Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1913

72 — több értekezése, továbbá kisebb-nagyobb cikkei jelen­tek meg. A népoktatás államosításának kérdéséről hosszabb tanulmányt irt, melyet a Pesti Hírlap folyta­tólagosan közölt. E lap hasábjain jelent meg az Egy­séges tanítóképzésről szóló tanulmánya is. Irt a helyi lapokba. Emlékiratot adott ki a szarvasi tanítóképző­nek tanitónőképzővé való átszervezéséről. Az intézet zenedélutánján felolvasást tartott a Magyar zenéről. Mozgalmat indított Szarvason egy gazdasági irányú polgári iskola létesítése tárgyában. A vkm. által kikül­dött iskolafelügyelője a szarvasi elemi népiskoláknak. (VI. oszt.) Elnöke a szarvasi Dalegyletnek. Tagja a Magyar Pedagógia társaságnak, a Tanitóképző-intézeti Tanárok Orsz. Egyesületének; Választmányi tagja az Ev. Tanárok és tanítók Orsz. Egyesülőiének, ez utób­binak, valamint a Tanítóképzői szakosztálynak jegyzője. Ez egyesület budapesti közgyűlésén egy ev. tanitónő- képző tárgyában előadást tartott. Hivatalánál fogva a helybeli ev. iskolaszék és több bizottság tagja. 6. ) Remenyik László. Több egyesület tagja. 7. ) Schwáb János. Békésvármegye gazdasági szakközege. Több egyesület tagja. 8. ) Supper Frigyes. Tagja az Orsz. Ev. Tanár- egyesületnek. Karnagya a Szarvasi Férfidalkarnak. E minőségében is és mint az intézet zenetanára is, több hangversenyt rendezett. Egyet Mezőtúron is. A hely­beli Zeneegyesületnek, melyet ő létesített és szerve­zett, ügyvezető elnöke. Több más egyesület tagja. 9. ) Tömörkényi Dezső. Tagja az Orsz. Ev. Ta­náregyesületnek. Két értekezése jelent meg a Nem­zeti Kultúrában: I.) Renaissance, 2.) Eötvös József br. és kora címen. 10. ) Zámbory Endre. Tagja az Orsz. Ev. Tanár- egyesületnek és a Magyar Kárpátegyesületnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom