Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1930
XII. Internátus és a vele kapcsolatos alumneum. Igazgatója : Wünschendorfer Aladár tanár. Az internátus felügyelő tanára: Weidlein János. A f. tanév elejétől nevezetes változás állott he iskolai életünkben annyiban, amennyiben bár szükebb keretek között és megerőltetéssel, megoldottuk az internátus kérdését is. Az intézet udvarának északi oldalán lévő Pólil-féle épület lett erre a célra átalakítva és rendbehozva és ma már egy évi működése után életrevalóságát teljesen bebizonyította. Lakóinak rendes és kényelmes otthona, az épület előtti padokkal is ellátott díszes virágos kert, a tágas udvar, az állandó és rendes felügyelet mindenesetre olyan föltételek, amelyek a tanulóknak kedvezőbb előhaladását és előmenetelét és szerencsésebb fejlődését előnyösen befolyásolhatják. Az internátust szept. 11-én avatta fel s adta át a szolgálatnak a két fenntartó egyházmegye esperese. Mivel az internátus csak a tanév első napjaiban nyílhatott meg, és emiatt nem volt alkalmunk az abba való felvételre kellő időben pályázatot hirdetni, a növendékek száma a f. tanévben mindössze 12 volt. Kényelmesen helyezhető el azonban abba 25- 26. növendék. Amint az eddigi tapasztalatok mutatják a jövő tanév elejétől el is lesz foglalva annak minden helye. Az internátushoz hozzákapcsolódott a régi közétkezö, alumneum is úgy, hogy az internátus növendékei az alumneumban kapják a reggelit, ebédet, vacsorát, viszont a nem internátusi növendékek is kaphatnak a közétkezőben ebédet és vacsorát úgy, mint a múltban havi 20 pengőért. Az étkezés közösen történik. Reményünk van ahhoz, hogy talán a nem messze jövőben a megkezdett internátust szélesebb alapokra is fogjuk tudni helyezni s megoldani a kérdést úgy, hogy akkor majd a közétkezö is az