Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1933

mány Péter tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be és a latin-magyar szakcsoportot választva, komoly és törekvő munkával készült a tanári pályára. 1897. november elején került a szarvasi ág. h. ev. gim­náziumhoz helyettes tanárnak, majd 1900. szeptember 1-től rendes tanárnak választotta meg az iskola kormányzó-hatósága. 1920—21-ben az intézet helyettes igazgatója, 1922—28-ig pedig rendes igazgatója volt. 1928. februárjában megrokkant egész­ségének helyreállítása végett félévi szabadságot kért és ennek letelte után amikor 1928. júniusában a következő ciklusra is igazgatónak választatott meg, nem érezvén magában elegendő fizikai erőt az adminisztráció folyton halmozódó munkájának végzésére, — leköszönt igazgatói tisztségéről és innentúl mint helyettes igazgató csökkentett óraszámban végezte a tanítói munkát egészen nyugalomba vonulásáig. Saskó Sámuel hivatását, amelyre magát mindenkor ké­pezte, tökéletesen és maradék nélkül betöltötte. Nagy szaktu­dással, az ifjúság lelkének kellő ismeretével, kellő éles látással, szigorúsággal, de az ifjúságot szeretni tudó és megértő lélekkel végezte mindenkor nehéz munkáját. És ez a munka nem volt sohsem félmunka, mert tudta és érezte, hogy az ismeretek halmazának közlése, bár az értelemnek fejlesztését szolgálja a tudás és műveltség érdekében, ámde a tanári munka a lé­leknek vallásos, erkölcsös és hazafias nevelése nélkül nem lehet célravezető. A tanár tehát nevelő is volt ; tanítva nevelt és nevelve tanított. Nem tartozott a hangos emberek közé, nem fűtötték soha szenvedélyek, nem hamarkodott el soha semmit, hanem a bölcs­nek meggondoltságával és példás higgadtságával tudott fog­lalkozni legnehezebb tanítványaival is és tudta megoldani leg­kényesebb feladatait is. Szaktárgyain kívül többször kellett más tárgyakat is tanítania, így a hittant, számtant, ámde ezek­ben is éppen olyan szakértelemmel járt el, mint amilyen mes­tere volt a gyorsírásnak, vagy énektanításnak. Mindig fiatalos fáradhatatlan lendülettel végezte munká­ját, s derült kedélye sokszor napsugarassá tette a néha boron- gós hangulatú ianári szobát. És ilyenkor értette meg velünk lelkének gazdag tartalmát, amely a klasszikus szépségek sze- retetétől kezdve az irodalom kincses forrásain át a zene iránti mélységes vonzalommal is telítve maradt. Társadalmi téren is kivette a maga részét, bár nem tör­tetett és nem kereste az elismerést, de mint becsületes, egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom