Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1930
62 31. §. Az iskolában minden növendék tisztán, csinosan, illedelmesen és egyszerűen öltözve jelenjék meg. Intézeti növendéknek ékszert viselni vagy iskolába magával hozni tilos. 32. §. Az iskolai helyiségeknek, azok falainak és bútorainak, valamint a taneszközöknek rongálása, megsértése, bepiszkolása vagy befirkálása szigorúan tiltva van. Ha a kártétel akaratlanul történt, a növendék csupán a kárt téríti meg ; de ha szándékos volt, akkor a tanári testület a kár megtérítésén kívül fegyelmi eljárást is alkalmaz a tettes ellen. Ha pedig a tettes nem nyomozható ki, az egész osztály kötelezhető a kár megtérítésére. 33. §. Minden növendék köteles a könyveit, taneszközeit, ruhaneműit a tanteremben és az internátusbán példás rendben és tisztaságban a maga helyén együtt őrizni, szekrényét és fiókját zárva tartani. 34. §. Idegen holmit elzárni, használatba venni, eltulajdonítani szigorúan tilos, még ^ha—iiányodóban találtatnék is. Aki szerte heverő holmit talál, köteles azt az igazgatónak beszolgáltatni. A hanyag tulajdonos kinyomoztatik, neve jegyzékbe kerül s a heverő holmi a segélyegylet tulajdonává lesz. Ha pedig az nem használhatná, a tulajdonos visszakapja őrzési díj lefizetése mellett. 35. §. Az intézeti tartozások pontos lerovása minden növendékre egyenlően kötelező. Aki tartozásait a vizsgák idejéig ki nem egyenlíti, vizsgára nem bocsátható. Ezen kötelezettség alól semmiféle címen nem lehet kivétélt ténni. 36. §. Aki a fegyelmi szabályok ellen vét, büntetés alá esik. A büntetések fokozatai a következők: 1. A tanár figyelmeztetése. 2. Az osztályfőnök feddése. 3. Az igazgató dorgálása. 4. Tanári testület elé idézés. 5. Eltanácsolás. 6. Az intézetből való kizárás. A kihágások megismétlődése a büntetésnek erősebb fokozatait vonja maga után. (Jegyzet. Az intézet Rendtartási Szabályzatának 61. §-a, valamint az 1930. évi egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyvének 25/3. pontja értelmében az intézetből való kizárás az egyházkerületi elnökség hozzájárulásával válik jogérvényessé.)