Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1930
Az elemi iskolai számtantanítás módszere. Irta: Kiss Sándor. 1. Általános elvek. A számtantanítás sikere legtöbbször a következő módszeres vétségek miatt marad el: 1. A tanító nem analizálja elég részletesen azt a következtetési folyamatot, amiből áll a megtanítandó művelet, vagyis átugorja a műveletet alkotó okoskodás egyes lépéseit; 2. nagyon szűkszavúan beszél arról az értelmi aktusról, amiből az okoskodás felépül; 3. csak egyszer magyarázza el a műveletet. A későbbi órákban már nem ismétli el többé a magyarázatot, hanem csak utal a tanultakra, sőt sokszor még ezt sem teszi; 4. a tanító nem ismételteti minduntalan a már megtanult szabályokat. A számtanítási módszernek egyik legalapvetőbb követelménye tehát, hogy a megmagyarázandó műveletet bontsuk fel annyi lépésre, amennyi szükséges a művelet teljes megértéséhez. Sajátságos, hogy minél fogyatékosabb valakinek a mennyiségtani belátása, annál kevésbbé kívánja elemezni a műveleteket. Ha valamikor begyakorolta az összevont műveleti lépések egymásutánját, nem törődve azok szorosabb értelmi összefüggésével, azt hiszi, hogy a dolgot teljesen érti. Akinek ilyen felületes a mennyiségtani tudása, vagyis inkább begyakorláson, mint megértésen alapszik, az természetesen magyarázni sem tud kielégítő eredménnyel. Az alább következő módszertani fejtegetésekben minden művelet olyan apró lépésekre van felbontva, hogy azoknak a lépéseknek megtartásával és feldolgozásával a tanuló megérti az összefüggéseket. A másik fontos módszeres szabály, hogy a tanító magyarázat közben ne legyen túlságosan szűkszavú. A nagyon szabatos és a nagyon tömören fogalmazott mondatoknak stilisztikai szempontból megvan ugyan az az érdemük, hogy a bennük elő-
