Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1939
A már egyszer befizetett díjak vissza nem téríttetnek és a rendki- vüli tárgyakra beiratkozottak kilépés esetén is tartoznak a dijat megfizetni arra a félévre, amelyben kiléptek. Önképzőköri-díj, sportdíj, Luther-Szövetségi-, illetve gyámintézeti- díj a tanév elején állapíttatik meg, ezek fillérnyi összegeit a tagok szintén a tanév elején fizetik. Az V. osztályba beíratkozók a beiratkozás alka'mával tartoznak jelenteni, hogy a francia- vagy görögnyelvet óhajtják-e tanulni. Javitóvizsgálatok. Javítóvizsgálat csak egy tárgyból tehető. A kettő és több tárgyból elégtelen tanulók osztályismétlésre utasíttatnak. Az I—IV. osztályú tanulók javítóvizsgálata szeptember 4-én, az V —Vili. osztályú tanulók javítóvizsgálata szeptember 5-én reggel 8 órától, a megfelelő tantermekben tartatik meg. A javítóvizsgálatért folyamodni nem kell, azonban az érdekeltek tartoznak bejelenteni az igazgatónál augusztus 10—15. között, hogy vizsgálatot fognak tenni. Különbözeti-,pótló és magánvizsgálatok. Az erre jogosultak írásbeli vizsgálata szeptember 4-én, szóbeli vizsgálata szeptember 5-én tartatik meg. Az érettségi javító vizsgálatok Budapesten lesznek; az írásbeliek szept. 3—6., a szóbeliek 7-én. Felmentések. Mindazok, akik megfelelő okok folytán a torna alól vagy a szombati írás alól vagy a rajz technikai része alól felmentést kérnek, ez iránti kérelmüket a beiratkozás alkalmával tartoznak az igazgatónak beadni. Tanévnyitó. Tanévnyitó istentisztelet szeptember 9-én reggel 8 órától tartatik, ez időre tartozik a már beíraikozott tanulóság az intézetben megjelenni. Utána tanévnyitó-ünnepély és törvényolvasás lesz a tornateremben, ezután pedig az órarend leírása az osztálytermekben. A tanítás szept. 10-én kezdődik. Vidéki és bejáró tanulók. A vidéki tanulók elsősorban az internátusba tartoznak jelentkezni. Méltánylást érdemlő esetekben lakhatnak csak az internátuson kívül. Ilyenek a beiratkozás alkalmával tartoznak bejelenteni szállásadójukat. Szállás csak oly helyen és családnál vehető fel, amelynek erre vonatkozólag az igazgatótól engedélye van. Nem engedélyezett lakásról a tanulók eltávolíttatnak. A szállásadók tanulótartás iránti kérelmüket augusztus 15-ig jelentsék be az igazgatónál. A vidékről bejárni szándékozó tanulók ez iránti kérelmüket ugyancsak a beiratkozás alkalmával jelentik be az igazgatónak. Gyenge előmenetelő és nem megfelelő viselkedésű tanulónak a bejárhatáshoz engedélyt nem adunk. A bejáró tanulók tartoznak az állomásról autóbuszon 97