Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1937
43 hosszabb látogatásokat is tett voina iskolánkban. Ezenkívül azonban valahányszor hozzáfordultunk, mindig azzal a megértő jóságos atyai lélekkel irányította ügyeinket, amellyel ő azt a múltban eddig is tette. Igaz örömmel töltötte el lelkünket az a jól megérdemelt magas kitüntetés, amelyben az országos kormányzat részéről része volt akkor, amikor ajánlására a kormányzó úr Őfőméltó- sága magyar kir. v. b. t. t. tanácsossá nevezte ki. Az igazaknak érdeme elfelejthetetlen és ha valami későinek is látszik, az mindig méltó jutalma annak a nagyértékű munkásságnak, amelyet a kitüntetett életén át végezett. Püspök urunkat távirati úton üdvözöltük kitüntetése alkalmából és e helyről is kívánjuk, hogy ezt a dekórumot igen-igen sokáig tudja viselni, hogy az ő egyházi és hazafias munkássága, amely eddig is oly példaszerű volt, még több alkalommal is felhívhassa a figyelmét az ország vezetőségének s kiérdemelhesse azoknak, de mindannyiunknak mindenkori hálás elismerését. Iskolánk felügyelőbizoltságának elnöke és felügyelője, dr. Melich János egyetemi tanár úr két alkalommal időzött közöttünk a tanév folyamán, szeptember és június hónapokban, amikor a felügyelőbizottság ülésein elnökölt. Dr. Melich János felügyelő neve fogalom a mi iskolánk életében. Fáradhatatlan buzgalma, az iskolai élet minden részletének ismerete, megértő jóakarata és bölcs irányítása, valóban olyan tényezők, amelyek az ő nevét minden időkre beírták a szarvasi gimnázium történetébe. És büszkesége is ez iskolának dr. Melich János, aki értékes tudományos munkásságáért az elmúlt tanévben kétszer is részesült magas kitüntetésben akkor, amikor őt a kormányzó úr Őfőméltósága a magyar polgári érdemrenddel tüntette ki és akkor, amikor az Észt Tudományos Akadémia tagjává választotta. Két cikluson át töltötte már be felügyelő tisztét és ezen időre eső működése az iskola fenntartójának és tanári karának őszinte háláját érdemelte ki. Szívből kívánjuk, hogy e tisztét az iskola jövendő szerencsés fejlődésének érdekében még sokáig viselhesse. Kócza Géza testnevelési szakfelügyelő április hó 5. és 6-án látogatta meg iskolánkat és figyelte meg a testnevelési órákat. Fáradozásaiért köszönetünket fejezzük ki neki. Kovalik Antal makói áll. gimnáziumi tanár, szakfelügyelő, a főigazgatóság utasítására március hó 31-én és április hó 1-én látogatott meg bennünket és figyelte meg a görög nyelvnek