Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1907
— 33 székeket Tóth József orosházi s. leikészszel és Krcsmá- rik Endrével mint helyettes tanárokkal töltötték be, az igazgatói teendők ellátása tekintetében pedig akként intézkedtek, hogy azt az 1907 - 8. iskolai évre, illetőleg további intézkedésig e sorok Írójára ruházták. Az egyházkerület azután 1907. szept havában tartott közgyűlésén a nm. és főt. elnökség ezen előzetes intézkedéseit jóváhagyta s a szarvasi tanítóképzőnek saját kezelésbe való átvételét kimondotta. A szabályszerű átvétel 1907. dec. 23-án tényleg is megtörtént. A tanári személyzet számának fokozása azután lehetővé tette, hogy az állam által kötelezőnek mondott tanítási tervezetet és a vallástanitásra vonatkozó s az egyetem által elfogadott Masznyik-féle tervezetet ma már a maga egészében életbe léptethettük. Az átmeneti állapot miatt ugyan a végzett tananyag áttekintése látszólag némi eltérést mutat a kötelező tanítási tervezettől, de ezen eltérés természetes következménye annak, hogy egyes tantárgyakat az előző években 2 —2 osztály együttesen tanult; az osztályok ezen combinátiója ma már nem lévén meg, jövőre ez a látszólagos eltérés is önként megszűnik. Az országosan irányadó tanítási tervezet életbe léptetése körül azonban némi nehézségek merültek föl. Egyik a tantárgy felosztás nehézsége, mely különösen ott, hol a vallástaniak és a pedagógiai tárgyak egy kézben vannak, állandósággal fenyeget. Ebből folyik a másik nehézség, melyet a gyakorlati kiképzés Ugye támasztott. E nehézségek teljes eloszlatása csakis még egy uj tanszék felállításával történhetik meg. A tanítóképző-intézetek általános óraterve a Masznyik-féle vallás- tanitási tervezettel 129 heti óraszámot állapit meg, nem számítva ehhez a gazdasági gyakorlatra és kézi munkára eső órákat. E 129 heti óraszám tökéletes ellátása hat tanerő alkalmazását elkerülhetetlenül szükségessé teszi. a