Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1931

— 38 —

Az országos atlétikai versenyen szereplő tanulók költségeihez hozzájárult a Szösz 5 P-vel, Bánhegyi Géza 3 P-vel.

A tanulói Segélyegylet javára 15 drb. használható könyvet adományozott Brózik Márton Vili. o. tanuló.

És külön is meg kell emlékeznünk arról a nagylelkű alapítványról, amelyet Brózik Károly a tiszaföldvári ev. egyház lelkésze, iskolánk volt tanára, jelenleg pedig felügyelőbizottságának tagja, tett az iskola javára a junius 14-i felügyelőbizottsági ülés alkalmával. Minden nagy elismerésnél és mélységes köszönetnél többet mond az alapitó-levé), amelynek szövegét a nemesen gondolkodó gyermek és szülőknek példaadására e helyen szorul szóra közlünk :

„Kegyelem néktek és békesség Istentől a mi Atyánktól és az Ur Jézus Krisztustól Ámen !

Alapító levél.

Most, amikor második és utolsó gyermekem Brózik Márton középiskolai tanulmányait Isten segítségével elvégezte, hálás szívvel gondolok a szarvasi ág. h. ev. főgimnáziumra ; arra az iskolára, amelyiknek két éven át mint magán, azontúl hat évig mint nyilvános tanuló növendéke volt, amelyiknek kötelékébe mint magántanuló négy éven át Ida leányom is tartozott, — és amelyik'a múlt század 50-es éveiben Istenben boldogult édes Apámat is nevelte, — és amelyben az 1904/5 tanévben helyettes vallástanári minőségben magam is működtem.

Szegény ember vagyok, akinek sem magánvagyona, sem dús jövedelmű állása nincsen, de akit Isten bölcsessége leányomnak immár négy év óta tartó betegsége által nehéz próbára tett.

Ilyen helyzetemben mindenkor elfogadtam azokat a jótéteményeket, amelyeket az iskola tandíj mérséklés, tandíj mentesség, íápintézeti segély, vagy ösztöndíjak formájában gyermekeim számára juttatott. Ezek a jótétemények is, de legkivált az a szellemi és erkölcsi tőke, amivel ez az iskola gyermekeimet gazdagította, olyan tartozásként nehezülnek lelkemre, amelynek nem lerovásában — mert erre elégtelen vagyok, — hanem csakis néminemű törlesztésében szerény anyagi helyzetem nem lehet akadály.

Erre elérkezettnek látom az időt most, amikor fiam távozásával megszűnik az a kapcsolat, amely engem az ősi iskolával szemben „érdekelt fél-“lé tett. Semmi sem gátolhat immár abban, hogy iránta érzett mélységes hálámnak bár aránytalanul kis mértékben kifejezést adjak.