Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1914

13

neolitkulturáju s Aranka folyó mentén elterülő Bukova- pusztai halmokkal (Ach. Ért. 1907. évf. 267. old.) Igen nagy hasonlatosságot mutat a szappanosi őstelep edényeinek díszítési technikája az óbessenyői és bukova-pusz- tai telepek keramikájahoz. A halom földje televényes agyag, gyengén szikes tartalommal. Az őslakök sártapa- szos kunyhókban laktak. E kunyhót úgy készítették, hogy vastagabb ágakat szúrtak köralakban a földbe s ezen ágak végeit felül csúcsban összefogták s a hosszirányú vesszőket harántirányu vesszőkkel fonták át s e rácsos szerkezetű kunyhóvázra kenték rá a törekkel kevert agyagtapaszt s a kunyhót jól kiégették. Kunyhótapasz nagy menyiségben került elő s e töredékeken a hosszirányú és harántirányu vesszők lenyomatait igen jól láthatni.

A szarvasi neolit-kori ember kőkeményre égetett sártapaszos kunyhója a paleolit-kori ember természetes lakását képező nyirkos barlangüregekkel szemben higiénikus szempontból is nagy haladást jelent. Nem is konstatálhatni a szappanosi halomból kikerült embervázakon sem a torzító kőszvényt (artris deformans), sem a csontszuvasodást (caries) izületi merevséget (ankylosis) vagy a gümőkórt, még nyomokban sem, holott a barlanglakó kőkori emberek között mindennaposak voltak e betegségek. A szappanosi őslakó azonban csakis a zord idő elől vonulhatott kunyhójába, ellenben jó időben a szabad ég alatt lakott s szabad tűznél sütött, főzött. Halottad a kunyhó körül temette el; kegyeletes érzésére igen jellemző ez a körülmény, mivel igazolja, hogy elhunyt kedveseit maga körül óhajtotta örök nyugalomra helyezni. Kormeghatározási szempontból igen fontos a temetkezési mód megfigyelése. A szappanosi telepen lelt sirok vázai világosan mutatták a zsugorított temetkezést, mely a neolit-korban általánosan divó temetkezési szó-