatt, oly őrületes mulatságba, költekezésbe sodródott bele, hogy az elfecsérelt összegekből a B) listások nagyrészét vagy a munkanélkülieket, vagy özvegyeket, árvákat egy egész éven át eltarthattuk volna. Érthetetlen az is, hogy színházainkban legalább kétszerannyi francia darabot adtak elő, mint magyart, pedig a színházakat magyar szerzők is el tudnák látni színdarabbal, annak ellenére, hogy szegénységünk mellett érthetetlen módon a színházak száma nagyon megszaporodott. Kis siker esetén is mennyi pénzt visznek el e címen tőlünk a francia szerzők, mig a magyar szerzők ma- muth-siker esetén is mit sem szereznek a francia előadásokon, minden ország körül bástyázza magát e téren is — mig nálunk csak az a jó, ami külföldi — pedig nekünk is van sok tehetséges írónk, akiknek a fentiek miatt a megélhetés gondjaival kell küzdeniük. Mig idegen énekes, szin- és táncos- művészeknek megszámlálatlanul tudunk milliókat adni, addig színészeink nagy része állás nélkül tengeti életét. Sialflraep nípltapmíiwi. Felolvasta: Szendrey Zsigmond tanár, a Magyar Néprajzi Társaság rendes gyűlésénXI. Babonák — mondák. Legvégül hagytam a hushagyó-est szüzgulya-fordítást, vagy kolompo- lást, kongózást, ladangolást. Egész Csonka-Szatmárban ismerik, de különbözőként gyakorolják. Turistván- diban a suhancok csoportba állanak s minden pártában maradt lányosház előtt megrázzák a kolompot. — Nyirvasváriban a kolomprázás közben ezt kiabálják: Kinek van eladólánya, hajtsa ki a szüzgulyába ! Bot-, Kis- és Nagypaládon a gyerekeket szedi össze egy pár legény, kolompot kötnek a nyakukba s nagy ostorpattogás között igy hajtják őket a nőtlenül maradt legények s pártában maradt lányok háza elé. Itt az udvarba az itatóvályuhoz terelik őket s a legényes ház előtt (mint a beregmegyeí Fornoson) ezt a versikét kiabálják: Árpakenyér, zableg ny, márt maradtál v n legény ! E költekezésekkel szemben tudunk mi takarékosak is lenni. Például a háziurak sajnálják és egyben megtakarítják a zászló stb. díszítési költségeket legnagyobb nemzeti ünnepeinken is. Persze, ha élő emberi nagyságról van szó, aki ma a hatalom teljében áll, akkor van installálás, ünneplés, de már elköltözött nagyjaink által az ország, világ dicsőségére megteremtett, mára is kiható, nemzeti érzést fokozó fényeik, elveik honorálásával a szív mélyében fakadó ünnepléséért, csak a nemzeti érzéstől fütött, a minden szépért, jóért rajongó és egy szép jövőbe remélni tudó agilis fiatalság tud igazán lelkesedni egy pár emberen kívül. Ha már nem emel fel ellenállhatatlanul némelyeket, sajnos: sokakat, a nemzeti együttes érzés, úgy legalább a külsőség megóvása szempontjából el kellene szigorúan rendelni országszerte az ilyen nemzeti ünnepségek megtisztelését, nehogy szégyenkeznünk kelljen miatta más országbeliek előtt általánosan és a fővárosnak külön a vidékiek előtt is. A vármegye. Jóleső, szebb jövőbe vetett reményből fakadó érzés vesz rajtam erőt, mikor megcsonkított hazánkkal szintén megcsonkított szeretett vármegyém ideiglenes székvárosába megyek. A ... . kilométeres utón önkéntelenül összehasonlítást tesznek az- utmenti villanyos és távbeszélő póznákat, megengedett autósebességet feltüntető táblácskákat látva a mögöttem lévő félszázad előtti és a mai vármegyei állapotok között. A régi tradíciókon felépült és hála Istennek más alapokra átültetni eddig nem sikerült vármegyét találom meg most is, de a régi nyugodt uras munkálkodás helyett a mai határszélen, az ország szivéA lányosházaknál pedig a már említett rigmust, vagy ezt hangoztatják : Húshagyó, húshagyó, lányokat itthonhagyó ! A legények úgy tesznek, mintha nem lennének otthon, de a leányok vísszakiabálnak a pitvarból: Rönköt emelj, szakadj meg, mért nem házasodtál meg ! Ez a szokás itt-ott Szilveszterhez, másutt nagycsötörtökhöz kötve Be- regben,(‘ a hajdúságban,!'1 2 Biharban(3 és a dévai csángók közt(4 is ismeretes. Sehogysem tudom ezt a népszokást attól a somogyi (Monogr. 207.) hevesi (Monogr. 219.), zempléni (Monogr. 159. és Ethn. 1926 :90.), nagyfalui (Ethn. 1899:359.), csegöldi és 1) Fornos MNyr. 40 :237 ; Tarpa Ethn. 1926 : 90. 2) Tetítlen Ethn. 16 : 121. 3) Az okányi legények 1927. farsangján megkolompoltak egy leányt: apja dühében vasvillához kapott s a verekedésnek emberhalál lett a vége. A biróság azonban felmentette a legényeket, mert ezek igazolták, hogy a kolompolás ősi okányi népszokás, amely miatt a faluban még sohasem volt semmi harag. (Magyarország, 1928. január 3.) 4) Népr. Ért. 7:91. tői legtávolabb eső megyében, a kétszeres munkát, felelősséget igénylő kötelességük teljesítésétől oly energikus, fáradhatatlan munkát fejt ki, hogy mindenki nyugodt lehet, — a vármegye csak előre mehet a felépítés munkájában, de stagnálni nem fog, — mert már nem tud. Mi lett Mátészalkából — nem is rég csak járási székhelyből — egy pár év alatt, mennyit haladt építkezésben, kulturépitményekben, kereskedelemben stb. Ha minden valóra válik, amit a „Szatmár és Bereg“ lap, mint megvalósulásra kész tervet tárt olvasói elé, úgy méltán meg kell hajtanunk az elismerés zászlaját, elsősorban a főispán előtt, aki a legfontosabb az anyagi eszköznek, ka pénznek előteremtésében, az állami segélyek kieszközlésében páratlan sikeres munkát végzett és terveinek kivitelével pedig maradandó emléket állít fel saját részére Mátészalka újjá, széppé építésével. Másod sorban hajtsuk meg az elismerés zászlaját a közigazgatás első embere, az alispán előtt, aki a sok tervbe vett dolgok reálizálását páratlan szorgalmával, körültekintésével hajtja végre. Ideális adminisztrálást látok, nem a zöld asztalnál dől el egyoldalúan a gyakorlati kérdés, hanem már a helyszínen előzetes bejárással szerzett személyes tapasztalataik után kerül az ügy a gyűlés elé, a vezetőség tehát nemcsak az elvet, de a részletkérdéseket is aprólékosan ismeri, nem tisztán a helyi érdekekre, de az egész megyére kiterjedő gondossággal bírálják, mérlegelik a szóban lévő ügyeket. A vezetőség a kiváló eredményeket azonban csak a járások élén álló, a néppel folytonos, közvetlen összeköttetésben, lévő főszolgabirák, szolgabirák által éri el, akik éberen ügyelnek járásaik érdekére és akiknek szemességétől függ a járás haladása, akik a kivitel aprólékosabb, nagypaládi népszokástól!5 elválasztani, amelyben kis gyermek koromban is résztvettem Nagykároly Somos-utcai református negyedében. Óév estéjén, kolomppal a kézben, sorbaáll a falu gyerekserege. Háztól- házig mennek s a vezető engedélyt kér: szabad-e a marhát megfordítani ? igenlő szóra a gyereksereg éktelen kolompozásba, kiabálásba és ostorpattogtatásba kezd, abban a hitben, hogyha ettől a marha felébred és másik oldalára fordul: bő és szerencsés szaporodása lesz az uj farsangig.!'1 5) V. ö. még a következő adatokat is : „Göcsejben karácsony-éjféli mise előtt a pásztorok a kezükben levő csengettyű s kolomp rázásával végigvonulnak az utcákon, jelezve ezzel a Bethlehembe-menést." (Ethn. 1895:333. — „A székelyek azzal űzik el a szerencsétlens éget hozó rossz szellemeket, hogy a béresek újév reggelén kiállanak a kapuba s az ostorukkal nagy csattogtatást tesznek.“ (Szózat, 1922. jan. 1.) 6) És bízom' idetartozik az a hajduszo- boszlói Szilveszter—esti kolompozás is (Magyarság, 1926. január 10., Ethn. 1927 : 202 ), hiába kapcsolta hozzá a szokásról már elfeledkező népképzelet azt a színes törökkori mondát, melynek a H. Fekete Pétertől említett 1893-as Király Miklós-féle leírása az Országos Nagy Képes Naptár 1861-es évfolyamán alapszik, (436 : v. ö. még; Szilveszter estéje Hajdúszoboszlón, Vas. Ujs. 1867. 2. és 18. sz.) Különben hasonló szódé a népet közvetlenül érintő dolgokat saját hatáskörükben oly megértőén tudják elintézni, A végén ott áll őrszemként a falu jegyzője, nem a legfőbb emberi szerveket képviselik ők, de a vért, ami az emberi szervezetbe elárad, amely vér nélkül a nemesebb szervek is élettelenné válnak. Látok most vezető közigazgatási, adóügyi, forgalmi stb. jegyzőket, de e létszám szaporítás mellett is többszörösen meggyarapodott a munkájuk, a munkakör megválasztás ellenére is. Hogy mennyit dolgoznak a minden irányú tudást megkövetelt jegyzők, csak az méltányolhatja, aki látja, hogy az országot érdeklő minden ügy náluk kezdődik statisztikával, jelentéssel, egyben náluk is végződik a kivitellel. Úgy érzem, az elismerést a vármegyének mindnyájunknak meg kell adnunk, akik repátriáltunk, mert a keserű sors által megszállott területen eltölteni kényszerült évek után mi látjuk igazán, mit produkált a megye ernyedetlen munkájával. Látnunk kell mindezeket mindnyájunknak, akik a régi békebeli nyugodt adminisztrációt ismerték, akik az egyes ügyek megvilágításába, elintézésébe, ha nem is szorosan vett nyilvánosság előtt, de meghitt tárgyalásokban vettünk részt és összehasonlítjuk azt a mai, munkával íulhalmozott, csak idegesen kezelhető adminisztrációval. Jöjj vissza mielőbb vármegyém, országom régi határa, fogadjuk, hogy a küzdésben megedződött fiaid nem tévesztik el többet szem elől a megértés, a megkezdett felépítés további munkáját, fejlesztését, nemzeti érzéseink kiterjesztését, átvitelét a ma még megszállott területen lakó más nemzetiségűek szivébe, hogy vallásosak legyünk, hogy áldozatkészek leszünk szükség esetén, mindezeket pedig a jó Istenbe vetett hittel a hazaszeretet, a vallás és erkölcs alapján kívánjuk elérni. Vállaj. Ostadál K. Jenő, erdőtanácsos. Nem nagy ugrás kell hozzá, ez az ősi pásztorszokás a pártában maradt rátarti lányok farsangi kigúnyolásává homályosukon át. Különösen ha analógiául idevesszük még azt a mikófalvi palóc házassági népszokást is, hogy „az asszonyok rendesen szombaton este vagy alko- nyattal mennek leánytkérni s ilyenkor a falu siheder legényei az utcákon csengőt, kolompot rázva, tepsit verve, föl s alá futkosnak és főleg azon ház tájékán, ahová a kérők mentek“. (Ethn. 6 : 40.) Szatmár megye népköltési hagyományainak felgyüjtése tehát nemcsak azért volt szükséges, mert alig ismertünk belőlük valamit, hanem azért is, mert számos értékes nép- költészeti adat került benne elő. A csengeri bethlehemesek pl. még ma is bábukat táncoltatnak, — az an- gyalosi húsvéti locsolókarban énekelt szöveg, — balladáik, betyárhistóriák, dalaik közt sok a régi, s különösen az utóbbiak közt az eddig még nem ismeretes földmüveskás hasonló törökverésmondával kapcsolatban él Zalaegerszegen is. (Bátorfi: 1 : 183., Rénső-Ensel 160„ Gönczi 245., 8 Órai Újság 1926. ápr. 7 : v, ö. Émyey József: _ A bucsujárás és farsangi játékok, Népr. Ért. 8 : 140.)
