Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1935

26 fónikusok társasága Liszt-emlékhangversenyt rendezett és ez al­kalommal az érdeklődő növendékek tanári kísérettel látogatták meg az előadást; márc. 27-én a helyben működött Kamara Szín­ház előadásában két színdarabot hallgattak meg a növendékek, Kisfaludy K. : A kérők és Gyula diák : A fiú nem üthet vissza. Ápr. 23-án a Zoo-cirkusz előadásán voltak. Mindezen előadáso­kon, ha díjfizetéssel jártak, csak azok a növendékek vettek részt, akik önkényt jelentkeztek. A részvétel egyik esetben sem volt kötelező. Ugyanez az elv érvényesült a Frecska-féle mozgókép­színház oktató célzatú mozgókép-előadásainak látogatásában. Itt a következő mozgóképek szolgálták az önkényt jelentkezők okta­tását: Afrika igazi arca, Tunisz, Hátsó-India, Dzsungel, Brazíliai őserdők, Bermudák, Spanyolország, Berlin, A tenger titkai, to­vábbá Az új földesúr és a Pál-utcai fiúk c. regényes filmek. Az összes növendékek megtekintették szept. 10-én a szarvasi ípartestület 50 éves jubileumi kiállítását. Máj. 13-án a II. évesek meglátogatták a Szloszjár-féle cserepesműhelyt és raktárait. Máj. 26-án a IV. é. növendékek az igazgató, Remenyik László gyak. isk. tanító és Zsolnai Etel magyar irodalomtanár vezetése mellett végighallgatták dr. Ringbauer Károly tanfelügyelő úr elnöklete alatt rendezett pedagógiai szemináriumot. Rajtunk kívül a Szarvas járási tanítók vettek részt a szemináriumon. A tanév folyamán kétszer is került az intézet azon kelle­mes kilátás elé, hogy Anna királyi főhercegnő, a Magyar Cser­készleány Szövetség védnöke meglátogatja intézetünk cserkész- csapatát. A fogadtatás külsőségeinek és részleteinek tanulmányozása végett okt. 20-án Kiss Sándor igazgató, Kiss Margit cserkészcsapat­vezető és Zsolnai Etel tanár ellátogattak Békéscsabára és ott résztvettek Anna kir. főhercegasszony ő fenségének fogadtatásán, mint a békéscsabai áll. polg. leányiskola és Békéscsaba megyei város vendégei. A szívélyes fogadtatás és a készségesen nyújtott alkalomszerű magyarázatok mindkét vendéglátó intézmény iránt mélységes hálára kötelezte a szarvasi tanítónőképzőt s ennek ezen az úton is hálás köszönettel adunk kifejezést. Sajnos, a látogatás tanulságait nem volt módunkban értékesíteni, mert az intézetünk­nek megígért főhercegnői látogatás, közbejött akadályok miatt mégis csak elmaradt. Tanítás. Minden tantárgy tanításában szorosan alkalmaz­kodtunk az állami tantervhez. Nagy gondot fordítottunk minden tárgyban a kellő számú dolgozat elkészítésére, főképpen a ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom