Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1933

■ hangos társasága volt jelen, ahol a senior erélyes hangja biztosította az étkezés rendes lefolyását. A tanulóifjúság ligeti ebédje után a délutáni órákban tornamutatványok és versenyek voltak. Majd kezdetét vette az ifjúság táncmulatsága, amely pajzán jókedvvel tartott a késői órákig. És véget vetett mindennek a korán felkelt nap hajnali sugara s egy eltöltött kedves nap boldog emlékét vitte el szívében ifjú és öreg egyaránt. Másnap, június harmadikén volt a tulajdonképpeni cen- tenáriális ünnepély. A templomban tartott istentisztelet után — amelyen Dr Raffay Sándor püspök prédikált — a gimnázium tornacsarnokában folyt le az ünnepi matiné. A „veni sancte“ eléneklése után főpásztorunk lépett a termet zsúfolásig megtöltött közönség elé s tartotta meg az iskola történetében megörökí­tésre érdemes, hatalmas, ünnepség megnyitó-beszédét. Ezalka- lomra már megjelent: gróf Bolza Géza, Békés vármegye főispánja, Békés vármegye s az alispán képviseletében járásunk főszolgabírája, a soproni theológiai fakultás képviselője, a békéscsabai ev. reálgimnázium igazgatója; egyházaink és iskoláink képviselői. Kemény Gábor nagyértékű előadása, a helyi szimfonikus zenekar Havranek Vilmos vezetése mellett bemutatott gyönyörű nyitánya, Gyökössy Endre alkalmi költeményének elmondása, Marsall Emminek — Rohoska Jenő zongorakisérete mellett — előadott éneke tették a műsort változatossá, kedvessé és tartal­massá. A centenárium alkalmával az iskolát küldöttségileg üdvözölték a helyi egyházak és iskolák, a vármegye, Szarvas község, a pozsonyi ev. theológia, a békéscsabai Rudolf-reál- gimnázium. Az ünnepi matiné után a gimnázium új épülete előtt folyt le az Öregdiákok Szövetsége által adományozott — az épület aulájában felállított — hősi emlékmű leleplezése. Az iskola 49 hősi halottjának emléke van itt megörökítve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom