Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1914
43 tanítóképzővé óhajtja általszervezni, e lezajlott tanév elején mindössze két —három szülő intézett kérdést az igazgatósághoz aziránt, hogy megnyilik-e a tervbe vett női tanítóképző az 1914—15-ik tanévben? Ezen körülmény azonban még nagyon csekély alapot nyújtana ama aggodalom számára, mely a létesítendő női tanitónőképző életképességét kétségbe vonná. A tanítóképzővel kapcsolatos gyakorlóiskola távollévő vezetőjének helyettesét, az ev. szarvasi egyház hozzájárulásával P i 1 i s z k y János ev. tanító vállalta magára, feladatát ritka kötelességtudással és fényes sikerrel teljesítve. A hadbavonuló szarvasi ev. tanítók nagy száma miatt a helybeli elemiiskolák növendékeinek tanítása is sok nehézségbe ütközött s nagyon is indokolt, szinte köteles- ségszerii eljárás volt intézetünk vezetősége részéről, hogy a gyakorlóiskolába a rendes létszám szigorú betartását mellőzte s a rendesnél több növendéket fogadott be termeibe, de csak addig a határig, ameddig higiénikus és pedagógiai érdekek megengedték ezt. A javító vizsgálatot szept. 12-én tartottuk. Vizsgálatot tett 4 növendék, 3 sikerrel, 1 pedig osztályismétlésre utasittatott. A tanév elején tartandó javitó-osztályképesitő és különbözeti vizsgálatok szeptember hó 28-ára maradtak, mivel a tanév megnyitási idejére nézve előállott bizonytalanság folytán a javító osztályképesitő vizsgálatok elnökének és miniszteri biztosának kiküldetése ügyében csakis akkor tehettünk lépéseket, mikor határozott megállapítást nyert a tanévnyitás pontos ideje. Javító osztályképesitő vizsgálatot tett két ll-od éves növendék, sikerrel. Különbözeti vizsgálathoz járult Tébay János VI. gimn. osztályt végzett tanuló, kitűnő eredménnyel állván meg helyét. Szomorú kötelességet teljesített tanárkarunk szept. hó