Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-12-23 / 52. szám
1928, december 23-án, 5-ík oldal. SZATMAS is IHM ják el a földbe, sohasem hajt csirát és sohasem kél ki. Sohasem lesz élő!... A hitetlen emberek, akik Istenről nem akarnak tudni és azt mondják, hogy az anyagnak, a testnek önmagában és önmagától van ereje, mozgása és élete, álljanak elő és mondják meg, miért nincs ennek a „műbuza“-szemnek élete!? De nem, nem tudnak ők ilyenkor semmit sem szólni, hanem úgy van az, hogy azt a megfoghatatlan plust, többletet, ami a testet, az anyagot elevenné teszi, vagyis: az életet, csak Isten adja ! Az életet, az élet értelmét Ismeretes az újságolvasó közönség előtt, hogy a Maniu kormány által vezetett választásokon az erdélyi magyarság tizenhat madátumot szerzett s ez imponáló egységével, példamutató összetartásával az oláh kamara második legnagyobb pártjává küzdötte fel magát. Ennek pedig óriási jelentősége van a külföld szempontjából is, amelynek most már végre meg kell látni, hogy milyen erőt képvisel Erdélyben a magyarság, annak ellenére, hogy bizonyos fokú terror ez alkalommal is dolgozott a székely megyékben. Az erdélyi megyei szavazati arányszámok a székely vármegyéken kivül a legkedvezőbbek a következő helyeken : Szilágy 28 százalék, Szatmár 27, Maros-Torda 22, Kolozsvár 19 és fél, Kisküküllő 19, Bihar 18 és fél, Brassó 17 és fél, Torda 16, Arad 14 százalék. Az elszakított Szaímármegyében 44.600 szavazatból 10.863 esett a magyar pártra. Magában Szatmár városában 4330 szavazat esett a magyar listára, ami eléggé meglepő, amikor a nemzeti parasztpárt listája 2978 szavazatot tudott kapni ebben a szinmagyar városban. Az elszakított Szatmárnak Szilágy megyéhez csatolt részén is szépen megnyilatkozott a magyar összefogás, bár itt volt részük a szavazóknak kényelmetlenségekben is úgy, hogy pl. Nagykárolyban sokan le sem tudták adni szavazatukat. Az is rontotta az eredményt, hogy az úgynevezett zsidó-párt a másképen nem lehet megfejteni boldogító megnyugvással, csak igy. Az életet Isten nagyszerű és drága alkalomnak szánta, adta neked, nekem és mindenkinek arra nézve, hogy az O dicsősége nyilvánvaló és ragyogó legyen mennyen-földön, minden testen és minden valóságon. Ezt a dicsőséget legszebben és legjobban a Jézus által megváltott ember tudja szolgálni. Azért mondja Pál apostol : Nekem az élet: Krisztus! Hát te mit mondasz?... nemzeti parasztpártot támogatta szavazataival. Szatmárban Paál Árpád, Szilágyban Jósika János báró jutott magyarpárti mandátumhoz. A mátészalkai rsf. belmisz- szió bizottságának tea-estélyén felüli ízettek s Dr. Streicher Andor, Klein Andorné, Szálkái István, Metterí János, dr. Sulyok Sándor, Ortutay Gyula, Közgazdasági Bank 10—10, Kincses István 8'50) Spett Gyula 6, Tárnái Zoltán 8'50, Bartha József (Tyúkod), Osváth Lajos, Madarassy István, Gombos Pál, Nagy Zsigmond, Weisz Ferenc, Tóth Árpád, dr. Kaprinay Endre, Juhász Istvánné, Molnár Károly, Almer Béla, dr. Fogarassy István 5—5, dr. Szepessy Károly 6, Kádár Elek 4, dr. Nagy Gyula, Bállá József, dr. Vidor Lajos, dr. Sulyok Sándor 3'50—3‘50, dr. Puky József, Friedman testvérek, Hradil Dezső, Rácz Manó 3—3, Fuchs Gyula 2'50, Lengyel Péter, dr. Boér Endre, Fogarassy Dezső, Schnitz Lőrinc, dr. Tóth Bálint, Kálmán Ernő, Csizma - zia Ferenc, Szálkái Zsigmond, Atlasz Andor, Szúnyog József, Szúnyog Sándor 2—2, dr. Literáthy Dezső, Szentiványi Sándor, dr. Csépke Zoltán T50—1'50, Szabó István, Sugár Béla, Tóth Károly, Bornyi Béla, Weisz Lajos, N. N. 1—1 pengőt, Pavlicsek József, Báthory Pál, Bartha Endre, Doby János, Bertók Béla, Weisz Sándor, Kaufman Mór, Dallos Ferenc, Szem- brátovits György, Reichman László, Haida Sándor, Inczédy László, Dobos Árpád, N. N., N. N., N. N., N. N„ N. N., N. N. 50—50 fillért. HÍMEK. j FURCSASÁGOK. Szépen nőtt az őszi vetés, ám egy örökké elégedetlen gazda-olvasónk tréfásan azt írja: az ő búzája olyan gyenge, hogy ha csípni akarnak belőle a varjak, le kell nekik — térdelni. * i A Nemzeti Bank uj öt pengőst nyomatott. Remek szimatja van, mondják egyesek. Eltalálta, hogy sok-sok zsebből — elfogyott a régi. Előfizetőinknek, olvasóinknak, hirdetőinknek s lapunk minden barátjának boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. A „Szatmár és Sereg“ karácsonyi könyve iránt olyan nagyarányú érdeklődés nyilvánul meg, hogy a tervezett példányszámot lényegesen fel kell emeljük uj előfizetőink kielégítésére. És ezért, — bár fokozottabb erővel igyekszünk a felemelt példányszám előállításának technikai nehézségeit leküzdeni, — az évkönyv szétküldése csak a napokban történhetik meg; úgy azonban, hogy a hét végével újév előtt, mindenki kézhez kapja. — Ennek megfelelően meghosszabbítjuk a jövő év első felére szóló előfizetési dij megküldésének határidejét is a hét végéig. Akik ez ideig sem fizetik be a 4 pengő 80 fillért, azoknak természetesen nem küldjük a könyvet. Dr. Barthos Andor gyógyulása. Megírtuk a múlt héten, hogy dr. Barthos Andor képviselő szemoperáción esett át. Örömmel adhatjuk most hírül, hogy a népszerű képviselő csütörtökön elhagyta Blasko- vich tanár klinikáját, a professzor azonban eltiltotta minden olyan tevékenységtől, amely a szem megerőltetésével járna. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem temetésén megjelentek, vagy gyászamban részvétükkel szívesek voltak felkeresni, ezúton mondok köszönetét, Czilli György. — A Vitek-zeneiskola január elején kezdődő tanításaira jelentkezések lapunk könyvkereskedésében. A mátészalkai m. kir. gazdasági téli iskola ifjúsági gazdaköre december hó 26-án, karácsony másodnapján este 8 órakor a „Kaszinó“ nagytermében tánces- tfclyt tart, s a bevételt az ifjúsági könyvtár alapjára fordítja. Jó zenéről és fogatok elhelyezéséről az ifjúság gondoskodik. Dr, Balthasár Dezső a Mátészalkai Közgazdasági Bank R.-t. elnöke. A Mátészalkai Közgazdasági Bank R. t. folyó hó 18-án tartotta meg rendkívüli közgyűlését, A közgyűlésen Dr. Fuchs Jenő intézeti ügyész elnökölt. Megnyitó beszédében bejelentette, hogy az intézet érdekközösséget létesített a Belvárosi Takarékpénztárral, kiemelte ennek az összeköttetésnek rendkívüli fontosságát az intézet fejlődése szempontjából és köszönetét fejezte ki az igazgatóságnak, valamint a Belvárosi Takarékpénztár igazgatóságának az affiliáció létrehozása és lebonyolítása körül kifejtett tevékenységükért. Ezután áttértek a napirend tárgyalására. Az intézet alaptőkéjét 200.000 pengőre emelte fel, módosították az alapszabályokat, majd a választásokra került a sor. Az intézet elnökévé egyhangú lelkesedéssel Dr. Balthazár Dezső ref. püspököt, alelnökké Tímár Lajost (a Belvárosi Takarék- pénztár igazgatóját) és Dr. Fuchs Jenő intézeti ügyészt választották meg. Az igazgatóság uj tagjai lettek : Dr. Balthazár Dezső, Tímár Lajos, Elek Alajos (vezérigazgató Nyírbátor), Éberling Antal (igazgató Budapest), Felbermann Zsigmond igazgató (Debrecen). A felügyelőbizottság uj tagjai lettek: Bleier I. cégvezető (Nyírbátor), Fehér Miklós fiók-főnök-helyettes (Debrecen) és Majtinszky Jenő fiók-főnök-helyettes (Miskolc). A közgyűlés még táviratilag üdvözölte az uj elnököt és a Belvárosi Takarékpénztár igazgatóságát. A szatmár-csengeri autóbusz karácsony ünnepén nem közlekedik. A t. utazóközönség szíves tudomására hozzuk, hogy az autóbusz karácsony első és második napján nem közlekedik. Többi napokon indul Csengerből Szatmár felé 11 óra 10 perckor Schwarc és Kondor üzletétől. Pap választás Szamos sályí- ban. A lelkészi állás néhai Szabó Béla halálával Szamossályiban megüresedett. A szamossályii református egyházközség folyó hó 16-án egyhangúlag Simon Gyula szilágy- mocsolyai (megszállt terület) lelkészt választotta meg ‘ lelkipásztorának. Gyönyörű példáját adta a szamossályii ref. egyház az együttérzésnek, az egyakarásnak, ami bizony napjainkban ritka, mint a fehér holló. Simon Gyula megválasztásával szülőfalujának lett lelkésze. — A nagydobosi református ifjúság december hó 26-án, karácsony másodnapján este 6 órai kezdettel orgona alapja javára zártkörű táncmulatságot rendez. ÄSINGER mMEÓGÉPEK mégis A LECrdOBBAK ! Szamoskér. Kosa Béla, Az elszakított szatmármegyeí magyarság lelkes egységben szavazott a romániai választásokon* ZWM „TURUL^ villanyszerelési Készít: villamos-világítási és erőviteli berendezést; \ % r , j,, - . j , , rádió-készülékek, accumulatorok, villamos-főzők, vasalók VaUalat és ractio^laboratormin és csillárok eladása. Accumulatorok töltése. Szakszerű MÁTÉSZALKA, Hősök-tere 16 szám. rádió-javítás. Költségvetés, szaktanács díjtalan. 49-