Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1930

45 ötödrészét (2 cm), azután négyötöd részét (8 cm). Ez még semmit sem bizonyít abból, hogy a tört kijelentett osztás volna. De most fölkerestetjük a méterrúdon a 4 dm hosszúságot és ezt a hosszú­ságot felosztatjuk öt részre és az így kapott ötöd, vagyis a 4 dm : 5-tel (8 cm) lesz a j* dm ; más szóval az egy dm ötödrészének a négyszerese ugyanannyi, mint a 4 dm-nek egy ötödrésze. Más példa: föliratjuk a táblára: \ dm. Kikerestetjük a méterrúdon a dm-nek először negyedrészét (25 mm), majd ennek a három­szorosát, tehát a dm háromnegyed részét (75 mm). A 75 mm te­hát megfelel dm-nek. — Ámde ha 3 dm-t foglalunk össze (az 300 mm) és ezt elosztjuk négyfelé, akkor az így kapott negyed­rész megint 75 mm lesz. Hasonló példákon be lehet bizonyítani, hogy akármelyik törtet, pl. ot kétféleképpen lehet értelmezni. Lehet úgy is, hogy az egy egésznek hatodrésze ötször véve, de lehet úgv is, hogy 5 egész elosztandó hattal, mert az így kapott hányados ugyanannyi, mint az egésznek hatodrésze ötször véve. Ha már a közönséges tört valóban kijelentett osztás, nem art ezt az osztást néha végre is hajtani. Akkor könnyebben tudunk bánni a tört értékével. Itt újabb tanulság kínálkozik. \ — 4 : 5 = ?. De hogyan osztjuk el a 4-et az 5-tel, mikor az osztandó kisebb szám ? Négy egészet nem lehet elosztani 5-felé, de ha fölváltjuk tizedrészekké, akkor lehet. 4 egészből kitelik 40 tizedrész. Írunk tehát a 4 után tizedespontot, utána pedig nullát; ez az írásmód figyelmeztet bennünket, hogy nem 4 egészet, hanem 40 tizedrészt akarunk osztani, ami különben érték szerint ugyanazt jelenti: j —4:5~ 4’0 : 5 = 0’8. — 40 tizedrész elosztva 5-felé, jut egy részre 8 tizedrész: ez a hányados. Más példa: A 7 egyest nem lehet 162 felé elosztani, de ha fölváltjuk századrészekre, akkor lehet. 7 egyes egyenlő 700 századrésszel, csak másképpen kell fölírni. Osztás közben így beszélünk: ha 700 századrészt elosztunk 162 felé, i62 ~ 7 : 162 — 7 00 : 162 — ? akkor hányadosul századrészeket 07'00 : 162 =• 0'043 . . kapunk, tehát az osztás megkez­648 __ dése előtt az egyenlőségi jel után = 520 fölírjuk a tizedespontot s elébe egy nullát az egészek, 486 utána egy nullát a tizedrészek helyére. 700 század­= 34 részben a 162 megvan 4-szer. De 162-szer 4 szá­zadrész az csak 648 századrész; ezt levonva a 700 századrészből, kiderül, hogy 52 századrészt nem osztottunk el. Ezt már nem is lehet elosztani 162 felé, de 52 századrészt föl

Next

/
Oldalképek
Tartalom