Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1909

- 6 Az ifjúsággal szemben atyai jóindulata nem hiányzott, de na a növendékek jövője érdekében a megfelelő erély szükségessé vált, szigorú is tudott lenni. De a büntetés és dorgálás szigorát mindig bearanyozta nem titkolható szeretetének nyájas melege. Intézeti tanári kötelességei csaknem teljesen lekötötték idejét s a mi szabadon maradt, azt is értékes dologra fordította. Társadalmi kötelességet teljesített akkor, midőn az 1908. januárban megalakuló Szabad Lyceum elnökségét elvállalta s vezette e kultúrintézményt haláláig s olyan fényes sikerrel, hogy felsőbb helyről is elismeréssel adóztak. Az intézet fejlődésében korszakos fontosságú volt annak kezdeményezése, hogy az intézet helyiségében interná- tus létesüljön. Tervet készített, költségvetést állított egybe, minden megvolt már csak a kivitelhez kellett volna hozzá fognia, midőn a lappangó kór erős szervezetében megkezdte pusztító munkáját. December 17-én ágybadőlt; helyettesítésével alulírott bízatván meg. Állapotának súlyos volta operációt igényelt, mit Budapesten szerencsésen végre is hajtottak rajta.

Kötelességtudásának, túlságos buzgalmának megindító bizonysága az, hogy az intézeti hivatalos ügyek elintézésétől visszatartani legsúlyosabb betegségi állapotában sem lehetett. Egészsége az operáció után annyira javult, hogy 1909. márc. 27-én hivatalát újból folytathatta. Emlékszem, mikor súlyos betegsége után először jelent meg közöttünk. Szivünk facsarodott el látásán. Az egykor délceg, büszke tartásu, életerős férfi roskatag aggastyán lett. Fájdalmas mosolylyal szorította meg kezünket s ha szemei nem is lábbadtak könybe, de érzékeny lelke bizonyára sírt keservesen. Meggyötört élete csak lassú haldoklás volt ezentúl. 1909. jun. 19-én látták utoljára szerető növendékei.

Évzáró ünnepélyt tartottunk. Roskatag léptekkel