Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1934

82 Itt említjük meg, hogy Vajda Péter Önképzőkörünk, amely éppen a négy felső osztály tanulóságát tömöríti magában március 26-iki díszülésében áldozott az örök emberi értékeket magában rejtő kiváló nagy római költő HÓRA emlékének. Müller Pál VIII. osztályos tanuló olvasta fel tanul­mányát „Horatius élete és művei“ címmel. A 20Ü0 éves forduló alkalmával meg kellett emlékeznünk a nagy költőről, aki az ő lelkének kiváló gazdagságát oly pazarul szórta széjjel nemzetére és aki az összes kulfúrnem- zetekre mélységes befolyást gyakorolt költészetével. Vajha a Horatius által hirdetett és sokat emlegetett római erények tudnák telíteni a magyar lelkeket is és az ő szelleme ihletné meg a magyar szíveket, akkor kétszeresen lehetne és volna jogunk hirdetni, hogy valóban nem haltunk meg és nem fogunk sohasem meghalni, hanem letiportságunk és megaláz­tatásunkból is mihamarabb fel fog virradni a feltámadás hajnala. Az önképzőkör ülésein elhangzott 22 felolvasás és elbe­szélés, 23 szavalat, 5 vers és ezekkel kapcsolatban 38 bírálat. Erdemfokozat szerint: dicséretet nyert 13, sikerült 26 és elfo­gadható 11 tanuló munkája. A 15 és 20 éves találkozósok 10 pengőt kitevő jutalomdíját, Lestyán G. Márton VIII. osztályos tanuló nyerte el. A tagdíjakból és a március 15-i ünnepély önkéntes ado­mányaiból befolyt összeget a Kör ez évben is könyvtárának gyarapítására fordította. A jelenlegi könyvállomány: 225 mű. A Kör vagyona 137*04 pengő. Szegénytanulókat segítő egyesület. Elnöke: Dr. Ponyiczky Zoltán tanár. Megalakult a lefolyt tanév szeptemberében. Tandíjse­gély címén kiosztott 200 pengőt. Bevétele a lefolyt tanévben július 1-ig 306'10 pengő. Vagyona 2671 45 pengő, amely a múlt évi maradványból, javítóvizsgálati és tagdíjakból, a köl­csön könyvek használati díjaiból tevődött össze. A kölcsöntan- könyv állománya 410 darab. Ebből a tanév folyamán kölcsön­adva 210 darab á 30 fillér kölcsöndíjért. Ifjúsági LuthersSzövetség és Gyámintézet. Tanárelnök: Korim Kálmán vallástanár. Megalakult 1934. szeptember 20-án 177

Next

/
Oldalképek
Tartalom