Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1945
9 Ifjúsági könyvtár, óre: Gyarmati András. Nem gyarapodott. Beszolgáltatott a könyvtáros 16 művet. A háborús veszteség 622 kötet. A jelenlegi állomány 1974 kötet. A szertárak állománya a tanév alatt nem változott. 6. Az ifjúsági egyesületek működése. Ifjúsági Luther-Szövetség és Gyámintézet. Elnöke : Krön Ferenc. Ifj. elnök : Bakator János. Összesen nyolc összejövetelt rendezett, ezeken felolvasások, értekezések, ének-, szavalat- és zeneszámok szerepeltek. Vajda Péter-Önképzőkör. Elnöke: Margócsy Gyula. Ifj. elnöke: Farkas Márton Vili. A rendes üléseken kívül díszüléseket tartott, ezeken megemlékezett az aradi vértanúkról, Bartók Béláról, Vajda Péterről. Kétszer rendezett műsoros-estet, s a kör tagjai több ízben szerepeltek községünk ünnepélyein. 180. sz. Kárpát-Cserkészcsapat. H. parancsnoka Krón Ferenc es Kovács Béla. A csapat az iskolai év elején megkezdte működését. Hetenként tartott összejövetelt, kétízben kirándulást, négyízben portyázást rendezett. Oláh Miklós-Testgyakorlókör. Elnöke 1945. november 10-ig dr. Pálos György, azután Kovács Béla. Ifj. elnök: Szigeti György VIII. o. t. A kör 224 taggal működött, felszerelésétől megfosztva, a legnehezebb körülmények között. Résztvett intézetek közötti versenyeken, megrendezte az iskolai bajnokságokat, kézilabda csapata megnyerte a szarvasi kerületi kézilabda-bajnokságot. 7. A rendkívüli tantárgyak tanítása. Angol nyelv. Tanította : Szelényi László. Ált V. A): Beleznai Ede 1. Ált. V. B): Stá-iz Mihály 1. IV. : Borgulya András 1, Csonka János 2, Dem- csák Auguszta 1, Farkas Antal 1, Palyov Mihály 2, Opauszky István 1. V. : Novodomszky András 1, Rágyanszky György 1, Valent Júlia 1. VI.: Frankó András 1, Kepenyes Anna 1, Kondacs Pál 1, Kovács Pál 1, Laurinyecz András 2, Sárközy László 1, Süveges Jenő 1. VII.: Ponyiczky Ágnes 1. VIII. : Szabolcs Hedvig 1 Francia nyelv. Tanította : Gaszlonyi József. III. : Klenk Irén 1, Re- vuczky Éva 1, Szlovák Kálmán 1. V.: Bankó István 2, Bodnár Béla 3, Holub János 1, Hrabovszky Éva 1, Keresztesi Katalin 1, Kornidesz Mihály 1, Kriska Mihály 2, Mravik Pál 1, Selmeczy Géza 1, Szlovák István 1, Varjas Ilona 1. VI. : András György 3, Csépai János 3, Kriska Pál 3, Simon Károly 3. VII. : Bagi Zoltán 1, Balogh László 3, Gémes István 1, Grósz Gábor 2. Gyurik György 2, Kiss János 3, Mikolay István 1, Mak- rányi Lívia 1, Medvegy Pál 2, Mrena Mátyás 1. Povázsay György 1, Szlovák Miklós 1, Varga László 3. VIII. : Demeter László 1, Faragó László 1, Juhász Márta 1, Ponyiczky Lenke 1, Janurik Zsuzsanna 1. Német nyelv. Tanította: Gasztonyi József'. IV.: Demcsák Auguszta 1, Demeter Sarolta 1, Gulyás György 1, Kurucz Mihály 1, Nádházi János 2, Olasz Imre 2, Valicska Sándor 2. V.: Bakulya Mária 2, Kis János Lukács 1, Kiss Lajos 1.