Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1915
I. Jelentés az 1915—16. tanévről. Biztató reménnyel záródott a múlt tanév; reménnyel, mert azt hittük, hogy az egész világnak ellenünk való összeesküvésétől eredő háború e tanév megnyitásáig fegyvereink győzelmével véget ér és a rombolás, pusztítás helyébe a békés munka; a gyűlölködés, ellenségeskedés helyébe a megértés és szeretet ; az acél haláltosztó csillogása, az ágyúk földet rázó borzalmas hangja helyébe a hitet és tudást fejlesztő, szivet-Ielket nemesitő kultúra lép. Nem igy történt. A magyar lobogó, nemzeti létünk e szent jelvénye, a dúló háború ádáz viharától megtépve, talán rongyokká foszolva, de magyar vértől: fiaink, testvéreink, apáink vérétől megszentelve, szerte e világon hirdeti a magyar fegyverek dicsőségét; ősi erényeink, drága magyar hazánkért életüket feláldozó törhetetlen vitézségünket s ahol megjelenik, szent áhítattal térdel előtte minden magyar, minden vitéz, mert ez a zászló, ez a háromszinü lobogó, a győzelem jelvénye. Az ellenségek megszégyenülve, leverve futnak onnan, ahol seregeink dicső szövetségeseinkkel együtt megjelennek s ma a legborzalmasabb hatalom is csak vergődik s ellenségeink sorra meg vannak törve, de meg nem adják magukat, mert a lehetetlenben bíznak. Elfoglaltuk egész Lengyelországot, Oroszország nyugati tartományait, Szerbiát, Montenegrót; Belgiumot, Franciaország északkeleti részét s mindenütt 1*
