Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1930
65 minőségben intézetünkhöz kineveztetni. A vallásórákat és a vallástanítással kapcsolatos lelkészi teendőket ezidén is, mint a múlt tanévekben, Korim Kálmán gimnáziumi vallástanár látta el, mint óraadó. Az intézet szervezeti életében korszakalkotó jelentőségű, hogy az 1930. nov. 21-én tartott egyet, egyházi közgyűlés jóváhagyta a szarvasi ev. tanítónőképző tanerőinek Szolgálati Szabályzatát (62. jkvi p,), amelyet a tanári kar az ev. középiskolai tanárok Szolgálati Szabályzatának megfelelő átdolgozásával készített, s az intézet Felügyelőbizottsága, valamint az egyházkerületi közgyűlés már előzőleg elfogadott. E Szolgálati Szabályzat kapcsán ki kell emelni, hogy az intézet tanárainak szolgálati viszonya ezen szabályzat megalkotásáig rendezetlen volt, és hogy az ev. tanítóképzők között jelenleg is csak a szarvasi tanítónőképző tanerőinek van ilyen szolgálati szabályzata. E cím alatt örömmel említjük, hogy 1930, nov. 5-én a Kormányzó úr Ofőméltósága dr. Haviár Gyulát, intézetünk Felügyelőbizottságának elnökét, közéleti munkásságával szerzett érdemei elismeréséül kormányfőtanácsosi címmel tüntette ki. A kitüntetés alkalmából a tanári kar testületileg üdvözölte a méltó elismeréshez jutott és általános szeretettel körülvett elnök urat. Intézetünk Fel- ügyelőbizoltsága egyházi elnökének, Bartos Pál lelkész úrnak, 25 éves lelkészi jubileumát ugyancsak a tanév folyamán ünnepelte a szarvasi ev. társadalom. A tanári kar örömmel vett részt ebben az ünneplésben, midőn dec. 14-én testületileg üdvözölte az intézet mindenkitől szeretett egyházi elnökét. c) A tanári testület egészségi állapota. Az elmúlt tanévben több kartársat látogatott meg súlyos betegség. Medveczky Júlia tanárnő influenzában történt megbetegedés miatt jan. 19-től febr. 12-ig, Miklós Ida tanárnő pedig ugyancsak influenzás megbetegedés és ehhez csatlakozó súlyos középfülgyulladás miatt jan. 26-tól ápr. 18-ig nem taníthatott. Rajtuk kívül még Kiss Sándornak volt négynapos, Tömörkényi Dezsőnek ötnapos, dr. Veress Amáliának hatnapos mulasztása betegség következtében. A mulasztó tanárok óráit a lehetőség szerint helyettesítettük, sajnos nem teljes mértékben, mert az egész tanári kar anélkül is többletórákkal volt terhelve, s ami még nagyobb baj, hogy a leghosszabb mulasztások ugyanazon időre estek. A tornaórák helyettesítésében Bartos Irén óraadónak sokat köszönhettünk, mert febr. 26-tól