Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1934

4 értékük is csak a múltban volt és ma már vagy teljesen elértéktelenedtek, vagy csak nagyon csekély értékkel bírnak. I. 1. Alapítványi oklevél. Az alapítványt 1856-ban a békési ev. esperesség 22 egyháza tette és az alapítvány értéke erede­tileg 77.620'40 forint ércpénznek megfelelő 6 százalékos kamat. A tőkék az egyházak pénztárában maradtak, az alapítványok az iskola birtokában vannak. Az eredetileg évenként 4672 56 fo­rint kamat ma már 78 pengő évi jövedelemmé devalválódott. En­nek magyarázata az, hogy 1917-ben az egyházak sorából kivált 13 és ma az egyházak súlyos anyagi helyzete miatt az alapítványban foglalt kötelezettségnek az egyházak vezetői eleget nem tudnak tenni. Az alapítványok az iskola fennállha- tásának biztosítására szolgáltak. 2. Boczkó Dániel-féle alapítvány. Az alapítványt Boczkó Dániel szarvasi lakos tette. Az alapítvány eredete 1844-re nyúlik vissza, amikor értéke 1000 pengő forint volt. Ezen összeg az iskola javára be volt kebelezve az alapító hódmező­vásárhelyi ingatlanára. 1859-ben 1800 forintra emeltetett az alapító által. Kamatai részben egy kiváló tanulónak szorgalom­díj címén voltak kiosztandók, részben a főtanoda tanárainak fizetésére fordíttaltak. Ma értéktelen. 3. Urszinyi Andor-féle alapítvány. Alapította Urszinyi Andor békéscsabai lakos 1860-ban. Eredeti értéke 500 ausztriai értékű forint volt. Kamatai a magyar nyelvben kiváló nagyobb tanuló­nak ösztöndíjképen adattak ki. Az eredeti tőke az alapítónak birtokában maradt, az alapítólevél az iskola pénztárában áll. Elértéktelenedett. 4. Beischlag-Töltéssy Sámuel ösztöndíj. Alapította Töltéssy Sámuel szarvasi lakos 1865-ben. Eredeti értéke 500 forint volt. Úgy a tőke, valamint az alapítólevelet a gimnázium pénztára őrizte. Kamatai protestáns vallású VII. vagy Vili. osztályos, a magyarban jeles előmenetelt tanúsító tanuló jutalmazására fordíttattak. Értéktelen. 5. Debreczeni Endre-féle jutalom. Alapította Debreczeni Endre gyomai lakos 1865-ben. Értéke 50 forint volt. A tőke az iskola pénztárába helyeztetett. Kamatai egy VI. osztályos jeles sti­liszta jutalmazására fordíttattak. Értéktelen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom