Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1934

34 veszedelmet magában rejtőt, a folyó tanévben sem enge­délyeztük. Június 1-én a kedvezőtlen idő dacára sikerült az iskola udvarán szépszámú közönség jelenlétében tanulóinkkal a test- nevelési vizsgát megtartani. Az elmúlt tanévben épen a testnevelés fontossága érde­kében köteleztük bejáró leány-magántanulóinkat is a testgya­korlásra. így hetenként külön a délutáni órákban kétszer jelentek meg a tornaórákon, amelyeken mindenkor megjelent a leányok felügyelőnője és az igazgató. A tanév folyamán szerzett gyakorlatokról és ügyességükről szintén a testnevelési vizsgán tettek általános tetszés között tanúbizonyságot. Az elmúlt tanévben iskola-orvosi vizsgálat alapján 19 tanuló nyert felmentést a kötelező torna alól. Tánctanfolyam. Október hó i-től 6 hétre szóló tánctanfolyamot engedé­lyeztünk tanulóinknak, amelyen 39 növendék vett részt. Heten­ként háromszor a tornacsarnok falai között tartott táncórákon gyakoroltak. A tanfolyam a november 14-én tartott táncvizs­gával ért véget. Fegyelem. Komolyabb panaszokról és különösen erkölcsbevágó ki­hágásokról nem kell említést tennem, mert ilyenek nem voltak. Annál inkább voltak apróbb-cseprőbb kihágások, amelyek folytán egyes tanulóink összeütközésbe kerültek az iskola tör­vényeivel és épen emiatt szigorúbban kellett velük szemben eljárni. így a tanév folyamán 15 tanuló részesült igazgatói megrovásban, akik mindannyian hármas magaviseleti jegyet kaptak. A magaviseleti osztályzatokról más helyen számolnak be a statisztikai adatok. A tanulóságot az idén is jellemezte a zajosság- Általában hangosak, hajlamosak a rendetlenkedésre, sőt sokszor a kártevésre. Holmijukat kevésbé kímélik, sőt elhagyják és azt még felszólítás ellenére sem keresik. Sajnálat­tal kell megemlékeznem arról is, hogy a családok körében el­harapózott kártyaszenvedély érezteti hatását a tanulók között is. És emiatt is szigorúbban kellett figyelmeztetnünk néhány, javarészben épen helybeli tanulónkat. Ez is azok közé a kár­tékony jelenségek közé tartozik, amely bár iskolánkívüli tényező, de beleavatkozik az iskola fegyelmébe is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom