Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1940

20 Szarvas községben állíttatnék fel, elvben hozzájárul ahhoz, hogy az akadémia céljára a község tulajdonát képező, u, n. volt Bárány-vendéglő átengedtessék a bányai ev. egyházkerület részére tulajdon gyanánt. Az épületben jelenleg a m. kir. posta és a m. kir. pénzügyőrség hivatalai, továbbá magánlakások vannak. A te­lek területe 946 négyszögöl, rajta két épület: az utcai mesgyén egyemeletes, 48‘30 m. hosszú, 14 70 m. széles főépület, a hátulsó mesgyén 34 00 m. hosszú, 10’60 m. széles, földszintes, bolthajtá­sos melléképület. A bányai ev egyházkerület közgyűlése 1940. szeptember 12-én 20. jkvi p. a. fogadta el az ajándékozásról szóló ajánlatot s ennek alapján Szarvas község képviselőtestülete 1940. október 30. napján tartott rendkívüli közgyűlésben, 22ó—1940. közgyűlési sz. a. döntő határozatot hozott a föntebb említett ház és telek ajándékba adásáról. A békés vármegyei törvényhatósági kisgyűlés, mint a község fölöttes hatósága, 260. kisgy.—1941. sz. alatt jóváhagyta a községi ingatlantulajdon elajándékozásáról szóló községi határozatot. Ez az új szerzemény, megfelelően kiegészítve, átépítve és kitatarozva, alapját fogja képezni a szarvasi ev. tanítóképző és leányliceum jövendő fejlődésének. Nincs már messze az idő, ami­dőn intézetünk oktató és internátusi helyiségei minden tekintetben a mai kor követelményeinek megfelelő elhelyezést nyernek : olyan állapot ez, amire jogos kifogások emlegetésével, évtizedek óta türelmetlenül vár nemcsak az intézet tanári testületé, de a leányaik taníttatását és nevelését korszerű környezetben kereső szülők társadalma is. 8. Berendezés. Fölszerelés. Könyvtár. Az intézet gondnoki leltára nem gyarapodott nagyobbértékű beszerzéssel. A tanári könyvtár a folyó iskolai évben vétel utján 11 mű­vel 11 kötetben, 52'50 P. értékben, ajándék útján 17 művel 17 kötetben 19 P értékben, összesen 28 művel 28 kötetben 71'50 P értékben gyarapodott. A jelenlegi állomány 4586 mű 5559 kötet­ben, továbbá a nem lajstromozott időszaki kiadványok és másod- példányok. A könyvtár részére a tanév folyamán érkezett fontosabb ajándékok a következők; 1, dr. Scholtz Oszkártól Bürger G. A.: Sämmtliche Werke; 2. M. Kir. Postaigazg.-tól: Vajda Pál: Mesél

Next

/
Oldalképek
Tartalom