Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1938
tatta az elmúlt tanév folyamán is. Minden hónapban összejöveteleket tartott a fővárosban, amely a legalkalmasabb arra, hogy a Szövetség tagjai összejöhessenek. Ezek az összejövetelek nemcsak a baráti érzéseknek és az iskola iránti hálának és szeretetnek ápolását célozták, hanem hazafias, egyházias, általában minden jelesebb momentumról megemlékezni szokott — kegyeletes összejövetelek voltak, amelyeken elhangzott előadások és művészi számok legtöbbször komoly értékűek voltak. A Szövetségnek minden tisztviselője, de különösen annak nagyérdemű elnöke dr. Raffay Sándor püspök úr, bámulatos és fáradhatatlan buzgalommal működik a Szövetség élén, hiszen úgyszólván nem volt olyan összejövetel, amelyen ő nem vett volna aktív részt is. Mellette Kemény Gyula, — Síki Béla, Szlovák Jenő és Benczúr László végeznek lelkes munkát és valóban a Szövetség fennállását és virágzását egyedül annak köszönheti, hogy iskolánknak ezek a régi — jóakaratú, jóindulatú és nagyérdemű volt diákjai állnak az élén. Őszinte sajnálkozással kell megemlékeznem arról, hogy a lefolyt tanév végére tervezett Szarvasra való lerándulás és közgyűlés megtartása a közbejött akadályok miatt elmaradt. Mi éreztük legjobban ennek a hiányát és bár elegendő okunk volt hozzá, árinál kevésbbé óhajtottuk megtartani az ifjúság tavaszi ünnepélyét, mert hiszen az Öregdiákjaink nélkül színtelenebb és tartalmatlanabb. Némiképpen, de csak kicsi mértékben pótolta ezt a lerándu- lást az a két találkozó, amely június 2-án és június 17-én folyt le. Az előző alkalommal az iskolát ezelőtt 20 évvel végzett, az utóbbi alkalommal az iskolát 25, 35, 40 és 50 évvel ezelőtt végzett tanulók találkoztak. A találkozók névsora a következő : 20 évesek : Szlovák Pál ev. lelkész, dr. Sinkovicz György orvos, dr. Marsó József tanár, dr. Dénes János orvos, dr. Bolla István orvos, dr. Vincze Endre orvos, Gyarmati Béla főv. fogalmazó, Kiss Ferenc gyógyszerész, dr. Plenczner Sándor orvos, dr. Salacz László ügyvéd, dr. Dispiter Pál orvos, Gyökössy Gyula községi jegyző, Adamkovics Ágost gyógyszerész, Moravcsik József adótiszt, dr. Lóránd Pál orvos, dr. Budai István orvos, dr. Pálka Lajos orvos. 25 évesek : Sinoros Szabó Erna tanárnő, férjezett Ruttkay Mathu- sovicz Elemérné, m. kir. őrnagy felesége, v. Góher Mihály főmérnök, Gulyás Vince főjegyző, dr. Grósz Jenő orvos. Bárány Dezső rk. esperes, dr. Major Árpád ügyvéd. 35 évesek : Benczúr László min. számv. főtanácsos, dr. Mérey Oszkár rt. igazgató, dr. Ponyiczky Zoltán gimn. tanár, Revuczky Vilmos gimn. tanár, dr. Sámuel Károly ügyvéd, Sátori Endre p. ü. 43