Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1937

31 kezese alapján az évi tagdíj 10%-át befizette a Középiskolák Ifj. Sportkörének, tanártestületi hozzájárulással 10 P-t a Luther- szoboralapra 20 P-t pedig intézetünk 95. sz. Papp-Váryné Sziklay Sz. cserkészleánycsapata támogatására adományozott. — Szertár­gyarapodás nem történt. Gyürühintáján és 2 tenniszpályáján be­osztott sorrendben játszhattak az intézet növendékei. Vízhiány miatt e tél folyamán nem sikerült a teniszpályákat korcsolya pályává alakítani, de a bejáró növendékek szülői felügyelet mel­lett kijárhattak a községi korcsolyapályára, a bentlakó növendékek pedig asztali teke és asztali tenniszjátékkal szórakozhattak. Tag­jai részére a tanuló ifjúság testi nevelésével és sportjával foglal­kozó : Ifjúsági Testnevelés című lapot járatta, 5. 95. sz. Papp-Váry Elemérné cserkészleánycsapat. Csapatvezető: Zsolnai Etel. A csapatmunka szept. 11-én indult meg 30 taggal. Az év folyamán 3 újonc kilépett, így a létszám az évvégén 27 volt. A cserkészmunka három családban folyt a III. II. I. o. próbapontjai szerint családvezetők irányítása mellett heti összejöveteleken. A csapatösszejöveteleket ősszel és tavasszal a szabadban tartottuk kisebb kirándulásokkal összekötve. A téli hónapokban dr. Ribárszky Pál intézeti orvos elsősegélynyújtási tanfolyamot tartott a csapat valamennyi tagja számára. Fáradsá­gos és önzetlen munkájának eredményeképen minden cserkész sikerrel megszerezte az elsősegélynyújtás! különpróbát. Lelkes és nemes támogátását a cserkészcsapat ezúton is hálásan kö­szöni. Dec. 11-én műsoros karácsonyi teadélutánt rendeztünk. Jö­vedelmét eltettük szegénysorsú cserkészek táborozási költségei­nek fedezésére. Dec. 4-én megkezdtük a próbapontokból a számonkérése­ket. Máj. 21-en bonyolítottuk le a központtól elrendelt próba­versenyeket. Fokozottabbá vált a cserkészmunka a nyári köz­ponti táborba való készülődéssel- Ennek költségeihez a tanári kar két tagja 7., Holecz István rk. hitoktató a Varga Magda táboro­zási díjának fedezésére 10 P-vel járult. A csapat hálás köszö­netét fejezzük ki ezen az utón is az adakozóknak. Jún. 5-én, pünkösd első napján volt az avatás. 13 újonc, név szerint: Dalos Etelka, Elek Ilona, Fekete Gizella, Guoth Blanka, Horváth Margit, Nádor Klára, Ottmár Éva, Prámer Jo­lán, Safrankó Gizella, Sárkány Erzsébét, Schneider Friderikái

Next

/
Oldalképek
Tartalom