Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1937
r 23 zetí alkalmazottakkal szemben, a tanítóképzés átszervezésének kérdése, az intézeti egyenruha formájának megbeszélése; Reme- nyik László gyak. isk. tanító ismertetésében a csodagyermek jellemvonásai, Tömörkényi Dezső tanár ismertetésében a történelem, neveléstan és tanítástan módszeres feldolgozása, v. Szomjas Frigyes tanár ismertetésében az énektanítás módszere grammofon fel- használásával, A nevelés sokoldalú feladatát van hivatva szolgálni és az iskola munkáját jelentősen elmélyíti a tanítói hivatás óráinak bevezetése, melyet a vallás-és közoktatásügyi miniszter úr kötelező- leg elrendelt az ország valamennyi tanítóképző-intézetében a 18 229/1937. számú rendeletével (L. H. K. 1937/210. o.) A tanév elejétől fogva a rendeletnek megfelelően minden osztályban heti 1 órában dolgoztuk föl a tanítói hivatás órájának azt az anyagát, amelyet az idézett rendelet megállapította, közölt utasításnak megfelelően. Az iskolai növendékek intézeten kívüli viselkedésére mindig jótékony hatással van a mindenkire kötelező intézeti egyenruha viselése. Ma már országszerte általános az intézeti egyenruhákat magyaros nemzeti ízlésű formákban megszerkeszteni. Ebben a szarvasi tanitónőképző volt az úttörő, mert a magyaros formájú intézeti egyenruhát és egyensapkát intézetünk még 1921-ben bevezette kötelezően. Hét éven keresztül használatban volt akkor a szarvasi tanitónőképző növendékei között a magyaros szabású egyensapka és egyenruha viselése, de mivel akkor még ez nem volt általános divat, a kezdeményezés az úttörő újítások sorsára jutott: az általános ellenzésnek engedve meg kellett szüntetni. A közóhajnak megfelelően áttértünk matróz szabású intézeti ruha és stílustalan intézeti kalap használatára. Pár évvel ezelőtt a legmagasabb tanügyi hatóság kezdeményezésére országosan divatba jött az intézeti formaruhák magyaros ízlésben való készítése. A hivatalos irányításra az országnak valamennyi intézete hozzászegődött a nemzeti ízlésben szerkesztett intézeti egyenruha divatjához. Ezidén mi is újra felkaroltuk az üdvös újítást: az V. o kivételével az összes növendékek köteleztettek magyaros szabású egyenruha és egyensapka beszerzésére. A tanári kar nevelőnaunkáját kiegészítették azok az emlékeztető és ünnepi alkalmak, amelyeken a növendékek vagy tevékenyen vagy hallgató gyanánt vettek részt a tanév folyamán lelkűk nemesítése, elméjük okulása végett. A reformáció emlékeze-