Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1933

20 apasztotta a tanulók és pártfogók számát s kimerítette a jövedelmi forrásokat. A veszendő intézetet akkor a szarvasi nagybirtokosság (gróf Bolza József, Bolza Antónia és gróf Schröffl Mansberg JozefaJ mentette meg, amely nagylelkűen 305 holdat kitevő földet ajánlott föl azon esetre, ha az iskola Szarvasra költözik. 1834-ben települt át a gimnázium a jeles szarvasi lelkész, Tessedik Sámuel által 1791-ben kiépített iskolai épületbe. Itt a fenntartó Békés-bánáti, majd 1836-tól kezdve a Bánáttól különvált Békési esperesség gondozása alatt következett be, kiváltkép a lelkes Vajda Péter munkássága folytán, a szarvasi gimnázium szerencsésebb fejlődése. A tan­intézet felszerelése évről-évre mind gazdagabb és tervszerűbb gyarapodást mutat. Jöttek ezután ismét gyászos évek. Az önkényuralom alatt csak az a középiskola nyerhetett nyilvánossági jogot, mely 12 tan­erőt tudott alkalmazni. E legnagyobb veszedelemben ismét csak az egyház volt az, amely segédkezet nyújtott a már-már örvény szélén álló intézetnek. 1856-ban tették meg a Békési esperesség egyházközségei az iskolát örök hálára kötelező alapítványaikat, amelyekkel felfokozták a jövedelmet a szük­séges fenntartási összegre. Evvel nyerte kezdetét a főgimnázium fejlődésének új korszaka. Jeles tanárok egész gárdája tette látogatottá és virágzóvá, főleg Tatay István és Benka Gyula igazgatósága alatt az Alföldnek messzekörnyékén sokáig egyet­len főgimnáziumát. A tanulók létszáma 1861-ben már meghaladta a 300-at, 1881—82-ben 569-nyi fővel kulminált, ezután lassú csökkenéssel leszállt és hosszú évtizedeken át 400 körül volt, majd újabban 300 körül váltakozik. Az iskola legújabb korszaka 1895 óta számítható. Ezidő- tőlfogva részesült államsegélyben, de ugyanezen évben történt a gimnázium kormányzásában is nagy változás. Az iskola fenntartója a nagy békési esperességből alakult arad-békési és csanád-csongrádi egyházmegye lett s a régi esperességi iskolatanács jog- és hatáskörét a három egyházmegye közgyű­lésén megválasztott felügyelőbizottság vette át. Az arad-békési egyházmegye 1918-ban kiválván a fenntartók sorából, azóta két egyházmegye gondozza szeretettel intézetünket. Az intézet igazgatói voltak keletkezésétől a mai napig a következők : Skolka András 1802 — 1808., Farkas Mátyás 1808— 1815., Benka Ádám 1816—1829., Jankovics János 1829—1830., Tomasek Pál 1830 — 1833., Molitórisz Adolf 1834—1836., Magda

Next

/
Oldalképek
Tartalom