Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1937
46 Öregdiákjaink az elszállásolás után az Árpád-szálló nyári helyiségében gyülekeztek össze és itt volt megtartva a különböző évfolyamok találkozója. Kedélyes hangulatban, boldog visszaemlékezéssel töltötték el az időt az egymással találkozó 10, 20, 25, 30, 40, 50 évvel ezelőtt érettségizettek és minden szavuk elárulta azt a ragaszkodást és szeretetet, amellyel volt tanáraik iránt viseltettek. Június hó 2-án a gimnázium tornacsarnokában tartottunk istentiszteletet, amelyen részt vettek az öregdiákok, az iskola tanári kara és ifjúsága és ennek végeztével az iskola udvarán elhelyezett Benka-szobor körül gyülekeztek mindannyian, ahol Harsányi Pál békés-bánáti főesperes, főrendiházi tag, a 40 éves találkozók egyike, tartott Benka Gyula születésének 100 éves fordulója alkalmából is — rendkívül magasszárnya- lású — költői értékű és a hálás öregdiák lelkének minden igaz érzését kifejező, a hallgatóság minden tagját mélyen megindító beszédet. Ezután zeneszó mellett vonult ki az öregeknek és ifjaknak serege az Erzsébet-ligetbe, útközben tiszteletadással állott meg a községháza előtt lévő hősi emlékmű előtt, ahol elénekelte a Hiszekegyet és ahol Siki Béla a SzÖSz ügyvezető elnöke tartott a magyar hazafiságtól izzó, lelkes beszédet. Innen tovább vonult az ünnepi menet, majd megállóit a gimnázium nagy épülete mellett, ahol tisztelgett a díszőrséggel körülvett magyar nemzeti zászló előtt. A ligetben díszlépésben vonult el az ifjaknak serege az öregdiákok társasága előtt, majd Raskó Kálmán gimnáziumi igazgató tartott ünnepi beszédet, először az iskola ifjúságához, felhasználván az alkalmat arra, hogy megemlékezzék azokról a kötelességekről, amelyekkel minden ifjú tartozik Édesanyja iránt, ugyancsak megemlékezett arról a kötelességről, amellyel tartozik a magyar ifjú