Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1942
Áz intézet tulajdonát képezi Szarvas község nagylelkű adománya, az úgynevezett Bárány-vendéglő, mely a tanítónőképző új otthona céljára fog szolgálni. Az intézet gazdaságához tartozó 52 kát. hold kiterjedésű gődény- laposi tanyásbirtok, mint a helybeli Luther-Árvaházzal közös tulajdon, ezidén is bérbe volt adva Csernus Ferenc békésszentandrási lakos, haszonbérlőnek. Ez évben sem tett eleget fizetési kötelezettségének. Az intézet ezidén is használta a Szarvas nagyközség által ingyenhasználatra átengedett 3000 négyszögöles községi földet a mangolzugi szőlőkön túl fekvő Körös-parton, mint konyhakertet és gyakorlókertet, házi kezelésben. A Haviár-háznak és a Lukes-telek- nek összefüggő konyhakertjét is házi kezelésben műveltük, és termésével az internálus szükségletét láttuk el. Az intézeti köztartás konyhai hulladékaiból sertéseket hizlaltunk. A csabacsűdi közlegelőn bírt 2 és V* legelőjárásnyi közlegelőrészünket e gazdasági év tartamára bérbeadtuk. Az intézet gazdaságát Fasang Árpád tanár vezette. Mindenes munkáját 1943. május 1-ig Surina Mihály állandó férficseléd látta el. Március 7-től Csengeri Józsefet alkalmaztuk ilyen minőségben. A kisinternátusban és a Tessedik-épületben Osztroluczky Pál mindenes dolgozott. 2. Nevelés. A vallásos érzület mélyítésére a tanítás kezdete előtt minden reggel s este lefekvés előtt könyörgést tartottunk. A hívő élet elmélyítését szolgálták a heti biblia-körök. Ezeket négy csoportban négy tanár vezette, a hetenkint egymás közt tartott megbeszélés alapján. Ősszel és tavasszal a növendékek a tanári karral együtt a rendes gyülekezeti vagy ifjúsági istentiszteleten vettek részt a templomban. Télen az iskolában vollak házi istentiszteletek. Ugyanekkor a gyakorlóiskola növendékei számára vasárnapi iskolát tartottak az V. é. növendékek a vallástanár irányítása alapján. A folyó iskolai évben november 10-én hitmélyítő előadást tartott iskolánkban Csepregi Béla kér. belmissziói lelkész és Molnár Margit diakonissza-testvér. Május 6—7-én csendesnapok voltak intézetünkben. A szolgálatot vitéz Sréter Ferenc budavári lelkész, Csepregi Béla kér. belmissziói lelkész és Kárpáti Emma diakonissza-testvér végezték. A csendesnapok tárgya volt. Lukács evangéliuma 15: 11, következők alapján, a tékozló fiú példázata. Növendékeink közül többen vesznek részt az idei gye- nesdiási leány-evangelizáción. A mindenható Istennek mondunk hálát ezekért az áldott alkalmakért és az Ő további kegyelmét kérjük. A hazafias szellemű nevelésre a tanári kar minden eszközt felhasznál. E célt szolgálták az iskolai ünnepségek, dolgozatok. Minden osztályban megemlékeztünk a keleti harctér hőseiről. A reggeli és esti áhítatokon imánkba foglaltuk messze küzdő katonáinkat. A növendékek a tanári karral résztvettek a hősök emlékünnepén május 30-án, valamint június 6-án a tábori istentiszteleten. A II. osztály növendékei 50 pengőt gyűjtöttek a hadbavonult honvédek hozzátartozóinak. Az ifjúsági egyesületek és a tanári kar a gyűjtést 100 pengőre egészítették ki. A Vöröskereszt javára a III. és az V. 9