Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1942
Dr. Ponyiczky Zoltán 1886-1943. Néhány nappal iskolai éviink befejezése előtt, áldozócsütörtök napján este hunyta le örökre szemét dr. Ponyiczky Zoltán, iskolánknak 23 éven át jeles tanára és az intézet gondnoka. Amikor elkezdtük a tanévet, még teljes testi és szellemi erővel állott velünk együtt munkába. Még semmi sem figyelmeztetett arra, hogy ez a tanév lesz számára és számunkra az utolsó, melyben együtt munkálkodhatunk. Amikor november felé közeledőben megjelentek délceg alakján a halálos kór első tünetei, nem akarta tudomásul venni megmásíthatatlan végzetét, és tőle megszokott férfiassággal haladt tovább kötelességteljesítése egyre fárasztóbb útján. Kartársai megrendülve és csodáló tisztelettel szemlélték ezt a férfias önlegyőzést, ezt a lehetőség végső határáig folytatott hősies küzdelmet. Tömör rezüméje volt ez számukra Ponyiczky Zoltán egyéniségének. 1886 február 17 én Szarvason született. 1896-tól 1904-ig a szarvasi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, 1904—1905-ig Kolozsvárt, 1905 —1908-ig Budapesten az egyetemet. Tanári oklevele kedvenc tudományának, a természetrajznak és a földrajznak tanítására képesítette, nagy tudományos értékű bölcsészetdoktori értekezése (Szarvas város települése és építkezése) pedig szülőföldjéhez való ragaszkodásának írott bizonyítéka. A szülőföldhöz, a honi röghöz való szívós ragaszkodásnak. Annak az érzelemnek, mely kiindulása a legszentebbek egyikének. Hiszen a család rajongó szeretete alappillére a nemzet, a szülőföldé a haza szeretetének. Ponyiczky Zoltán egész egyéni és közpályán-szereplésén derékban haladt végig a hűségnek és a kitartásnak ez a vonása. Ezért első tanári állomáshelyéről, Aszódról, mindvégig szülőföldje felé szállott vágyódó tekintete, s a hűséges lélek legszebb jutalma volt, amikor 1920-ban egykori Alma Materéhez került tanárnak. A családiasság, a szerető ragaszkodás vonásaihoz csodás összhangban járultak a kemény férfiasságéi. A övéihez és tanítványaihoz szelíd ember kemény volt önmagához. Nemcsak testi fájdalmait tudta bámulatra ragadóan magába temetni, de személyileg egészen igénytelen, minden világi hívság nélkül való volt, Szarvasnak egyik legszerényebb embere. Ajkáról soha kérkedés nem hallatszott. Pedig nagy képzettség, éles értelmi és magas erkölcsi tehetségek birtokosa volt. Ember- és helyzetismerete közmondásos. Nálánál kevesebben láttak jobban a vesékbe, s bizalmas köreiben a legszellemesebb embernek ismerték. Ezt sem fitogtatta, értékeltetést nem igényelt sem ezért, sem másért. Az elismerésnek, a kitüntetésnek a lehetőségeit valósággal kijátszotta. Szinte egyedülálló példázója ennek, hogy még a hozzá legközelebb állók közül is csak kevesen tudtak világháborús szerepléséről, pedig ott hordozta homlokán és vállán a legszebb háborús kitüntetéseket: két gyönyörű sebhelyet. Még özvegye is csak halála után talált reá véres ruhájára, melyben valaha vérét ontotta hazájáért, s melyet eltett — csakis a maga számára emlékül, mert arról páratlan szerénységével soha nem beszélt senkinek. De aki ekkora, a klasszikus idők jellemeire emlékeztető erkölcsi értékeket hordozott 57 éven át, mire lehetett az elsőben elhivatott? Arra, hogy másoknak nevelőpéldája legyen. Ezért Ponyiczky Zoltán, a hűséges családfő, a természet- tudós, a szülőföld és a haza rajongója: ex professo pedagógus, nevelő volt,
