Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1931
23 kiderül, hogy a jelzőrúd nem esik az irányzó szögek irányába. Ha jobbra volnánk a kívánt ponttól, akkor balfelé visszamenve (pl. E-ben) próbáljuk a szögkeresztet beállítani; majd vissza megint jobbfelé mindaddig, mig el nem találjuk azt a pontot (F-et), amelyikben a szögkereszt egyik léce az alapul vett egyenesben (AB-ben) fekszik, a másik léce pedig az adott pont (C pont) irányába mutat. A szögkereszt rudjának ez a helye (F pont) lesz a keresett (CF) merő'eges talppontja. V. RÉSZ. A kör és a vele kapcsolatos fogalmak tárgyalása szemléltető alapon. A kör kerületének és területének gyakorlati meghatározása. Lerajzolunk két egyenlő nagyságú kört, mindkettőben megjelöljük és megbetűzzük a középpontot. Az egyikben rajzolunk egy átmérőt és 4—5 sugarat. Megmondjuk, hogy ezen görbevonalú idomok neve kör. Vájjon hány oldala van a körnek ? Tulajdonképpen csak egy, de 20. ábra. az egyik pontból kiindulva szüntelenül görbül, mindaddig, mig visszatér a kiindulási ponthoz. De lehet olyan idom másforma is, amelyiknek egyetlen görbevonalú oldala van, amely kiinduláspontjához visszatér! Vájjon miben különbözik ez a körtől ? Lehet, hogy nem tudnak helyes választ adni. Ekkor folyamodunk a második körhöz, amelyen kirajzoltunk néhány sugarat. Mérjük meg, milyen távol vannak a kerület egyes pontjai a kör középpontjától, milyen hosszúak a sugarak? A sugár szónál megállunk, a fogalmát megmagyarázzuk, a nevét fölír- 21. ábra. juk a táblára. Megtanítjuk, hogy két sugár, ha egy egyenesbe esik, átmérőt alkot. A nevet fölírjuk és többször utánmondatjuk. A tanulók fölfedezik, hogy a kör sugarai mind egyformák. Ha lemérjük a szabálytalan görbe sugarait, azok nem lesznek egyformák. Mik tehát a kör tulajdonságai ? Görbevonal határolja. A görbevonal ott végződik, ahol kezdődött. Zárt görbevonal. Hogyan görbül a kör vonala? Szabályosan, egyenletesen, minden pontja